Azt mondták, hogy reggel átkísérnek bennünk[et] a Radetzky-laktanyába. Újabb civil csoportokat hajtott be az őrség, és közénk préselődtek be. Délelőtt bombáztak, mi rettegve álltunk a pinceablak mellé támaszkodva. Délben sorakozó volt. A nyilas párttagok kiléphettek a sorból, és irodai beosztást kaptak, a többieket orvosi vizsgára a Radetzkybe utalták. Elindult a menet hosszú libasorban. A falhoz simulva sietve kiértünk a Fő utcára. Pest már az oroszok kezén volt, onnan állandó géppuskatűzzel pásztázták a Duna felé nyíló utcákat. Sivítottak a puskagolyók körülöttünk. Nem mertünk kimenni a Bem József utcába, hanem visszakanyarodva egy bérház udvarán, 2 méteres kőkerítésen másztunk át egyenként, és befutottunk a Tölgyfa utcába. Újabb, halálra szánt nekirugaszkodással, sűrű golyósivítás között egyenként futottunk be a Radetzky-laktanya oldalsó kapuján. Itt hallottuk, hogy Pestet tényleg feladtuk, és a Duna-hidakat felrobbantották a németek. (Buda)

Közreadja: Tamási Miklós. Beszélő, 2009/2. 59.