Reggel bementünk a Lónyay utcába a WM [Weiss Manfréd – a szerk.] irodába. A Lánchíd környékét verték az aknák. Félelmetes volt átrohanni. Az utcán való járás életveszélyes volt, de valahogyan megszoktuk már a gondolatot, hogy előbb-utóbb úgyis elpusztulunk.

Pesten házról házra, a kapuk alá menekültünk. A belváros 5 emeletes házainak tetejéről lőttek ágyúval a front felé, és az állandóan támadó repülőgépekre. A hatalmas házak közt visszhangzott minden lövés, és sohasem tudtuk, voltaképpen saját lövés volt-e, vagy ellenséges becsapódás.

Az irodában izgatott hangulat volt. A Keleti pályaudvar és [a] Mester utca vége már az oroszok kezére került, a Lónyay utcában volt az első arcvonal. Csapkodtak az aknák. A kapu előtt bevágott, és a kapust véresen emelték be az épületbe. Visszafelé menet, az Egyetem téren és [az] Apponyi téren közelünkben robbantak az aknák. (Pest)