Egész úton sürgettem Molnost: siessünk, mert rossz előérzetem van, hosszú ideig vagyunk távol, valami baj lesz a múzeumban ennyi idő alatt. Tényleg, már a múzeumkertben hatalmas üvegcsörömpölést hallunk. Először arra gondoltunk, hogy a mi üvegező embereink szedik ki az üvegtáblákat. De közelebb érve világosan kivehettük, hogy rombolásról van szó. Rohantunk föl ketten meggyőződni a valóságról. Az előcsarnokban találtunk három orosz katonát a mi lakosaink közül. Egyik erősen ittas volt. Díszmagyar szablya volt [a] kezében. A másik egy szép barokkveretes hüvelyű szablyát forgatott. Egyenest ehhez léptem, és erélyesen rászóltam: „ez múzeumi épület, itt nem szabad járkálni, a kardokat azonnal adják vissza… stb.” Erre a siheder letérdelt, és két kézzel nyújtotta felém a díszszablyát. Intettem neki, hogy hagyja [a] fenébe a gúnyolódást, mire föl is kelt, és azt magyarázta, hogy társa be van rúgva, azért tört-zúzott. (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)