„A Nemzeti Színház igazgatója akartam lenni, ez volt minden vágyam. Ezért küzdöttem és ha néha tévedtem is, vagy olyasmit tettem, ami nem volt fair, ennek az érdekében követtem el. Az ellen tiltakozom, hogy én a színészet Szálasija lettem volna. […] Nem értem, miért haragusznak rám és mióta itt vagyok, nem látogatott még meg senkim sem. Pedig én mindenkin segítettem.” (Kiss Ferenc)
A „színészkirály”
Édesapja, Kiss Ferenc református fodrász volt, édesanyja, Zelena Erzsébet katolikus vallású. 1912-ben érettségizett a székesfehérvári felsőkereskedelmi iskolában, majd harcolt az I. világháborúban. A frontról hazatérve felvételt nyert az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára. Oklevele megszerzése után, 1917-ben a Nemzeti Színház szerződtette, emellett Kolozsváron vendégszerepelt, majd elszegődött a debreceni társulathoz, 1919-ben pedig a Vígszínháznál kapott szerződést. 1927–1930 között a Magyar Színház társulatának tagja volt, 1937-ben pedig a Nemzeti Színház örökös tagjává választották, a társulat tagja és rövid ideig igazgatója volt 1945-ig. 1923–24-ben a Pesti Kabaré művészeti osztályát vezette. Több vendégszereplést is vállalt, fellépett többek között a Király Színházban, a Budai Színkörben, a Royal Orfeumban és a Fővárosi Operettszínházban.
A két világháború közötti időszakban igazi színészkirállyá vált, a szakma és a közönség egyformán rajongással fogadta játékát: a Nemzeti Színház főszerepeit formálta meg, játszotta Macbethet, Othellót, III. Richárdot, Az ember tragédiája Luciferét és Ádámját, Bánkot és Cyranót is. Molnár Ferenc íróval együtt vette át a Corvin-koszorút, ami a legmagasabb művészeti kitüntetésnek minősült, mondhatjuk, hogy a Horthy-korszak Kossuth-díja volt. Több filmben is feltűnt, köztük kiemelkedő az 1936-os, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének filmadaptációja, melynek 1960-as feldolgozásában is szerepet kapott. Előbbiben a kollégium igazgatóját, utóbbiban Pósalaky urat alakította.
1933–1944 között a Színiakadémián tanított drámai és vígjátéki gyakorlatot és beszédet, olyan későbbi neves művészeket oktatott, mint Major Tamás, Gobbi Hilda, Várkonyi Zoltán és Csákányi László. Bessenyei Ferencet egyenesen a katonai behívó elől mentette meg, mikor leszerződtette a Nemzeti Színházhoz. 1937 és 1944 között az Akadémia igazgatójává választották, 1939-ben pedig a Színművészeti Kamara elnöke lett. 1936-ban egy Appel Henrik nevű szegény, fiatal diák jelentkezett az Akadémiára. Annyira szegény volt, hogy még télikabátja sem volt, ezért a taxira várakozó Kiss Ferenc odaadta neki saját kabátját és azt tanácsolta a fiúnak, ha színészi karriert szeretne, változtassa meg a nevét. A diák később Aczél György néven vált a Kádár-korszak kulturális életének kulcsfigurájává. Szintén Kiss javasolta Kramper Ferencnek a névmódosítás lehetőségét, a nagysikerű A tanú című 1969-es film Pelikán elvtársát a közönség így már Kállai Ferenc néven ismerhette meg.
A „magyar színművészet Szálasija”
Az 1930-as évektől kezdődően érdeklődött a politika iránt, szélsőséges irányvonalat kezdett követni. Önként felvállalta színésztársai kirekesztését, meghurcoltatását és kiszolgáltatta őket az életüktől való megfosztás lehetőségének is.
A Gömbös Gyula, Imrédy Béla és Teleky Pál kormányzása alatt is halmozta az elismeréseket és az állásokat, kinevezéseihez gyakran pénzügyi díjazás és „méltóságos” megnevezés is társult. Villát vásárolt az Orbán-hegyen, nem messze Páger Antal villájától.
Személye megkerülhetetlen kulturális tényezővé vált, elképzelhetetlen volt nélküle „hazafias” rendezvényeket tartani, sőt arra is volt példa, hogy kifejezetten neki írtak egyfelvonásos, agitációs darabot. Ebben egy magyar származású szovjet parancsnokot alakított, partnere, Páger Antal pedig fogságba esett magyar őrvezetőt játszott.
Megítélésének kettősségét mutatja az is, hogy a nyíltan baloldali Gobbi Hilda mentegette Kiss Ferencet, szerinte ugyanis a színész nem volt tisztában vele, mibe keveredett. Ezzel szemben Major Tamás műveletlen, deklamáló, buta színésznek tartotta, aki állandóan Németh Antalt, a Nemzeti Színház próbálta megfúrni előbb Imrédy Bélánál, majd Szálasi Ferencnél. 1944-ben közös öltözője volt a ’30-as évek legkeresettebb férfiszínészével, Jávor Pállal. Jávor kitartott zsidó származású felesége, Landesmann Olga mellett, azonban Kiss, amint veszélyeztetve érezte pozícióját felesége, Duschnitz Piroska származása miatt, azonnal elvált tőle. Miután egy alkalommal a temperamentumos Jávor magából kikelve verte az asztalt a Színészkamarában, tiltakozásul a letartóztatások és elhurcoltatások miatt, a közös öltözőjükben összetörte Kiss Ferenc mellszobrát.
1944. október 15-éről 16-ára virradóra megtörtént a nyilas hatalomátvétel, a „nemzetvezető” Szálasi Ferenc lett. Négy nappal később az új hatalom Kiss Ferencet ültette a Nemzeti Színház igazgatói székébe, nem sokkal később pedig a színészügyek kormánybiztosi pozícióját is megkapta. Az eset után Jávor az akadémisták előtt is nyíltan szidta pályatársát, akik azonnal jelentették az esetet, Jávort pedig fél évre eltiltották a deszkáktól. Inke László állítólag párbajra is hívta Jávor Pált, vele szemben Raksányi Gellért még a jegyzőkönyvet sem volt hajlandó aláírni.
1944 novemberében Szálasi Ferenc a Várban szónokolt a hungarizmusról, melyen Kiss Ferenc és Páger Antal is részt vett. Kiss egyre erőteljesebben hangoztatta jobboldali nézeteit, miszerint „a magyar színművészetet, a színházak művészi munkáját csakis az építő nemzetiszocializmus hathatja át”. Ekkor már ő vezette a Színművészeti és Filmművészeti Kamarát, ahol végrehajtották a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szóló 1938. évi XV. törvénycikket, amivel megtörtént a színészszakma zsidótalanítása.
A népbíróság ítélete
1944 karácsonyán, mikor Budapest körül bezárult az ostromgyűrű, Kiss Ferenc a kormánnyal és a koronával együtt előbb Nyugat-Magyarországra, majd Németországba menekült. Erdélyi kisnemesi származású feleségét hátrahagyva a fiatal színésznőt, Fülöp Katót vitte magával. 1945. május elején Németországban bujkált, az angol megszállási övezetben fogták el az amerikaiak. A magyar származású hadnagy, George Gerbner hozta haza, aki ezután Páger Antal nyomába eredt, sőt, Imrédy Béla elfogásában is segített. Ugyanazon a napon, mikor Kiss Ferencet hazahozták, elfogták Fedák Sári színésznőt is.
Felelőségre vonásának napján a budapesti Zeneakadémia nagyterme zsúfolásig megtelt: jelen voltak pályatársai, valamint a teljes színházi kamara. A politikai ügyész Nagy Adorján volt, Kiss egykori színész-tanár kollégája, aki nyolc pontban foglalta össze a vádat. Felhozták ellene, hogy az újpesti színházavatáson uszító beszédet mondott, örült a német megszállásnak, októbertől kizárólag „Kitartás!” felkiáltással köszönt, Kádár Lajossal antiszemita darabokat íratott, valamint hozzá köthető Jávor Pál, Karády Katalin és Békeffy László elhurcolása. Emellett vétkesnek ítélték Horváth Árpád színházigazgató halálában és abban, hogy kiszolgáltatta a magyar színészetet a nyilas eszméknek és a fasiszta uralomnak, ráadásul 1945 januárjában felolvasta a Donausender rádióban a Nyilas miatyánk című Szálasi Ferencet dicsőítő verset.
Az ügyész halálbüntetést kért, a bíróság végül nyolc év börtönbüntetésre ítélte. Fedák Sárival, Hóman Bálinttal és gróf Festetics Ernővel raboskodott a Maglódi utcai gyűjtőfogházban. A korabeli lapok szerint azonban a börtönben a rabok szanatóriumi kényelemben élték mindennapjaikat, mindennapos volt a cellákban a dáridózás és a kaszinózás. Kiss Ferenc, aki a börtönkórház örökös betege volt, a vasárnapi istentiszteleten rendszeresen városi bundájában jelent meg.
A gyűjtőfogházból Fedák Sári Nyáregyházára került, Kiss Ferenc pedig a váci fegyházba. Innen 1953-ban, 60 éves korában szabadult. Még pár évig nem kapott színházi munkaszerződést, helyette a székesfehérvári vágóhídon helyezkedett el. 1955-ben Latabár Kálmán ment érte kocsival, hogy együtt róják le tiszteletüket Fedák Sári temetésén.
1956 után
Kiss Ferenc a forradalomban nem vett részt, lassan a hatalom is elkezdett megbocsátani neki. Körülbelül Páger Antal hazacsábításával egy időben őt is visszaengedték a színpadra és filmszerepeket is kapott. Játszott a Pacsirtában és A kőszívű ember fiaiban. 1963-ban Érdemes művész kitüntetést kapott.
1978-ban, nyolcvanöt évesen halt meg, a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.