„Művészi bábjátékot akarok csinálni. Vagyis nem is egészen bábjátékot, hanem bábszínjátékot. […] Mi a különbség? A bábjátékot a Hincz bácsi csinálja, kint a Ligetben, én pedig több felvonásos drámákat fogok előadni, persze nem tragédiákat, hanem bohózatokat, mulatságos dolgokat, a népi dolgokat akarom feldolgozni, és mindenek előtt a Toldival indulok."

Pályafutásának kezdete

Rév István Árpád 1898. április 23-án született Budapesten. A düsseldorfi Képzőművészeti Akadémián rajztanári és grafikusi oklevelet szerzett, majd Magyarországon először reklámgrafikusként helyezkedett el, később játék- és hegedűkészítőként dolgozott. Művészi tehetségét elismerte a közönség, festőként rendszeresen voltak kiállításai az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének egyik részlegén, és tagja volt az Új Művészek Egyesületének. Bár saját bábszínházának megnyitását gyerekkorától kezdve tervezte, a bábjátékkal komolyabban az 1930-as években kezdett el foglalkozni: darabokat írt, népmeséket dolgozott át, bábokat készített, és színpadot épített. Ennek megvalósítására reklámgrafikák rajzolásából, rajztanításból és vállalkozásából spórolta össze a pénzt. Bábszínháza felépítéséhez a kortárs német nyelvterületről származó kollégáktól szerzett inspirációt, ahol a bábjáték már önálló repertoárral és hagyománnyal rendelkezett. Németországi tartózkodása alatt Rév István is több helyen önkéntes szcenikus volt. Saját bábszínházát a Podmaniczky utca 8. szám alatt nyitotta meg 1941. március 17-én, Nemzeti Bábszínjáték néven. Az épület korábban az István király Szállodának adott otthont, ennek földszinti termei összesen 130 férőhelyet biztosítottak a Rév társulatának előadásait megtekinteni kívánó közönségnek. Habár a színház élete rövid volt – a németek bevonulása után (1944. március 19.) be kellett zárniuk –, a nyári szünet nélkül végigjátszott négy évad kitűnő népszerűségnek örvendett. Napi 2–3 előadást tartottak, délután főleg gyerekeknek szóló darabokat, este pedig a felnőtt közönséget szórakoztatták többféle stílusú színjátékaikkal.

A Nemzeti Bábszínjáték

Amit Rév István Árpád szeretett volna megvalósítani, merőben eltért a klasszikus vásári bábjátékoktól. Művészi bábjátékának megvalósításához több helyről merített ihletet, és a közönség igényeit is figyelembe vette. Az élő színházhoz hasonlóan szerette volna sajátját elkészíteni mind dramatikus, mind képzőművészeti kidolgozottság szempontjából, valamint a korszak prózai és zenei színházából is szerzett ismereteket. A budapesti közönség igénye a bábok kinézetét és a díszletet is befolyásolta. Egyedi, később Rév-bábukként ismeretes figuráinak alapját a Burattino-bábuk képezték. Ezeket a 40–70 cm magas mechanikus rudas- és botbábukat a ruhán kialakított résen benyúlva a játékos egyik kezével a testét, a másik kezével pedig a belső zsinórzatot mozgatta. Különböző billentyűk megnyomásával lehetőség nyílt a száj, a szemek, a nyak és a különböző testrészek realisztikus mozgatására, ezt az előadott darabtól függően vették igénybe. A bábok átöltöztetésére is volt lehetőség, ez megszabott rendben történt, amit Rév az ún. „Öltöztetős Könyvben” jegyzett le. Ebben a könyvben minden előadott darab felmerülő karakterét és a hozzájuk tartozó ruhákat is feltüntette. A bábokat alapkaraktereknek építette meg, arcuk olajfestékből készült, minden más kiegészítőt lemosható temperával festett meg. Ezeket a bábokat többször is felhasználták, minden új karakter megjelenése új ruhát, arcot és parókát igényelt. Szinte teljesen úgy működtek, mintha élő színészek alakították volna az egyes szerepeket. A bábok ruháit Rév felesége, Mia varrta, négy évad 16 darabjához több mint 200 különböző jelmezt készített. A figurák haját és szakállát valódi hajból készítették, sőt, az állatkarakterek szőrzetéhez is annak élő megfelelőjének bundáját használták fel.

Az előadásokat külön a bábjátékokhoz kialakított, ún. szánkós színpadon mutatták be. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy 1,5 x 2 m-es dobozszínházat, amelynek háttereit sávokban rendezték el. Az előadott színdarabok általában több felvonásból álltak, Rév István Árpád minden műsorhoz egyedi díszletet használt. Minden egyes jelenethez külön át kellett rendezni a színpadot, ilyenkor leeresztették a függönyt, és ameddig zajlott a színpad előkészítése, a narrátorhoz került a szó. A sávos rendszernek köszönhetően ez a művelet gyors és egyszerű volt, csak a megfelelő díszletet kellett betolni a színpadra. A ragyogó díszletek mellett a világításra is komoly hangsúlyt fektetett, gyertyákkal és lámpásokkal világította meg a teret, egyes világító testek pedig elektromos fényt kaptak. A különböző aláfestő zenékre, hanghatások is nagy szerepet kaptak: az állatok hangjait különböző hangszerekkel utánozták, amire még a Nemzeti Színházban sem volt lehetőség (ott hanglemezre vették az adott állat hangját és gramofonon játszották le). A darabokhoz készített kísérőzenék is komoly munka eredményei voltak, egyes esetekben Rév külön zeneszerzőt kért fel a megkomponálására, és később gramofonnal játszották le.

Rév István Árpád a Nemzeti Bábszínjáték műsortervét a korszak igényeinek megfelelően alakította ki. Klasszikusoktól kezdve, a népi darabok és bohózatok mellett misztériumokat és balladákat is színre vitt, sőt, két esetben egy-egy egyfelvonásos operát is (A patikus, Az úrhatnám szolgáló). Meséket, gyerekeknek szóló darabokat inkább a délutáni órákban adtak elő, elsősorban nem ez volt a színház profilja. Négy év alatt összesen 16 bemutatóra került sor, bábjátékot tekintve szinte amatőr társulattal indult, melynek tagjai Irsay Nóra, Lubinszky Lili, Vághy Panni, Bató László, Faludi László, Gera Zoltán, Háray Ferenc, Kaszás László, Kertész István, Király Ferenc, Sashegyi József és Tamás Benő. A társulat első előadásának darabja a Toldi volt, ami hatalmas sikert aratott, négy év alatt összesen 756-szor adták elő. Ehhez a darabhoz készültek az első Rév-bábuk, a kísérőzene megkomponálásához pedig Laurisin Miklós zeneszerzőt kérte fel. A mű átdolgozása során Rév nem sokat változtatott az alapszövegen, szinte az egész teljes eredeti elbeszélő költeményt a bábok „mondták el”. A művek eredetiségéhez a későbbiekben is ragaszkodott, és szinte minden darabban szerepet kapott egy narrátor is.

A színház utolsó időszaka

A Nemzeti Bábszínjáték a második világháború alatt is képes volt fennmaradni, megszűnésükre csak a németek bevonulása után került sor. Hogy ennek mi lehetett az oka, a jelenlegi kutatási eredmények, a művész visszaemlékezései alapján és a fennálló forrásanyag hiánya miatt még nem lehet pontosan tudni, de valószínűleg több tényező is közrejátszott. A háború alatti és utáni gazdasági válsághelyzet Rév István Árpádot is érintette, feltehetően a lakbért sem tudta fizetni, és a politikai nyomás is merőben közre játszhatott. 1945-ben még egyszer meg tudta nyitni színházát néhány előadás erejéig ugyanazon a helyszínen, a Podmaniczky utca 8. szám alatt, de hosszabb távra már nem tudott berendezkedni. Az épületet ezután a Teleki Pál Diákotthon vette át, és bár Rév próbált új helyszínt találni társulata számára, megvalósítása nem sikerült. Utolsó fellépésük az I. Magyar Bábjátékos Kongresszuson volt 1947-ben, amelyen a művész színészként is fellépett. Az előadás után még próbált tenni társulata fennmaradásáért, teljes egészében át akarta adni, de erre sem adódott lehetősége. Rév bábuit és összes, színházához tartozó kellékét és kiegészítőjét pedig az államosítás során elvették tőle. Színháza megszűnése után Rév István Árpád tanfolyami előadásokat tartott vidéken, pedagógiai bábjátékelméletet és gyakorlatot tanított a Pedagógiai Főiskolán, meséket írt és rajzolt. Egyre súlyosbodó szembetegsége miatt 1950-ben elveszítette a látását, meséit ezután feleségének mondta tollba. Budapesten halt meg 1977. július 26-án.