„A régi, nagy gárda utolsó mohikánja." – Marton Endre

Út a sikerhez

Csortos Gyula Munkácson született 1883. március 8-án. Édesapja őrmester, majd hadügyminisztériumi hivatalnok volt. Fiait magasabb pozíció betöltésére ösztönözte, mérnöknek szánta őket, ezért nevelésükben sokszor vasszigort alkalmazott. Munkából hazaérve gyakran kihallgatta családját, és ha számára kedvezőtlen választ adtak a napi programjukról, esetenként a derékszíjat vette elő, de gyakran a vacsorát is megvonta tőlük.

A fiatal Csortos Gyula nem sokáig tűrte a terrort, és elszökött otthonról. Mikor édesapja megtudta, hogy színésznek tanul, kitagadta, és többet nem engedte haza a szülői házba. Éjszakánként édesanyja tette ki számára ebédjét, amit hidegen kellett elfogyasztania.

A hányattatott, nehéz gyerekkor ellenére kiválóan helytállt a Színiakadémián, oklevelét 1903-ban szerezte meg, ezután vándorszínésznek állt. Játszott Debrecenben és Szegeden, majd 1908-ban leszerződött a Beöthy László által vezetett Magyar Színházhoz. A siker nem sokáig váratott magára, hamar a társulat vezető színészei közé került. Tehetségével ő is tisztában volt, a közepessel pedig sohasem elégedett meg sem színésztársai, sem a rendezés, sem a neki járó fizetés tekintetében. Beöthyvel gyakran folytatott bértárgyalásokat, egyre magasabb gázsit követelt. Ha törekvése nem ért célba, azzal büntette a színházat, hogy nem ment el az aznapi előadásra. Két évvel később távoznia kellett a társulattól, azonban a főváros bármelyik igazgatója örömmel fogadta volna színházába, így 1910–1912 között a Vígszínházban játszott. Ennek ellenére később is többször keveredett botrányba gázsikövetelései miatt: 1939-ben a Nemzeti Színház igazgatója, Németh Antal kétezer pengővel kevesebb pénzt ajánlott neki egy szerepért, ezért Csortos Zsindely Ferenc államtitkárhoz és Haász Aladár színházi miniszteri felügyelőhöz fordult panasszal. Gyakran irreális követelései miatt, amelyeket az igazgatók visszautasítottak, többször hagyta cserben társulatát, mikor a közönség már a nézőtéren ült; sőt arra is volt példa, hogy az előadás estéjén átszerződött egy másik színházhoz. 1914–1922 között a Vígszínház, 1922–1923-ban a Renaissance, 1924–1927 között pedig a Magyar Színház tagja volt.

Ismertséget elsősorban a Vígszínház tagjaként ért el, amit Molnár Ferencnek is köszönhetett, aki jó néhány remek darabot írt a számára. Bár kiváló művésszé vált, színésztársai kifejezetten nehéz természetű kollégát ismerhettek meg benne, aki nemcsak a rendezőket, de színésztársait sem kímélte, és gyakran nyílt, keresetlen szavakkal adott hangot véleményének.

Szerepeit tekintve a közönség született komédiásként láthatta, aki nem belebújt a szerepekbe, hanem elvárta, hogy a szerep találja meg őt. Elsősorban fanyar humorával és különc egyéniségével tűnt fel, de drámai szerepekben is többször megcsillogtatta tehetségét: mély emberábrázolással és hiteles szenvedéllyel alakította karaktereit. Különösen fontos volt számára kinézete, így egy előadás alatt többször is átöltözött egy szerep kedvéért. Emellett hihetetlen színpadi tréfákat engedett meg magának: Molnár Ferenc Liliom című előadásának kétszázadik előadása után felkelt a halottak közül, és elfújta a gyertyát, mert már nagyon unta, hogy annyiszor meg kellett halnia. Máskor pedig, mikor Horthy Miklós feleségének kérésére egy darabot nyolc perccel később kellett kezdenie a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ő ugyanennyi ideig várakoztatta a kormányzónét és a közönséget.

1935-ben a Nemzeti Színház újonnan kinevezett igazgatója, Németh Antal ajánlott számára szerződést, 1937-ben a társulat örökös tagjává választották, és haláláig tag maradt.

Színpadon olyan darabokban szerepelt, mint a Liliom, A falu rossza, Szép Ernő Vőlegénye, A vadkacsa és Az ember tragédiája. Filmes karrierje is hamar felvirágzott. Kezdetben némafilmekben szerepelt, majd több hangosfilmet is forgattak vele. Három év alatt összesen tizenhét filmben tűnt fel, köztük a Hyppolit, a lakáj (1931), a Lila akác (1934), Az aranyember (1936), a Maga lesz a férjem (1937), A beszélő köntös (1941) és az Egy szoknya, egy nadrág (1943) című játékfilmekben.

Magánemberként

Szerelmi élete viharos volt. Egy időben Mészáros Giza színésznővel élt együtt, majd feleségül vette egy gazdag régiségkereskedő lányát, Bamberger Friderikát. Második felesége Vígh Manci szubrett volt, azonban ez a házassága is válással végződött. Első feleségétől született egy lánya, aki 1943-ban tüdőgyulladásban halt meg.

Tehetségének és jól fizető előadásainak, valamint filmjeinek köszönhetően a leggazdagabb színészek közé tartozott: 1914-ben havi 24 000 koronát keresett, ami megegyezett Magyarország miniszterelnökének fizetésével. Bár hatalmas vagyonra tett szert, a pénzzel nem tudott bánni, ezért többször vállalt vidéken vendégszereplést, és esetenként személyes holmiját is áruba kellett bocsátania. Emellett folyamatosan adótartozása volt, és az adóbehajtók is gyakran felkeresték, hogy személyes holmikat, például állóórákat és olajfestményeket foglaljanak le. Hatalmas pompában és fényűzésben élte mindennapjait: az I. kerület újonnan kialakított, modern bérházas Attila úti lakásában házvezetőnője és inasa volt, valamint a testi örömöket sem tagadta meg magától. Az 1930-as években rendszerint New York kávéházban reggelizett, majd sűrűn ebédelt a Gundelben, a Mátyás pincében, az Apostolokban, a Bíró vendéglőben, a Pilseni sörcsarnokban, a Royal étteremben és a Ritzben. Délutánonként gyakori vendége volt a Gerbeaud-nak és a Hanglinak. Vacsora után olyan mulatókat keresett fel, mint a Capri bár, a Zanzibár, az Emke grill, a Parisien, az Arizona és a Moulin Rouge. Ezeken a helyeken – kiadási bizonylatai szerint – többször fizetett hölgyek társaságáért is. Járt színházba, ennél is gyakrabban pedig moziba, ami nagy hatással volt saját színészi játékára is. Tömegközlekedést sosem használt, inkább sétált vagy taxizott.

Önpusztító életmódja miatt már az 1930-as években jelentkeztek nála betegségek: cukorbetegsége miatt inzulinnal injekciózta magát, és édesítésre csak szacharint használhatott, emellett szívritmuszavara volt, a későbbiekben pedig szanatóriumi kezelésre szorult.

Budapest ostroma alatt

1944 novemberében a főváros ellátása már akadozott. Lassan kezdetét vette az éhínség, ennek ellenére a színész háztartási könyve szerint ő maga nem szűkölködött. Míg az eseményeket a legtöbben tehetetlenül figyelték, Csortos kiadásainak nagy részét élelmiszerek beszerzése tette ki; magánzóktól vásárolt hiánycikknek számító húsokat, szalonnát, sonkát, de 1944. december első napjaiban még citromot is sikerült vennie. Alkalmanként rádiókat vett és adott el, ami a korszakban szinte létszükséglet volt. Háztartási könyve azt bizonyítja, hogy tudatosan készült fel a szűkösebb napokra. Mindeközben igyekezett másoknak is segíteni: nehezen beszerezhető élelmiszert küldött édesanyjának és Muráti Lili színésznőnek, valamint igyekezett zsidó pályatársainak is támogatást nyújtani. Z. Molnár Lászlót, Justh Gyulát és Fehér Lilit is kisebb-nagyobb összegekkel támogatta, emellett zsidó származású első feleségének is havi 300 pengőt juttatott.

Mikor 1944. november 6-án szovjet támadás érte Budapest külső védelmi gyűrűjét, a színházak bizonytalan ideig nem tarthattak előadásokat, a színészek csak próbálni jártak be a teátrumokba. Ebben az évben Csortos Gyula mindössze két előadást vállalt, december 9–21 között pedig fel sem lépett, valószínűleg rossz egészségi állapota miatt. December 25-i naplóbejegyzésében ez áll: „Nem játszottunk. Betiltották."

Budapest ostromát az Attila utcai ház óvóhelyén, gyötrelmes körülmények között vészelte át: az előtérben lévő kerti székben ült, nem beszélt, nem érintkezett senkivel. Saját otthonát is bombatalálat érte. A főváros korábban egyik legelegánsabb művészének szinte semmije sem maradt. Míg a háború előtt a legkifinomultabb helyen varratta ruháit, alkalmanként legalább három cipőt vásárolt, az ostrom alatt segítő szomszédjai menekítettek ki számára néhány zakót, inget, nadrágot és mellényt. Háztartásában alig maradt épen néhány használati tárgy, köztük három fazék, néhány tányér, egy bögre, valamint hús- és diódarálója.

Egészségi állapota az ostrom végére teljesen megromlott. Amikor Gobbi Hilda és társai rátaláltak, szánkón kellett behúzniuk a Nemzeti Színházba, mivel üszkös lábai miatt már járni sem tudott. 1945 júliusában nehezen gyógyuló végtagjai miatt a Fasor-szanatóriumba szállították, mivel diabétesz diétáját nem tartotta, és mindent megevett, amit megkívánt. Ráday Imre hozatott számára penicillin-injekciót külföldről. Mire a gyógyszer megérkezett, Csortos 1945. augusztus 1-jén a szanatóriumban vérmérgezéses tünetekkel életét vesztette. Sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben található.