"Egészen biztos, hogy Feleki Kamill nem mindennapi tehetség. Valami végtelenül kedves és rokonszenves groteszkség van benne. Igazi táncoskomikusnak született. Nem csak tánca boszorkányosan ügyes, hanem előadásában is igen sok karikírozó erő van. Biztosra veszem, hogy tetszeni fog a közönségnek" (Lázár Ödön)

Z. Molnár László mentoráltja

Feleki Kamill a család kedvelt üdülőhelyén, Törökbálinton született 1908. augusztus 21-én. Édesapja, Feleki Tivadar mesterember volt, édesanyja, Tekla egy jómódú cukrászcsalád gyermeke. Családjának Budapesten, a Ferenciek terén volt üzlete, Tekla azonban rangon alul házasodott, ezért kitagadták az örökségből. Négy gyermekük született, Kamill volt a legkisebb, aki Törökbálinton jött világra. Pár nappal korábban egy törökbálinti nemes asszonynak is gyermeke született, aki a Kamilla nevet kapta; ő javasolta, hogy a kis jövevényt annak férfi változatára kereszteljék.

A Feleki-család az 1900-as évek legelején egy szűkös lakásban lakott a Visegrádi utcában. A családfő munkája mellett technikusi képzést végzett, hogy családjának jobb életkörülményeket biztosíthasson. Malomipari berendezéseket készített, később a Lehel téri piac mellett nyitott saját műhelyt, így a család 1914-ben egy nagyobb polgári családra tudta cserélni a Visegrádi utcai garzont.

Feleki Kamill iskoláit Budapesten végezte, ám nem tartozott az éltanulók közé, mi több, nem szeretett iskolába járni. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy alacsony termete miatt a gúnyolódások állandó célpontja volt, társai Tökmagnak csúfolták, egyik osztálytársa gyakran a nadrágtartójánál fogva akasztotta fel az ablakkilincsre.

Az iskolában ugyan nem találta meg a helyét, de bátyjával gyakran és előszeretettel szöktek be a közeli Vígszínház előadásaira, otthon pedig folytatták a színházasdit, igyekeztek leutánozni kedvenc színészeik mozdulatait, gesztusait. Kamillnak kiváló érzéke volt a tánchoz, a színpadon látott koreográfiákat ügyesen megjegyezte, majd otthon alaposan begyakorolta. Később ezzel szórakoztatta iskolatársait és családját. Egy siófoki nyaraláson ismét tánctudásával mulattatta a családot, amikor felfigyelt az ifjú tehetségre Z. Molnár László, a Király Színház színésze, aki ráadásul jó viszonyt ápolt Feleki Tivadarral. Másnap be is mutatta Kamillt Rákosi Szidinek, akinek színésziskolája volt. Az idős művésznő elvállalta a fiú képzését, s még véget sem ért az első tanév, amikor az évzáró vizsgaelőadáson két igazgató is felfigyelt a fiatal fiúra; Lázár Ödön, a Király Színház direktora, valamint Wetheimer Elemér, aki a Magyar Színházat igazgatta. Természetesen mindketten Z. Molnár javaslatára érkeztek. A színész a választásban is segítette Felekit: a Király Színházban igazán kiteljesíthetné zenés-táncos tehetségét, a Magyar Színházban azonban magasabb gázsit kaphatna. Ügyes manőverezésüknek köszönhetően Kamill végül a Király Színházhoz szerződött, de magasabb gázsival, mint amire eredetileg számíthatott volna.

A Király Színház tagjaként

A Király Színházban Feleki Kamill a Repülj, fecském című operettben debütált, táncosként. Partnere az a Bársony Rózsi volt, aki később Nyugat-Európa egyik legsikeresebb színésznőjeként futott be, és számos filmben is szerepelt.

A színháznál töltött pályafutása alatt inkább táncosként számítottak rá, mint prózai színészként. Koreográfiáit sokszor maga találta ki, amelyekről gyakran egyeztetett Rátkai Mártonnal és Latabár Árpáddal. Igaz, ekkoriban hivatásos koreográfus még nem dolgozott a színházakban, a színészek maguk találták ki mozdulatsoraikat. Ezt pedig Feleki a legjobbaktól tanulta.

Karrierje elején statisztaszerepekben láthatta a közönség, meg sem kellett szólalnia. Ezen Rátkai Márton változtatott, aki egy előadás során megtudta, hogy Feleki szülei is a nézőtéren ülnek. Kamill szerepe csupán annyi volt, hogy felszolgál a címszereplő Rátkainak egy korsó sört, majd kimegy a színpadról, idősebb pályatársa azonban rögtönözve utána szólt: „Bizonyosan sokra fogod vinni. Nem mesélnél valamit magadról? Hogy vannak például a kedves szüleid?” Kamillt megdöbbentette a váratlan fordulat, így csak annyit felelt, „Köszönöm, jól.” – majd kisietett a színpadról. Feleki Kamillban sokan Rátkai Márton utódját látták, a tapasztalt színészt ez azonban nem zavarta, sőt, a későbbiekben is segítette fiatal kollégája boldogulását a színpadon.

Mint kiderült, ez a rögtönzött jelenet is segített abban, hogy Feleki Kamill szöveges szerepet kaphasson. Az 1927/28-as évadban szerepet kapott a Mersz-e Märy? című jazzoperettben. Ezt a műfajt ma már musicalnek mondjuk, a szó azonban ekkor még ismeretlen volt Magyarországon. A darabban Péchy Erzsi játszotta a főszerepet, a 18 éves Feleki Kamill egy nyolcvanéves, szakállas öregurat – Rátkai Márton színpadi nagyapját és Latabár Árpád dédapját. Az előadás legkiemelkedőbb jelenete mégis az a koreográfia volt, amit Feleki dolgozott ki a zárójelenetre. Kamill sikere ebben a szerepben megalapozta későbbi pályafutását.

A cirkuszi mutatványok jelentősége

1928-ban két kolléganőjével, Bársony Rózsival és Gábor Marával jelentkezett egy továbbképzésre a Barokaldi Cirkuszhoz, hogy akrobata képességeit fejlessze. Minden nap a cirkuszi porondon gyakoroltak különböző zsonglőrmutatványokat és kötéltáncot. Itt megismerkedett egy Gerard nevű bohóccal, aki saját előadásaira is rendszeresen meghívta. Gerarddal életre szóló barátságot kötött, a cirkuszban pedig teljes átalakuláson ment keresztül: megtanulta a pontosság és fegyelem fontosságát, az összjáték jelentőségét és megtanult úgy elesni, hogy közben semmi baja ne essék. Később gyakran hangoztatta, hogy minden színésznek részt kéne vennie hasonló cirkuszi munkában, hogy állóképességüket és színészi játékukat fejlesszék.

Közben a Király Színházban továbbra is inkább táncos szerepeket kapott, mint komikusakat, pár mondatos szerepekben lépett fel. A Pista néni című zenés vígjátékban például a dramaturgia szerint egy félmondatos szereppel tűnt fel a színpadon, amit sosem fejezett be. Azonban, mikor Fedák Sári Amerikába készült, a szerző, Fekete László megkérte Felekit, mégis mondjon egy háromoldalas búcsúztatót a mondat folytatásaként a színésznőnek. A monológnak akkora sikere lett, hogy a búcsúztató három héten keresztül megismétlődött a színpadon. Felekinek is nagy előrelépés volt ez: bebizonyította, hogy annak ellenére, hogy kissé fejhangon, sipítva beszél, jól tud szöveget mondani.

Táncmesteri feladatköre továbbra is a legfontosabb a Király Színházban: 1930-ban már koreografál, az év végén pedig a bécsi Johann Strauss Theater kérte fel, hogy egy angol operett táncait tanítsa be a színészeknek. A bécsi sikerek után újabb lehetőségei adódtak Európában: Lázár igazgató félelme, miszerint a táncos majd külföldön kíván karriert építeni, beigazolódni látszott. Feleki felmondott a Király Színházban és Bécsben, Prágában, Berlinben, Hamburgban valamint Párizsban lépett fel táncosként, Camillo Feleky néven. Közönségét akrobatikus táncokkal kápráztatta el, Bécsben hamarosan Wundertänzerként (Csodatáncos) kezdték emlegetni.

Hazatérése Magyarországra

Miután Feleki Kamill visszatért szülőhazájába, a Fővárosi Operettszínház társulatához szerződött. Együtt játszott Kabos Gyulával az Én és a kisöcsém című operettben, akitől szintén sokat tanult. Kabos ekkor már elismert filmszínész volt, aki éjszakánként dolgozta ki és finomította másnapi poénjait; ezt a módszert később Feleki is gyakran alkalmazta. Szereptanulás közben gyakran jegyzetelt, sokat csiszolt a jeleneteken.

1936-ban a Bárdos Artúr igazgatta Belvárosi Színházban vendégszerepelt, a prózai Udvari páholy című darabban lépett fel Páger Antallal és Mezei Máriával. Szöveges szerep kapcsán ekkor figyeltek fel rá igazán először.

Még ebben az évben tánciskolát nyitott a Vilmos császár út 71. szám alatt, ahol elsősorban színpadi táncot, balettet és sztepptáncot oktatott. A legtehetségesebb diákokkal maga Feleki foglalkozott, a többiekkel pedig felesége, a szintén táncos Metzger Fini. Vasárnaponként össztáncot tartottak, amelyeken a táncos házaspár szigorúan betartatta a társastáncokra vonatkozó etikettet. Hatalmas sikerük volt, ezért Feleki hamarosan a tánctanítás mellett illemtanórákat is tartott. Illemszabályokat tanított az étkezésről, társalgásról, köszönésről. Ezt a munkakört sokáig űzte, a Magyar Televízióban pedig saját műsort kapott Tudni illik, mi illik címmel.

1940-ben megvalósult gyerekkori álma: szerződést ajánlottak neki a Vígszínházban. A társulat tagjai közt ekkor olyan neves színészek szerepeltek, mint Ajtay Andor, Lázár Mária, Mezey Mária, Tolnay Klári, Ráday Imre, Rátkai Márton és Gombaszögi Ella. Feleki első szerepe a XIV. René című operettben volt, amelynek egyben tánckoreográfusa is. Igyekezett minden szereplő számára kidolgozni a hozzá leginkább passzoló mozdulatsorokat.

Színházi feladatai mellett rendszeresen publikált, az Egyed Zoltán által szerkesztett Film, Színház, Irodalom című hetilapba írt, ahol saját rovatot is kapott. Az én hasábom sokáig állandóan megjelenő rovat volt, ahol a színész a Feleky Camill névváltozatot használta.

A második világháborúban

Mindeközben sorra hozták egymás után a zsidótörvényeket, amelyek egymás után parancsolták le a színpadról a származásilag nem megfelelő színészeket a színpadról. Hogy zsidó pályatársának, Gárdonyi Lajosnak segíthessen, paródiakettőst alakítottak. Kezdetben Tip és Top, majd Lipi és Lupi néven léptek fel cirkuszokban és varietékben.

A katonaságot azonban ő sem tudta sokáig megúszni. Első sorozása alkalmával még szerencséje volt, ugyanis az egyik sorozóorvos felismerte a művészt és alkalmatlannak nyilvánította katonai szolgálatra. 1944-ben azonban már Felekit is behívták, páncélosnak. Itt megismerkedett Bródy Tamással, aki a Fővárosi Operettszínházban dolgozott karmesterként. Ő intézte el a színésznek, hogy „elengedhetetlenül fontos szolgálati okból kifolyólag” áthelyezzék a Légó csoporthoz a páncélosoktól. Felekit a Szent István-bazilika tornyába vezényelték, ahol feladata szerint az eget kémlelte ellenséges repülők után. Erre az időszakra így emlékezett vissza: "Felnőttkoromban, a háború idején is emlékszem egy nagyon szerencsés karácsonyra. Általában nagyon szerencsés ember vagyok. A háború idején is sikerült megúsznom a katonaságot, mert a sorozó orvos ismert, mint táncos színészt, és alkalmatlannak nyilvánított. Felmentettem magam a légószolgálat alól is. De 1944. szeptember 1-jén megjelentek a plakátok, hogy mindenkinek be kell vonulnia. Én páncéllövő lettem volna, az igazán nekem való harcnem, igaz?! Meglátta ezt a rendeletet Bródy Tamás, aki légós volt a Szikra pincéjében és a Balassa János, ő is színész volt, nem tudom, hallott-e róla. Felszaladtak hozzám, megyek-e? Bródy felajánlotta, hogy elintézi a főnökével a légó- szolgálatot. Ez a légóparancsnok nagyon rendes ember volt, kikérte a kartonomat, így lettem légós.

Vicces volt, hogy másnap, amikor mentem szolgálatra, felolvasták, ki hová megy. És ezt hallottam: késett, vigyázzon, megy a Bazilika tornyába. Magára panasz volt. megy a Bazilika tornyába. Aztán rám került a sor: A Bazilika tornya. — De miért, kérem, én nem csináltam semmit! Óriási nevetés volt. De aztán megértettem, hogy engem, protekcióst, nem tehettek könnyű helyre. A Bazilika tornyában, a balkonon álltam szolgálatba, és amikor jöttek a repülőgépek, nekem jelentenem kellett kurblis telefonon a Szikra pincébe. Óriási szerencsémre ez a tüneményes ember, a parancsnokunk, lerendelt bennünket onnan szenteste előtt. Mert pontosan már nem tudom, de karácsony és szilveszter között Budapest ostroma közben ezt a tornyot kilőtték. Nagy mázlim volt."

Eközben társát, Gárdonyi Lajost igyekezett felkutatni, hogy a háború után újraindíthassák produkciójukat. Később tudta meg, hogy Gárdonyit időközben a nyilasok kivégezték…

A háború után

Alig egy hónappal azután, hogy véget értek a budapesti harcok, az első „szabad” magyar kabaré is elindulhatott: a Szájkosár nélkül című műsort 1945. március 24-én mutatták be. 1945 kora tavaszán Feleki Kamill a Pódium Kabaré színpadán játszott, előbbi mellett a Balra át című kabaréban, ami finomabb politikai hangvételt hordozott, mint azt a címéből gyanítanánk.

Feleki Kamill a háború után közvetlenül csak produkciókat vállalt el, nem szerződött le egyetlen társulathoz sem. Ugyanakkor szimpatikus volt számára Várkonyi Zoltán színházi törekvése, ezért elvállalta a Művész Színházban a Lement a hold című darab neki ajánlott szerepét. A bemutatóra 1945. április 1-jén került sor. Nyáron még szerepelt a Családi szálloda című darabban, amit Timár József rendezett, ősszel azonban a Vígszínházban kezdte meg a színházi évadot. A Vígszínház épületét a háború alatt bombatalálat érte, ezért ideiglenesen a Nagymező utcába költözött a társulat, a mai Thália Színház épületébe.

Bár jól érezte magát a Vígszínházban, a Fővárosi Operettszínház igazgatójától, Fényes Szabolcstól olyan ajánlatot kapott, amelyet nem utasíthatott vissza. Ezért 1945 karácsonyán már az Operettszínház társulatának tagjaként lépett színpadra. Karády Katalin és Mezey Mária partnereként játszott a Sybillben, s hamarosan a közönség kedvencét üdvözölték benne. Tánctudását itt is kamatoztatta, több előadás koreográfiáját tervezte.

A „Feleki-ügy”

A színházak államosításáig az Operettszínház mellett félig-meddig a Vígszínház társulatához is tartozott, gyakran vendégszerepelt, ám 1949-ben végleg a Fővárosi Operettszínházhoz rendelik. A színházat ekkor az erőskezű Gáspár Margit vezette, aki amellett, hogy valódi kommunista, tapasztalt színházi szakember is volt. A legtöbb operettet politikailag is átformálta, köztük a Csipkerózsikát is, amelyben Feleki a hozzá leginkább passzoló karaktert, a táncmestert alakította. Játékát a kritika is dicsérte, a színész azonban csapnivaló szerepenek érezte, amelyet lehetetlen élettel megtölteni. Gáspár Margit igyekezett szakmai ügyként kezelni az esetet, azonban hamarosan a pártvezetés is vizsgálódni kezdett, vajon szabotázsról lehet-e szó. A vizsgálóbizottság előtt Felekinek elő kellett adnia szerepét, miközben színésztársai civilben „asszisztáltak” mellette a színpadon. Bár az ügy végül elsimult, az érzékeny színészt nagyon megviselte az ellene zajló vizsgálódás.

Váltogatás a színházak között

Az 1950-es évek végén megalakult a Petőfi Színház, amelyet a Fővárosi Operettszínházból kivált fiatal művész, Szinetár Miklós vezetett. Repertoárjában egyszerre jelentek meg a prózai és zenés darabok, népszerűségét pedig azzal próbálta elérni, hogy magához csábított két vezető színészt: Sennyei Verát és Feleki Kamillt. A színész négy évadot játszott a Petőfi Színházban, miközben megkapta a Kiváló Művész kitüntetést.

Hamarosan azonban visszaszerződött az út túloldalán álló Operettszínházhoz, amit Gáspár Margit után Szlovák László igazgatott. Eközben rendszeres vendégszereplője volt a Vígszínháznak, sokszor feltűnt a Madách Színházban és a József Attila Színház színpadán is. Előbbiben egy Lengyel Menyhért drámában, A waterloo-i csatában, utóbbiban Molnár Ferenc ritkán játszott darabjában, a Harmóniában lépett fel.

1972-ben a Fővárosi Operettszínházból átszerződött a Vígszínházba, hogy 1977-ben visszatérhessen az Operettszínházba. 1978-ban azonban végleg visszavonult a színháztól. Alkalmanként még elvállalt egy-egy kisebb szerepet, valamint filmekben is feltűnt. Utolsó filmszerepe Gárdos Péter Uramistene volt, amelyben Eperjes Károly volt a partnere. 85 éves korában hunyt el Budapesten, 1993. október 18-án.