„A Felszabadulást követő időkben ugy látszott, hogy zabolátlan ösztönei jó irányba kezdenek fordulni. Hajlamot mutatott az emberi fejlődésre. A „prominens” szinészek közt az első egyike volt, aki felvételét kérte a Pártba. Nem sokkal később, azonban vissza akarta adni tagkönyvét, egy sulyos nézeteltérés következtében, amely közte és Major Tamás közt merült fel. És itt kezdődött Timár politikai ámokfutása…” - A Timár-ügy (OSZMI KT 2011.9.1.)
Az ifjú tehetség
Timár József Budapesten született 1902. március 2-án, Gerstner József Mihály néven. Már egészen fiatal korában úgy érezte, színésznek született: rajongott a versekért, szavalt az elemi iskolai ünnepségeken és többször fellépett az Uránia Színház gyermekelőadásain. Nem csoda, hogy az érettségi után azonnal jelentkezett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára, ahova fel is vették. Főiskolai tanulmányai alatt módosította nevét Gerstnerről Timárra. Tehetségére hamar felfigyeltek, már elsőéves korában megkapta első szerepét a budapesti Nemzeti Színházban, amelyet ekkor Hevesi Sándor igazgatott. Az 1924/1925-ös évadban 18 kisebb szerepben lépett színpadra. A teátrum igazgatójával különösen jól tudott együtt dolgozni, mivel a deklamáló színjátszás helyett mindketten a természetes játékstílust szorgalmazták.
1927-ben már nagyobb szerepekben is láthatta őt a közönség: Blaha Lujza partnereként lépett fel a Te csak pipálj, Ladányi! című darabban, alakította Ottót a Bánk bánban és eljátszotta Lear király orvosát. Játékát a kritika is méltatta, elsősorban különleges hangszínét emelte ki, amelyen olyan természetesen szólalt meg a színpadon. Hamarosan Pethes Imre és Ódry Árpád utódaként kezdték emlegetni.
Timár József tíz évig játszott Hevesi Sándor igazgatása alatt, 1932-ben azonban a direktort politikai okok miatt menesztették állásából. A Hevesi-ügy sokáig húzódott: egy parlamenti képviselő sikkasztással vádolta, de a színház berkein belül is bőven akadt haragosa. Az őt ért támadások legfőbb mozgatórugója azonban mégis az egyre erősödő antiszemitizmus volt, ami egy idő után nem engedte, hogy a zsidó származású Hevesi Sándor töltse be az ország vezető teátrumának igazgatói pozícióját. A direktor elbocsátása utáni rövid átmeneti időszakot követően dr. Németh Antal vette át a Nemzeti Színház vezetését. A fiatal igazgató színházában Timár József továbbra is a vezető színészek táborát erősítette, emellett tagja lett a Nemzetiben működő, úgynevezett „Bíró Dénes különítménynek”. A csoport tagjai, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Tapolczai Gyula, Ungváry László, Abonyi Géza, Apáthi Imre és Juhász József egy újfajta szakmai célt kívántak megvalósítani: az intellektuson alapuló, korszerű színjátszás megerősítését és kiteljesítését a Nemzeti Színházban.
Timár József 1932 és 1942 között fellépett azokon a művészesteken is, amelyeket Gobbi Hilda szervezett. 1942. március 22-én a Zeneakadémián tartottak Ady-estet, ahol a színész A Kalota partján, valamint a Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verset adta elő. Ezek a művészestek elsősorban baloldali megmozdulások voltak az ellenállás nevében, a cenzúrát taktikus módon játszották ki. Ugyan Timár József nem volt kommunista, de úgy vélte, hogy a fasizmus elleni lázadás nem kizárólag a baloldal privilégiuma. Nem hagyta szó nélkül a hétköznapok eseményeit, sőt, egy idő után nyíltan fejezte ki véleményét a háborúról.
Az első politikai eltanácsolás
Timár József 1942-ben feleségével, Máriával, valamint kétéves kisfiával Badacsonyban nyaralt. A család részt vett az Anna-bálon is, amit akkoriban még Badacsonyban rendeztek. Egy este épp barátaikkal vacsoráztak, amikor a tőlük nem messze ülő asztaltársaság az Erikát, a Wehrmacht kedvelt indulóját kezdte énekelni. Mikor a színész ezt szóvá tette, az egyetemistákból álló fiatal csapat néhány tagja megjegyzést tett a színész barátaira. Erről szól az 1946-ban, Taussing Lajosnak írt levelének egy részlete: „1942-ben egy évre fel voltam függesztve, mert a győri ügyészség nemzetgyalázással vádolt, amelyet egyévi keserves meghurcoltatás után kormányzói kegyelemmel tudtam csak megúszni, világnézeti barátaim segítségével. A vád az volt, hogy 1942 nyarán Badacsonyban egy nyilas társaság, amely a velem lévő »nem árja« hölgyet és urat sértegetni próbálta (én védelmükre keltem), belém is kötött, és a kisfiammal próbált főzni, én azt mondtam, hogy a fiamból zsidót nevelek, mert utálom azt a tehetségtelen magyar középosztályt. Képzelheted, hogy ez milyen port vert fel.”
Hogy mekkora port kavart Timár kijelentése, azt ő maga sem gondolta volna: a probléma azzal kezdődött, hogy az esettel a szélsőjobboldali lapok is elkezdtek foglalkozni, Timár kijelentését azonban némiképp átformálták. A lapokban a következő kijelentés hangzott el: „fiamból zsidót nevelek, mert utálom azt a piszkos és tehetségtelen magyar fajt”. Timár ilyet sohasem mondott, a lapok ferdítették el a színész kijelentését. Az eredeti, „tehetségtelen magyar középosztály” kifejezéssel valószínűleg az egyetemisták státusára utalt. A médiavisszhang azonban elegendő volt ahhoz, hogy a győri ügyészség nemzetgyalázással vádolja meg Timárt, aki barátai tanácsára az ügyészségen tagadta, hogy bármi hasonló kijelentést tett volna, emellett néhány pincér is mellette vallott, akik tanúi voltak az esetnek.
Az ügy ennek ellenére bíróság elé került, ezért a színészt azonnal elbocsátották a Nemzeti Színházból. „A magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség” miatt a színész letartóztatása is szóba került, ám a színháztörténészek jelenlegi vélekedése szerint Timár barátai intézkedtek, hogy a börtönbüntetés helyett hívják be a művészt katonának. Timár ezután Debrecenbe került a karpaszományos honvédek úgynevezett büntetőszázadába. A debreceni kiképzés után a századot az ukrán frontra vezényelték. Feleségének így írt megpróbáltatásairól: „Életem, nem lehet leírni a mostani életemet. Se tollam, se időm hozzá. Kivételes eset, ha most talán végig tudom írni ezt is. Mióta itt vagyok, tegnap délután sikerült egyszer fogat mosni. Reggel alig tudom a mundéromat felvenni, mert mosdani is csak egy véletlen szerencse folytán sikerült ma is. Tegnap, hétfőn reggel ¾ ötkor keltünk, éleslövészetre mentünk valahová a fenébe. Délután 5-kor jöttünk vissza, szakadatlan gyakorlat erdőben, úton, sárban, mocsokban, „feküdj”. […] Az őrvezetőm /egy csillagos/ egy olyan figura, hogy legfeljebb kifutófiú lehetne, és nekem naponta össze kell előtte verni a bokámat, feszes vigyázzban, ezekkel a szavakkal: „Őrvezető úrnak Timár József karpaszományos honvéd alázatosan jelentkezik.”
Életét a Nemzeti Színház legnagyobb sztárjának, Bajor Gizinek köszönhette, aki befolyásos kapcsolatokkal bírt. Bajor kegyelmi kérvényt fogalmazott meg és íratott alá, köztük olyan fontos politikai-közéleti személyekkel, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Major Tamás, de az író Herczeg Ferenc és Zilahy Lajos neve is szerepelt az aláírók között. A kegyelmi kérvény eljutott Horthy Miklós kormányzóhoz, majd egy év után, 1943. február 18-án megszüntette a Timár ellen indított eljárást. A színész 1943 áprilisában már ismét a Nemzeti Színház színpadon állhatott.
1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel után, majd Kiss Ferenc igazgatósága idején Timár József elhagyta otthonát és a színpadtól is búcsút vett. Kovács Alice, a Nemzeti Színház művészeti titkára fogadta be a családot egy rövid időre. A visszaemlékezések szerint Timár ebben az időszakban sokat ivott, s ilyenkor fennhangon szidta a nyilasokat. Egy bódult kocsmázás alatt hangosan felolvasott Marx Tőkéjéből, ezért néhány nappal később a nyilasok letartóztatták. A Melinda útra került a Gestapóhoz. Szabadulásának körülményei egyelőre tisztázatlanok, annyi biztos, hogy december 16-án hazatért családjához.
Budapest ostromát krisztinavárosi lakásának óvóhelyén vészelte át feleségével és fiával. Házukat bombatalálat érte, otthonuk lakhatatlanná vált, ezért az ostrom vége után Gobbi Hilda adta át három hónapra lakását a családnak. A Nemzeti Színház újranyitása után ismét a társulat tagja lett, ekkor azonban már csak elvétve kapott szerepet, azok is méltatlanok voltak hozzá. Major Tamás, az ország vezető színházának új igazgatója 1945 elején megkezdte a színház szovjet mintára való átszervezését, amelybe már nem fért bele az a profil, ami Timár Józsefre illett. A színész 1946-tól, kényszerből már kabaréfellépéseket is vállalt, hogy családját etetni tudja. Major Tamás azonban kénytelen volt belátni, hogy a közönség kedvenc Timár még mindig fontos pillére a Nemzeti Színháznak, ezért 1946 decemberében neki adta az Antonius és Kleopátra címszerepét, amelyben Bajor Gizi partnereként lépett fel. Ezután 1949-ig folyamatosan kapott főszerepeket.
A szilveszteri Szózat
Timár Józsefet 1949 decemberében felkérték, hogy a Magyar Színházban szilveszterkor szavalja el a Szózatot. A színész először visszautasította a megkeresést, a programot hirdető plakáton azonban mégis meglátta nevét, így végül elment a rendezvényre. Éjfélkor kezdett szavalni, s amikor a „Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor” kezdetű versszakhoz ért, kissé előrelépett a színpadon. A nézőtéren azonnal hatalmas tapsvihar tört ki.
Az eset nem maradt megtorlatlan: Major Tamás január 3-án már tudta, hogy fogalmazódik a Timár elleni vádirat a minisztériumban. Révai József népművelési miniszter Majorhoz írt leveléből fontos információk derülnek ki a Timár-ügy jelentőségéről: „A törvényszéki eljárást úgy kell lefolytatni, hogy Timár egész emberi és politikai jellemtelensége kiderüljön. Kifejezett politikai indoklással történjen az elbocsátása. Igenis tartalmaznia kell az eljárásnak és az ítéletnek a Szózat ügyében elkövetett disznóságot is. (Nincs okunk elhallgatni, hogy ő a Szózatot fasiszta módra szavalta és ezzel elferdítette igazi lényegét.) Az ítéletet a színház egész nyilvánosságával közölni kell, anélkül, hogy azt a sajtó nyilvánosságára is hoznánk. A Timár esetet fel kell használni komoly nevelő munkára a színházban és ezért nem félve, lábujjhegyen, »tapintatosan« kell kezelni, hanem bátran, nyíltín és politikailag. Elvégre a népi demokrácia egy vezető színháza nem tűrhet a soraiban nyílt ellenséget, bármilyen jó színész legyen is – mint amilyen Timár nem.”(OSZMI KT 2013.91.2.)
1950. január 31-én Timár József hivatalos értesítést kapott: állásából azonnali hatállyal felmentik, február 1-jén pedig vizsgálóbizottság előtt kell megjelennie. A vádak között szerepelt, hogy a Szózatot fasiszta módon szavalta el, de megjelent a vádak között alkoholfüggősége, valamint azok a mondatai és beszélgetései, amelyek öltözőjében hangoztak el. A Magyar Színészek Szabadszervezetének fegyelmi bizottsága kizárta őt a szakszervezet tagjainak sorából, mert „méltatlannak tartják arra, hogy egy szakszervezetben legyen olyan dolgozókkal, akik a magyar népi demokráciát építik és nem pedig annak fejlődését gátolják”.
1950. február 4-én értesítették Timár Józsefet, hogy nemcsak elbocsátották, de a pályáról is eltiltották. A történtek nagyon megviselték a színész idegeit, egészsége romlásnak indult: látászavarra panaszkodott, tüneteivel dr. Germán Tibor fül-orr-gégész professzor, Bajor Gizi férje kezelte. Felépülése után engedélyt kért a népművelési minisztériumtól, hogy legalább vidéken felléphessen, kérését azonban elutasították.
1950. október 3-án a MÁVAG-nál kezdett dolgozni, vasesztergályosként. Munkás kollégái tisztelték benne a művészt, vigyáztak rá és nem engedték, hogy megerőltesse magát. Néhány hónap után azonban látásproblémái újra jelentkeztek, gyógyulása után pedig a Palatinus strandon jelentkezett kabinos munkakörre, a népművelési minisztérium azonban nem engedélyezte felvételét. Így egy maszekban dolgozó gyermekfényképész ügynökeként kezdett dolgozni, a folytonos utazgatás azonban hamar kimerítette. Ezután a Duna menti Mélyépítő Nemzeti Vállalatnál helyezkedett el segédmunkásként, de helyzetével továbbra sem békült meg.
1951 tavaszán ismét a népművelési minisztériumhoz fordult, azon belül is a színházi főosztály megbízott vezetőjéhez, Márki Gézához. Az ügy Révai József elé került, aki úgy döntött, hiába próbálnak példát statuálni vele, a munkások még mindig a mesebeli hőst látják Timárban. Engedélyezte, hogy a Bozóky József vezette miskolci színházhoz szerződhessen, majd még azon a nyáron Hont Ferenctől kapott szerződést, aki a népművelési minisztériumból került a fővárosi Ifjúsági Színház igazgatói székébe. A következő színházi évadot Timár József a Madách Színházban kezdte meg. 1951 és 1958 között tizennégy főszerepet játszott. Kiemelkedő szerepei közé tartozott Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Rank doktor (Ibsen: Nóra) és a Színész (Gorkij: Éjjeli menedékhely).
1956 tavaszán Timár érdemes művész kitüntetést kapott. 1957. május 14-én a Madách Színházban bemutatták Németh László Széchenyi című darabját. A színlapon a színész neve már az alábbi formában szerepelt: Kossuth-díjas érdemes művész. A márciusi Kossuth-díj átadóján jelen volt Kodály Zoltán, Németh László, Heltai Jenő, Szabó Lőrinc, Kiss Manyi, Sulyok Mária és Marton Endre.
1957 őszén az Anna Frank naplójának Frank doktorát játszotta a Madách Színházban, amikor kiderült, hogy súlyos beteg: tüdőrákkal diagnosztizálták, amit akkor még kezelhetőnek gondoltak. Egy évig szanatóriumban kezelték, majd rövid időre visszatért a Madách színpadára. 1959 őszén a lapok bejelentették: tíz év után Timár József ismét a Nemzeti Színházhoz szerződik. Még betegen kezdte próbálni a Major Tamás által felajánlott szerepet, Willy Lomant Arthur Miller: Az ügynök halála című darabjában, amellyel hatalmas sikert ért el. 1960 tavaszán kiváló művész kitüntetésben részesítették. Ekkor azonban betegsége már elhatalmasodott rajta, sokszor a kórházból indult el az esti fellépésre. 1960. május 24-ém lépett utoljára színpadra, Az ügynök halálában. Ekkor már érezte, hogy hamarosan meg fog halni. Még utoljára nyaralni ment családjával Galyatetőre, ott azonban rosszul lett és kórházba került. Hetekig ápolták a Szent János Kórházban, sikertelenül: a kórházban halt meg 1960. október 3-án. Temetésén először Major Tamás, majd egy katolikus pap mondott beszédet. Timár Józsefet mindketten saját halottjuknak tekintették.