"Nem osztom azt a a tételt, hogy minden igaz, és mindennek az ellenkezője is. Bölcseletileg talán bizonyítható ez az álláspont, de a gyakorlatban a gyáva és tanácstalan emberek védekeznek vele." (Bessenyei Ferenc)

Gyerekkora

Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen született 1919. február 10-én. Édesapja, Bessenyei Ferenc kereskedősegédként dolgozott, édesanyja, Boros Lídia egészen fiatalon, 17 éves korában szülte első fiát. A nő később saját varrodát üzemeltetett, ahol volt, hogy egyszerre 9-10 lány is dolgozott. Az elkészült munkákat sokszor a kis „Feci” szállította házhoz a megrendelőknek. A család feje a nagymama volt, aki férjével gazdag marhakereskedőként építette fel életét, ám Ferenc születésére teljesen elszegényedtek. Náluk lakott a kis család is, Bessenyei alvóhelyeként a nagy komód alsó fiókját jelölték ki. Később még négy öccse született, Zoltán, Ottó, Dezső és István. A nagy korkülönbség miatt nehezen jöttek ki egymással, amit csak tetézett, hogy apjuk öngyilkossága után Ferencet jelölték ki gyámjuknak, így a 16 éves fiú lépett a családfő helyébe.

Gyerekként sokszor a patakparton játszott az édesapja által készített játékokkal, pajtásaival pedig gyakran focizott. Cserkész és levente volt, mindkettő zenekarában fúvós hangszeren játszott, valamint hegedült a Belvárosi Énekkarban. Több polgári szakmát is kitanult: foglalkozott kertészettel, cipőfelsőrész-készítéssel, sőt, egy szabóképzést is elvégzett. Nagyon érzelmes fiú volt, a legkisebb dolgokat is hatalmas tragédiaként élte meg; az elhamarkodottnak vélt anyai pofonok miatt többször is világgá ment.

Hithű katolikus család tagjaként vasárnaponként templomba jártak, ahol Ferenc ministrált, emellett tagja volt a kórusnak is, ahol egy idő után több szólót is énekelt. Édesanyja református családból származott, Bessenyei később úgy vélte, az ő hatására keresztelkedett át. Tagja volt a katolikus liga papok vezette önképző körének, társaival több színielőadást is bemutattak. Itt ismerkedett meg a színészettel, egy alkalommal A vén gazember címszerepét játszotta, mert neki volt a fiúk közül a legmélyebb hangja.

Fiatalon súlyos melléküreg-gyulladását kórházban kellett kezelni, betegsége szövődményei pedig egy életen át elkísérték. Többször műtötték orrpolipját, orrspray nélkül pedig még öregkorában sem tudott aludni.

Tizenhat éves volt, amikor édesapja önkezével vetett véget az életének, ami az elsőszülött fiút mélyen megrázta. Később úgy emlékezett vissza, hogy ekkor ért véget a gyerekkora: ő lett a családfenntartó, öccsei gyámja. Ekkor lépett be a színház az életébe, amire kezdetben, mint pénzkereseti lehetőségre tekintett.

Vidéki társulatok tagja

A szegedi színház társulatának Hódmezővásárhelyen, a nyári színkörben volt az állandó nyári állomáshelye. Hozzájuk szegődött először kóristaként, később segédszínészként kapott kisebb feladatot az alig 21 éves fiú. Első szerepét a Viktória című operettben játszotta, amit szülővárosában mutattak be 1940. szeptember 14-én. Egy hónappal később, október 30-án az Elnémult harangokban kapott nagyobb szerepet, amelynek főszerepét a fővárosi Nemzeti Színház egyik vezető színésze, Kiss Ferenc alakította.

1942-ig a szegedi társulat tagjaként lépett fel, ahol nagyon szerették, sok kisebb szerepet kapott. Bessenyei éjjel-nappal tanult, folyamatosan képezte magát: nappal a színház művészeit figyelte játék közben, éjszakánként pedig általános tudását és műveltségét gyarapította. Ekkoriban kevés pénzt keresett, s mivel öccseit is anyagilag támogatnia kellett, a szegedi színházban töltött évek alatt nyomorúságos körülmények között élt, gyakran éhezett.

1942-ben a színház korábbi igazgatója, Kardoss Géza elhagyta a társulatot, ezután a társulat is szétszóródott. Bessenyei többedmagával Miskolcra került, Földessy Géza társulatába, ahol már az első pillanattól kezdve nagyobb szerepekkel bízták meg. Két hónap után főszerepet játszhatott, alakítását a sajtóban megjelenő kritika is méltatta. Anyagi helyzete azonban továbbra is kilátástalan maradt.

Miskolcon a szerelem is rátalált a fiatal művészre: Shakespeare A velencei kalmár című darabjában először lépett színpadra a korábban kevésbé foglalkoztatott Szederkényi Ada színésznővel, és első pillantásra egymásba szerettek. 1944 márciusában bemutatták Az abbét, amelyben házaspárt alakítottak, fél évvel később, Budapesten pedig valódi házasságkötésükre is sor került. Ugyanebben az évben a szerelem mellett a Nemzeti Színház is új életet kínált a színésznek: a fővárosi társulat vidéken vendégszerepelt és Bessenyeinek ismét lehetősége nyílt színpadra állnia Kiss Ferenccel a Bizánc című darabban. Spiridon karakterét alakította, beugrott emellett Kiss helyett, amikor ő nem tudott játszani. A miskolci társulat nyári állomáshelyén, Nyíregyházán érkezett Bessenyei értesítője, miszerint felvételt nyert az ország vezető teátrumának társulatába. Ám ugyanazon a napon SAS-behívóját is megkapta, s a hadseregbe való bevonulást csak a szerencsének köszönhetően tudta elkerülni. Erre így emlékezett vissza: „A SAS-behívót kellett először elintéznem, mert különben lelőnek, mint a veszett kutyát. Nagyon féltem, mentem ide, mentem oda, és végül is hazautaztam Hódmezővásárhelyre. Kimentem oda – valami tanyavilágba –, ahová be kellett volna vonulnom. Egy kedves kislány locsolta a virágokat. Azt mondta, hogy tegnap már elment mindenki. Igen ám, de a SAS-behívó még mindig nálam volt. Nem tehettem mást, mint bementem a laktanyába, attól féltem, hogy különben lepuffantanak. A laktanyában pedig visszamaradó különítményként ott találtam a sok gyerekkori pajtásomat, azokat, akikkel együtt jártam suliba. Előtte való nap az újságban megjelent egy cikk rólam, amiben már arról is szó volt – amit korábban is ígérgettek, de nem hittem el –, hogy a Nemzeti tagja leszek. A gyerekkori pajtásaim megőrültek a boldogságtól, azt kiabálták, hogy Feci, Feci, mert engem így hívtak. Amikor megmutattam a SAS-behívómat, azt mondták, hogy menjek a k… anyjukba, és ‘elparancsoltak’ olyan helyre, ahol még katonát nem is láttak Magyarországon. Hódmezővásárhelyen a laktanyával szemben volt a kisállomás. Beültem a vécéjébe, és ott ültem, ameddig a vonat meg nem jött, hogy várakozás közben ne tudjanak igazoltatni. Aztán hirtelen fölszálltam a vonatra, és Pestre utaztam. Másnap reggel bementem a Nemzeti Színház igazgatójához, Kovách Aladárhoz. Két bottal járó, nagyon kedves ember volt, eldobta a botjait, és megölelt. Nem is értettem, miért örülnek nekem annyira, azt sem tudták, ki vagyok. De azt hiszem, hogy Kiss Ferenc színész, aki többször látott, sokat mesélt rólam, ‘beetetett, befogalmazott’ a Nemzeti Színházba. Onnantól kezdve meg voltam mentve a katonaságtól.”

Rövid ideig a Nemzeti Színház társulatának tagja, de jött Budapest ostroma…

Alig 25 évesen, a színiakadémia elvégzése vagy mecénás támogatása nélkül, Bessenyei Ferenc a fővárosi Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ami óriási szakmai elismerés egy művésznek. Szinte minden nap fellépett, élete azonban hamarosan veszélybe került.

Feleségével a Kanizsa utca 20. szám alatti házban laktak Budán, ami pont a frontvonalon feküdt Budapest ostroma alatt. A német és szovjet katonák folyamatosan lőttek, a velük szemben lévő házat pedig egy bomba tette a földdel egyenlővé. Az ostromot szerencsésen túlélték, a veszedelem azonban nem múlt el: miután a fegyverek elnémultak, Bessenyei kimerészkedett az utcára, ahol a szovjet katonák azonnal elfogták és a Kisrabló nevű étterem egyik termébe zárták többedmagával, amíg a Szibériába tartó teherautóra várakoztak… Életét ismét a szerencsének köszönhette, amikor egy magyarul beszélő szovjet tiszt kiválasztotta őt a tömegből, hazakísérte és magára hagyta azzal a felszólítással, hogy többet ne tegye ki a lábát otthonról. Bessenyei nem teljesen fogadta meg a tanácsot, ezután is gyakran elhagyta otthonát, ekkor azonban már egy hatalmas dorongot is cipelt a hátán, hogy azt higgyék róla, munkába tart. Amint lehetett, csónakon átkelt Pestre, hogy munkára jelentkezzen a Nemzeti Színházban, mivel úgy gondolta, szerződése továbbra is érvényes. A Nemzeti vezetőségében azonban időközben lezajlott a váltás: a nyilas hatalomátvétel után igazgatói székbe került Kiss Ferenc elhagyta az országot, helyét pedig Major Tamás vette át, aki a II. világháború alatt illegalitásban, az ellenállás tagjaként tevékenykedett a Békepárt megbízásából. Mivel Bessenyei Kiss Ferenc által kerülhetett a Nemzetibe, az új rezsim szó nélkül megvált tőle.

1945 áprilisában a budai színészeket foglalkoztató Budai Színházban kapott szerződést, ami azonban hamarosan megszűnt. Az 1945/46-os évadban a Vígszínház társulatában kapott helyet, 1946 nyarán pedig hazatért szülővárosába, ahol az Osváth Béla vezette Nyári Színkörben lépett fel, augusztustól pedig a társulattal visszatért Miskolcra. Felesége Budapesten maradt, szeptemberben ikerlányoknak adott életet. Nem sokkal később újra egyesült a család.

Újra a Nemzetiben

Bessenyei ekkoriban szinte „vándorszínészi” életet élt: Miskolc után Pécsen játszott, ahonnan Szegedre szerződött át, majd ismét visszatért a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Családjával albérletről albérletre költöztek, nyomorban töltötték mindennapjaikat. 1949-ben Pécsen tartózkodtak, amikor megérkezett Várkonyi Zoltán levele, hogy ismét várják a fővárosi Nemzeti Színház társulatába. Ugyan pályafutása ismét rendeződni látszott, az ínséges évek megviselték magánéletét. Amíg a vidéki társulatokban a színészek nagy összetartásban, családias légkörben éltek együtt a hozzátartozókkal együtt, Budapesten ennek a nagy családnak csak a társulati tagok voltak részei.

Bessenyei rengeteg munkát kapott. A Nemzeti Színház színészeinek a kamaraszínházi fellépésekkel együtt évente átlagosan 640 előadásban kellett szerepelniük, amit kiegészítettek a rádióban közvetített irodalmi műsorok, fennmaradó idejüket pedig a filmgyárakban töltötték. A színészek ezért folyamatos túlterheltségről panaszkodtak, ennek ellenére meglehetősen élénk társadalmi életet éltek. Gyakran ugratták egymást, éjszakába nyúlóan szórakoztak és csavarogtak. Horvai István, aki a párt egyik kedvence volt ekkoriban, a Színház- és Filmművészeti Szövetség II. kongresszusán a színészek erkölcsi magatartásának problémái miatt szólalt fel, életmódjukat burzsoá, bohém magatartásként értékelte, ami nem összeegyeztethető a dolgozó nép ideájával.

Bessenyei Ferenc rövid ideig a színiakadémián is tanított, ahol bensőséges viszonyt ápolt diákjaival: óra után gyakran meghívta őket a színészek egyik kedvenc törzshelyére, a Keszely étterembe egy fröccsre. A diákok közül 1951-ben különösen mély kapcsolatba került a harmadéves Váradi Hédivel. Egy évvel később a férfi elvált Szederkényi Adától és Váradi családjához költözött.

Az 1950-es évek elején Bessenyei Ferenc az ország vezető színészeit gyarapította, kétszer is Kossuth-díjat kapott: az 1952/53-as évadban Illyés Gyula Fáklyaláng című darabjában Kossuth megformálásáért, 1955-ben pedig az Othello címszerepéért. Ezen kívül érdemes és kiváló művész díjakkal jutalmazták munkásságáért.

Viharos kapcsolata Major Tamással

1961 decemberéig a Nemzeti Színház igazgatója és rendezője, Major Tamás kifejezetten kedvelte Bessenyei Ferencet. Mindig őt hozta fel példaként a pártgyűléseken, amikor a megfelelő színészi munkáról és ambíciókról vitáztak. Bessenyei tagadhatatlanul a korszak egyik kedvenc színésze volt, ezért sokszor többet megengedett (és megengedhetett) magának, mint amit a hatalom engedett. Ez ellen egy idő után több színésztársa és a színházi életben mozgó pártfunkcionárius is felszólalt. Marton Endre az 1955. május 23-i ülésen így fogalmazott: „Amit Bessenyei Ferenc csinál, az anarchizmus, cinizmus. Támasza a színháznak, de destruktív. Bessenyei méltó elismerést kapott az országtól, mégis nagyhangú.” Major azonban mellette állt, így védve őt az ellene felhozott vádak kapcsán: „A Bessenyei üggyel kapcsolatban úgy a negatív, mint a pozitív részt szeretném aláhúzni. […] Óriási értékű dolgokat produkál. De mindezeket az utóbbi hetekben népnevelő munka előzte meg, de amelyeknek hatása nem terjed ki egy próbára. Bessenyei elvtárs azt mondta, hogy már gyomorsavat kap, mert minden reggel elviszem feketézni. Bessenyei elvtárs nem elég képzett, azért vannak ilyen lehetetlen megnyilvánulásai. Olyan mondatokat mond el, hogy ő bánja meg a legjobban. Boldog voltam, mert Bessenyei elvtárs óriási botrányt csinált, zengett a színház, és az előadás érdekében csinálta.”

A forradalomban

1956 előtt, mint a legtöbb nemzetis színész, Bessenyei Ferenc is tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának, tagsága valószínűleg a forradalom leverése után automatikusan megszűnt. Párttagságáról így vallott: „Párttag voltam, hogyne. Én voltam a Nemzeti Színház pártszervezetének a vezetője, hosszú éveken keresztül. Egészen ötvenhatig. Mert hisz az ember azt gondolta gyerekfejjel, hogy mindez értünk van kitalálva, hogy mindez általunk és miattunk fog működni. Később aztán kiderült, hogy csak általuk és őértük történik minden. Szó van hatalmi harcról, politikai gyilkosságokról, csak éppen a népről nem. Kiderült, hogy pártunk, minden bölcsességek összessége, „akinek” a tudta nélkül egy madárfióka nem repülhetett ki a fészkéből, semmi mással nem foglalkozik, mint az önmaga ellen folytatott gyilkos hadjárattal. Ki kit tud előbb börtönbe zárni, megölni, lebuktatni...” A korszakot pedig így értékelte: „A rettegések korszaka volt az. Ó, mennyi félelmet tapostak a lélekbe! Nem mertük egy baráti beszélgetésre meghívni egymást. Ki tudja, hogy másnap melyikünkből mit fognak kipofozni? A legtöbb ember nem szereti, ha verik.”

1956. október 23-án az egyetemisták felkérésére a Bem-szobor előtt elszavalta a Szózatot, utána a Nemzetiben volt fellépése, Németh László Galileijének címszerepében. Október 31-én az igazgatói széket elhagyó Major Tamás helyére került a vezetői bizottságba Szörényi Éva és Juhász József oldalán. Bár a forradalomban való szereplése miatt nem került börtönbe, a megtorlás őt is elérte: kétéves hallgatásra ítélték, vagyis a színházi munkáján kívül mást nem vállalhatott.

A forradalom után

Bessenyei Ferenc 1962 végén megismerte a miskolci társulatban játszó Lugossy Zsuzsát, aki később televíziós bemondóként vált ismertté. Hamarosan szerelmesek lettek, ezért elhagyta Váradi Hédit, másfél hónappal később pedig feleségül vette a fiatal színésznőt. Magánélete mellett művészi pályáján is változás történt; 1962 januárjában még főszerepet kapott Brecht Galilei élete című drámájában, ezután viszont megromlott Major Tamással való kapcsolata. 1963 őszétől a Madách Színházban kapott szerződést, aminek részben a forradalomban való szerepvállalása volt az oka, azt ugyanis a hatalom nem bocsátotta meg neki. Ráadásul meghalt Gellért Endre is, akit sokáig az ő rendezőjeként emlegettek.

A Nemzetivel való szakítása után, valamint a kényszerű hallgatás idejének lejárta után ismét fellendült munkássága: 1966-ig 17 filmet forgatott és a rádióban is többször megszólalt. 1963-ban Zsurzs Éva Bessenyei élete címen rendezett összeállítást pályafutásából, amit a televízió sugárzott. A Madách Színház mellett több más színpadon is fellépett, köztük a Bartók Gyermekszínpadon, az Irodalmi Színpadon és a legtöbb szabadtéri színházban is. 1964-ben a Vígszínházban vendégszerepelt, Várkonyi Zoltán rendezésében az Amerikai Elektra került színre, amelyben először a börtönből szabadult Kiss Ferenc játszotta volna a főszerepet, végül Bessenyei játszotta Ezra Mannon karakterét.

A Madách Színházban ismét rátalált a szerelem, Béres Ilona személyében. Bár mindketten házasok voltak, a színésznő válása után közel öt évig tartott kapcsolatuk. Részben emiatt, részben Lugossy Zsuzsa terhessége miatt megromlott a férfi házassága, ő ugyanis nem szeretett volna gyereket. Új kapcsolata is zátonyra futott; Béres Ilona szakított a színésszel, amit a férfi nem fogadott könnyen.

1967-ben Bessenyei visszatérési szándékával kereste meg a Nemzeti Színház vezetőségét, 1968 nyarán pedig ismét szerződést kapott. Az 1970-es évek elején újra megházasodott, Élthes Esztert vette feleségül, akivel haláláig együtt maradt, 34 évig voltak házasok. Közben folyamatosan szerepelt, s bár rádiós munkái csökkentek, magyar nótákat és sanzonokat kezdett énekelni, amelyeket lemezen is kiadott. A televízióban megritkultak a tévéjátékok, de a helyükbe lépő zenés műsorokban, visszaemlékezésekben Bessenyei is gyakran feltűnt.

A sors hosszú élettel ajándékozta meg a színészt; 85 éves korában, 2004. december 27-én halt meg, a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

Emlékezete

2008. május 29-én megalapították a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, amit először 2009. január 22-én, utoljára 2019. február 10-én, születésének 100. évfordulóján adták át.

2008. szeptember 21-én felavatták szobrát a Bajor Gizi parkban.

2012 óta az ő nevét viseli a hódmezővásárhelyi művelődési központ.

2014. december 27-én a Nemzeti Színház és Hódmezővásárhely közös rendezésében Bessenyei Emlékestet rendezett halálának 100. évfordulójára.

Irodalom

TARJÁN Tamás: Bessenyei Ferenc. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1983.

DEÁK Attila: Bessenyei Ferenc. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1989.

BÓTA Gábor–FÖLDES Anna–GERVAI András–SZIGETHY Gábor: Bessenyei. Budapest Print, Budapest, 2001.

ÉLTHES Eszter: Férjem, a Komédiás. Bessenyei Kft., Budapest, 2004.