„… így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

Fiatalkora

Kabos Gyula 1887. március 19-én született Budapesten, zsidó családba. Kann Gyula néven látta meg a napvilágot. Édesapja, Kann Zsigmond kereskedelmi ügynök volt, édesanyja, Meister Rózsa háztartásbeliként nevelte hat gyermeküket, három fiukat és három lányukat, Király utcai otthonukban. Nagyobbik fivére több remek találmányt épített, öccse, a család fizikailag legerősebb tagja lakatosnak tanult. Utóbbi élete azonban szomorú fordulatot vett: az első világháborúban a fronton veszítette életét, alig húszévesen. Lánytestvérei között ketten optikusnak tanultak, a harmadik leánygyermek pedig otthon maradt, hogy törékeny édesanyjuknak segítsen. Három fiútestvére között Kabos Gyula volt a legrátermettebb, a leggyorsabb észjárású és ezzel együtt a legérzékenyebb is. Éppen ezért szülei könyvelőnek szánták fiukat, 1901–1905 között a Wesselényi utcai kereskedelmi iskolában taníttatták. Kabos viszont középszintű tanulmányai mellett elvégezte Solymosi Elek színiiskoláját is. Már ekkor tudta, hogy komikusként képzeli el magát, erről így nyilatkozott: „Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának…”

Színpadon

Első statiszta szerepére 1902. április 17-én került sor a Népszínházban, ami szintén elég komikus fordulatot vett: izgalmában rossz helyre lépett és bezuhant a zenekari árokba. Erre így emlékezett: „… így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.”

1907-ben a Nemzeti Színház Hamlet előadásában a 24 éves Kabos Gyula Ophelia apját, Poloniust alakította. A kritika kiemelte remek mimikáját és ügyes rögtönzéseit, annak ellenére, hogy ebben a korszakban az improvizáció még nem volt jellemző. Az első világháború előtt több város színházában is megfordult, közülük a Temes megyei Lugos kiemelendő, ahol életre szóló barátságot kötött Gózon Gyula színésszel. Testvéri viszonyuk Kabos haláláig kitartott, még akkor is, amikor külön társulatoknál játszottak. Egy nagyváradi újság még rovatot is indított, amelyben a két színész csibészségeiről számolt be.

Annak ellenére, hogy szeretett mulattatni, az előadások után sokszor kihagyta a közös mulatozásokat színésztársaival, helyette hazament olvasni, hogy művelje magát. Ezért sok színésztársa azt állította, Kabosból sosem lesz jó színész.

Részlet a Márciusi mese című 1934-es filmből. Forrás: Wikimedia

1910–1913 között Nagyváradon játszott, ahol az Obsitos című operettben mutatkozott be. A kritikusok örömmel fogadták a színészt, úgy vélték, ahogy korábban Szabadkán, Nagyváradon is népszerű lesz a közönség körében. Közvetlenül az első világháború kitörése előtt a Király Színházban és a Royal Sörkabaré színpadán játszott. 1914–1916 között katonai pótszolgálatot teljesített egy honvédkerületi parancsnokság segédszolgálatánál, majd 1916-tól a háború végéig megfordult a Magyar Színházban, a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben és az Intim Kabaréban. 1918-ban visszatért Nagyváradra, ahol színházalapítással próbálkozott, vállalkozása azonban kudarcba fulladt, ezért visszatért Budapestre, ahol számos magánszínháznál játszott. Szerepeiben nagyjából ugyanazokat a karaktereket játszotta a kabarékban és az operettekben egyaránt.

1919. március 8-án, Nagyváradon házasságot kötött a friss hadiözveggyel, Puhalag Máriával, akinek harcminchat éves férje az olasz fronton esett el. Az özvegynek már volt egy 8 éves lánya, Gabriella, akit Kabos saját lányaként szeretett és nevelt.

Élete első címszerepét a Renaissance Színházban kapta, a Szonkin és a főnyeremény Szemon Juskecsivát alakította.

1926-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1929-ben sikeresen megpályázta a színház igazgatói posztját. Ez régi nagy álma volt, éveken keresztül azért dolgozott, hogy igazgatói pozíciót tölthessen be. A csőd szélére került Operettszínházban reformokat hajtott végre, elsősorban Fővárosi Művész Színházra keresztelte az intézményt, ami nevében is érzékeltette, hogy itt az ideje a megújulásnak. A társulat első előadása Zsolt Béla Erzsébetváros című színdarabja volt, melyben Kabos drámai szerepet alakított. A színész új szerepkörét ugyan a kritika méltatta, a közönségnek nem tetszett, hogy kedvenc komikájuk „komolykodik” a színpadon. Fél évvel később, miután Kabos minden pénze ráment a színházra, igazgatói vállalkozása megbukott és minden vagyonát elvesztette. Később színészként még visszaszerződött a színházhoz, de a társulat éreztette vele, hogy nem bocsájtja meg neki igazgatói működését.

A sikeres filmszínész

Az 1930-as években, a mozgófilmiparban is nagy változás történt: megjelentek az első hangosfilmek. Kabos Gyula az 1920-as években már játszott néhány némafilmben, de kezdetben nem vette komolyan. 1931-ben egy színházi előadás után Székely István filmrendező kereste meg Kabost öltözőjében, hogy felkérje az ekkor még félkész forgatókönyvvel rendelkező filmje főszereplőjének. Bár kezdetben ódzkodott a szereptől, mert úgy érezte, nem igazán jártas filmszínészként, végül igent mondott a legendás Hyppolit a lakáj című első magyar hangosfilm Schneider Mátyásának szerepére. Igaz, az is közre játszott válaszadásában, hogy Kabos ekkor már teljesen eladósodott.

Fenyvessy Éva, Gózon Gyula, Haraszti Mici és Kabos Gyula a Hyppolit, a lakáj című filmben. Forrás: Wikimedia

A második világháború kitöréséig közel ötven filmben szerepelt. A Meseautó bemutatása után a moziközönség állva tapsolta meg a színészt, s csak az után látta be, hogy valódi filmsztár lett, hogy felesége és lánya elmagyarázta neki sikerét. A stáb nagyon szeretett vele együtt dolgozni, ugyanis megkönnyítette feladatukat azzal, hogy egy-egy jelenetet ugyanott és ugyanolyan hangnemben tudta folytatni, mint ahol korábban abbahagyta.

Sikertelenség az Egyesült Államokban

A fokozódó antiszemitizmus azonban őt sem kerülte el, az első zsidótörvény után, 1938-tól nem engedték színpadra lépni. Még a második világháború előtt elhagyta az országot, családjával az Egyesült Államokba települt. Budapestről először Ostendébe mentek, onnan Doverbe, majd az 1939. február 1-jén, Southamptonból induló Paris nevű hajón hagyták el a kontinenst. 1939. február 11-én kötöttek ki New Yorkban.

Az Egyesült Államokban alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget, sőt, még egy saját nevével jegyzett színpadot is nyitott egy vendéglőben, azonban vállalkozása befuccsolt. Ezután saját szervezésében járta a magyarlakta településeket, az általa nyújtott pesti kabaré műfajával azonban az amerikai magyar közönség nem tudott azonosulni, így előadásai nem voltak sikeresek. Bár elsajátította az angol nyelvet, a filmvállalatok sem alkalmazták. Élete utolsó évei ezért keserűséggel teltek.

1941 őszén éppen egy kis brooklyni színházban játszott, amikor előadás közben rosszul lett. Orvosa azonban hiába tiltotta el a fellépésektől, Kabos továbbra is színpadra állt. Második rosszullétét tüdőgyulladás követte, életet utolsó két hetét pedig kórházban, oxigénsátorban töltötte. New Yorkban halt meg 1941. október 6-án, New Jerseyben temették el, fejfáján a „Kobas” név szerepelt. Sírját csak évekkel később találták meg, hazahozatalára és újratemetésére 1996. november 30-án került sor a Farkasréti temetőben.

Emléke

Kabos László humorista az ő tiszteletére vette fel vezetéknevét. 1994-ben Mikó István, Székhelyi József és Szombathy Gyula alapító tagokkal megalakult a Kabos Gyula Társaság. 1997-ben megalapították a Kabos Gyula-díjat.

Emléktábla a VI. kerület 76. számú házon. Forrás: Wikimedia