„Egészen biztos vagyok abban, hogy semmilyen más szakmában ezt a kiteljesedést, ezt a boldogságot, önmagam megvalósításának ezt a lehetőségét nem találtam volna meg” (Darvas Iván)
Kalandos gyerekkor
A színész Darvas Szilárd néven látta meg a napvilágot a szlovákiai Bején, a Szent-Iványi család kastélyában. Tanár édesapja, Darvas József Szent-Iványi József uradalmi tikáraként dolgozott, majd a család Prágába költözött 1926-ban, mikor a családfő állást kapott a Prágai Magyar Hírlapnál újságíróként. Orosz származású édesanyjának, Antonyina Jevdokimovának köszönhetően megtanult oroszul, emellett Prágában német iskolában tanult, ahol tökéletesen elsajátította a nyelvet. Megérttette csehül és angolul is, a család otthon, egymás között magyarul beszélt, amire Darvas sokáig azt hitte, egy kitalált nyelv, amit csak ők értenek.
1939-ben a család Magyarországra költözött, Darvas Budapesten tette le az érettségit 1943-ban. Ezután jelentkezett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára, amit sosem fejezett be. Az első évfolyamot háromszor is kijárta, de részben lustasága, részben a második világháború miatt felsőbb évfolyamba nem lépett. 1945-ben egy szovjet katonai alakulat tolmácsaként dolgozott. 1946-ban, 21 évesen kapta első szerepét a Magyar Színházban Várkonyi Zoltánnál, aki később is egyengette a fiatal színész útját. Ekkor vette fel az Iván nevet, hogy Darvas Szilárd költő, humoristától megkülönböztesse magát.
Az ötvenes évek legszebb férfija
Darvas Iván 1949-ig volt a Művész Színház tagja, majd 1956-ig a Madách Színházban játszott. Személyében új típusú, tehetséges fiatal színészt ismert meg a közönség, aki elegáns, arisztokratikus külsejével igazi szívtiprónak számított. Könnyed mozgása, gunyoros beszédmódja és rendkívüli kisugárzása lehetővé tette, hogy könnyed bohózatokban és tragikus drámákban is kiemelkedő teljesítményt nyújtson. Játszott olyan klasszikusokban, mint Csehov Sirálya, alakította Shakespeare Antonius és Kleopátra, valamint a Rómeó és Júlia címszerepét.
Többször hangoztatta, hogy a filmet elsősorban nézőként szereti, ennek ellenére számos mozifilmben is feltűnt. Országos ismertséget az 1954-es Liliomfi főszereplőjének megformálásával szerzett. Szerepelt Örkény István Tóték című regényének adaptációjában, az Isten hozta, őrnagy úr!-ban és a 2002-es Hídemberben. A Film című alkotásban nyújtott munkájáért 2000-ben a 31. Magyar Filmszemlén a legjobb férfi alakításáért járó díjat kapott. Utolsó munkája a Macskafogó 2 – A sátán macskája (2007) szinkronja volt, amelyben Bob Poliakoffnak kölcsönözte hangját.
Munkásságát kétszer Kossuth-díjjal (1978 és 1998) és Jászai Mari-díjjal (1955 és 1967) jutalmazták, 1969-ben Érdemes művész, 1975-ben Kiváló művész. 2001-ben Pro Urbe Budapest-díjat kapott, 2002-ben pedig Nagy Imre Érdeméremmel tüntették ki. 2003-ban Prima Primissima-díjjal jutalmazták, 2005-ben pedig megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztjét.
Tolnay, Házy, Morocza
Darvas Iván kezdő színészként a Művész Színházban többször is játszott az elvált édesanyával, az ekkor 32 éves Tolnay Klárival. 1946-ban ismerkedtek meg, mikor Várkonyi Zoltán Anouilh Euridikéjét rendezte. A főbb szereposztás már kész volt, Tolnay játszotta a címszerepet, már csak a férfi főszereplő személye volt a kérdés. Várkonyi Darvast szemelte ki a szerepre, akit ekkor már eltanácsoltak a Színiakadémiáról. Állítólag a harmadik próbán a két fiatal színész már szerelmespárként jelent meg. Környezetük rosszallása és a több mint tíz év korkülönbség ellenére Darvas Iván 1947-ben feleségül vette Tolnay Klárit, szerelmük több mint 10 évig tartott. A színésznő így emlékezett kapcsolatukra: „Darvas Iván második férjem, akivel nagy szerelemben éltünk, mindig bolondozott: gyakran vette tíz karcsú ujja közé a fejemet, s mélyen a szemembe nézve megkérdezte: “Ki vagy te?” A bájos szertartás után Shakespeare ismert szonettjével felelt: “Az vagy nekem, mint testnek a kenyér…”
Kapcsolatuk azonban az 1950-es években megromlott és az sem segített rajtuk, hogy Darvas 1956-ban a forradalomban való szerepvállalása miatt közel két évig börtönben ült. Tolnay rendszeresen látogatta férjét, még annak ellenére is, hogy az Államvédelmi Hatóság többször is felszólította, váljon el férjétől, mert egy Kossuth-díjas színésznőhöz méltatlan kapcsolatban él. A színésznőt nem tántorította el az államvédelem fenyegetése, ám ekkor már egy másik férfi is jelen volt életében. 1956-ban a Madách Színházhoz szerződött Mensáros László, aki Tolnayval kiegyensúlyozott, ideális társat alkotott a színpadon. A forradalom bukása után azonban őt is börtönre ítélték, Tolnay Klári pedig felváltva látogatta a két férfit. Darvas Iván szabadulása után, 1958-ban elváltak, de jó kapcsolatuk életük végéig megmaradt.
Második felesége a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Házy Erzsébet szoprán operaénekes-színésznő volt. Több darabban is feltűntek együtt, ám kapcsolatuk zátonyra futott. 1972-ben vette el Morocza Irén fotóst, akivel két közös gyermekük született, Ráchel Tatjána és Benjámin Olivér.
Az 1956-os forradalomban és utána
Darvas Iván 1956-ban, az események hatására forradalmi bizottságot szervezett, elsősorban azért, hogy bátyját, Darvas Attila tervezőmérnököt kiszabadíthassa a váci börtönből, akit hűtlenség és kémkedés vádjával tartóztattak le. Az általa szervezett bizottságnak tagja volt Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc is, akikkel október 30-án az ügyészség forradalmi bizottságától felhatalmazást szerezve 140 politikai foglyot szabadítottak ki. Major Tamás, a Nemzeti Színház akkori igazgatója így emlékezett vissza az eseményekre: „Volt egy társulati ülés, amin ki akartak nyírni. A legnagyobb meglepetésükre ezen megjelentem, elmentem biciklivel. Oda jött Darvas Iván golyószóróval az oldalán, elhívták Illyést, az is nagyon érdekes volt, Szörényi Éva meg ezek… és fölkérték Gellértet, hogy legyen igazgató. Ő erre nem válaszolt, csak mosolygott. Nem volt ellenem.” Jelenlegi kutatások azonban bebizonyították, hogy Darvas nem vett részt fegyveres erővel a forradalomban.
A forradalom bukása után Sinkovitsot és Bessenyeit eltiltották a színpadtól, Darvast pedig 32 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiből 22 hónapot le is ült. Emlékezete szerint, mikor bevitték, 72 óráig nem hagyták aludni a folyamatos kihallgatások miatt, s amikor kétszer rosszul lett, egy-egy vödör vízzel locsolták fel. A fogházból 1957-ben Kistarcsára került, Szakáts Miklós színésztársával együtt. Szabadulása után évekig nem játszhatott, azonban az 1971-es Szerelem című film párhuzamba állítható a színész életével. A film Déry Tibor Szerelem és Két asszony című novelláinak összefűzéséből készült. Előbbi az ötvenes évek koncepciós pereire utal, melynek főszereplőjét, a börtönből szabadult Jánost Darvas Iván alakította.
Szabadulása után sokáig nem állhatott színpadra, így először a 2-es metró építkezésén kezdett dolgozni, amelyre így emlékezett vissza: „Egyszer hívattak a pártirodára, és közölték velem, hogy átkerülök valahova a fészkes fenébe, a város peremére, ahol egy másik megálló épül. Miért, hát micsoda dolog ez? - ordítoztam. Itt hirdették a munkásfelvételt, én ide jelentkeztem. Bevallom, én gyűlölök korán kelni, itt lakom 5 percnyire. És ha áthelyeznek, akkor fél órával előbb kell kikászálódni az ágyból! Különben is: miért akarnak innen elhelyezni? És akkor kibökte: azért, mert maga itt nagyon szem előtt van! Szó szerint ez volt az indoklás. Mondom, 40 méternyire a föld felszíne alatt szem előtt vagyok?! - Ha nem tetszik, kérem, mondjon föl! Abban a másodpercben fölmondtam...” Ezután 1959 és 1963 között egy VII. kerületi, Damjanich utcai műanyagfröccsöntő üzemben dolgozott segédmunkásként. Később azt nyilatkozta, ezek az évek jobban megviselték, mint a börtönben töltött hosszú hónapok.
1963-ban térhetett vissza eredeti foglalkozásához, a Miskolci Nemzeti Színházban kapott szerződést egy évadra, majd 1964–65-ben a József Attila Színház társulatához szegődött. 1965 és 1989 között a Vígszínház színpadon játszhatott, a rendszerváltás után pedig szabadfoglalkozású színészként tevékenykedett. 1990-től a politikában is szerepet vállalt: ő volt az egyik alapító tagja a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, valamint az SZDSZ országgyűlési képviselőjeként kapott mandátumot 1994-ig.
1993–1995 között visszatért a Művész Színházhoz, 1995-től pedig a szolnoki Szigligeti Színházban is gyakran fellépett. Élete utolsó éveiben sokat betegeskedett, súlyos szív- és veseműtéten is átesett. Néhány héttel születésnapja előtt, 2007. július 3-án halt meg. Temetése nem volt, családja hazavitte hamvait.
Emlékezete
Darvas Ivánt szülőhelyén, az azóta Tornaljához tartozó Bején díszpolgárrá avatták, valamint utcát is elneveztek róla.
