"Én úgy érzem, hogy az Isten mindnyájunkat - akik itt vagyunk, és szabadon élünk - valami céllal rendelte ide. Mindenki, a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyarügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét... a nevetést a sírást - az önmarcangolást és megbékélést... a jaj-szót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, mely mögül a napfény - a reménység igyekszik előretörni... Majd jövök mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára - ma pedig fájó... elérhetetlen álom..."

Színészi pályája

Szeleczky Zita 1915. április 20-án született, református családba. Édesapja Szeleczky Manó mérnök volt, akinek nagy szerepe volt az Eger és Putnok közötti vasútvonal megépítésében. A műkedvelő édesapa húgával gyakran vitte magával a fiatal Szeleczkyt színházba. A nővérek rajongtak a kor nagy színészeiért, köztük Ódry Árpádért és Bajor Giziért, ezért Szeleczky Zitának nagy megtiszteltetés volt, hogy 1937-ben Ódry Árpád osztályában végezhetett a Színművészeti Akadémián. Elmondása szerint neki köszönheti a magyar versek iránti szeretetét. Tanárai között volt még Kiss Ferenc, aki a Nemzeti Színházban elvárt játékstílust tanította, valamint Góth Sándor, aki arra nevelte a növendékeket, hogyan viselkedjenek természetesen a színpadon.

Szeleczky azonban nem akart mindig színésznő lenni: eredetileg a Testnevelési Főiskolára szeretett volna jelentkezni, mivel kitűnő tornász volt és minden vágya az volt, hogy az olimpián miatta játsszák el a magyar himnuszt. Hetedikes gimnazista korában állt elő az ötlettel, hogy inkább a színészi pályát választja. Édesanyja, Négyessy Amália és családja kritikusan fogadták a pályaválasztást, de édesapja bízott benne, hogy kiváló lesz ezen a pályán is. A színésznő nagy bánatára Szeleczky Manó még előkészítős korában meghalt, így lányát sosem láthatta színpadon.

Rendkívül vonzó és természetes játékának köszönhetően már növendék korában filmezni kezdett és gyorsan meghódította a közönséget. 1944-ig az egyik legsikeresebb, legünnepeltebb magyar színésznő, akinek még saját rajongói klubja is volt. Filmjeiben olyan kiváló művészek mellett kapott szerepet, mint Jávor Pál, Tolnay Klári és Páger Antal. Összesen huszonnégy magyar filmben kapott szerepet, ezek közül a legfontosabbak a Sok hűhó Emmiért, a Bercsényi huszárok és az Egy éjszaka Erdélyben. Utóbbiért az 1941-es Velencei Filmfesztiválon díjat is kapott.

A Nemzeti Színháznak már növendék korában ösztöndíjas tagja volt, majd diplomája kézhezvétele után Ódry Árpád ezekkel a szavakkal kereste meg: "Nézze, tudom, hogy a magánszínházak sokkal csábítóbb ajánlatokat tesznek, de magának a Nemzeti Színházban van a helye.” Szeleczky elfogadta a szerződést, és 1937–1942 között az ország legfontosabb színházának rendes tagja lett. Pályája elején Bajor Gizi utódjaként utaltak rá, ám Bajor ennek ellenére mindig segítőkész és kedves volt, gyakran látta el szívből jövő instrukcióval fiatal művésztársát. Szeleczky kisugárzásának és vonzó színpadi megjelenésének köszönhetően fiatal lányokat, lírai hősnőket és naivákat formált meg, főbb szerepei közé tartozott Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ledér (Vörösmarty: Csongor és Tünde), valamint Solvejg (Ibsen: Peer Gynt).

Szakítás a Nemzeti Színházzal

Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója Vörösmarty darabjában eredetileg Tünde szerepét szánta Szeleczky Zitának, végül a címszerepet Szörényi Éva kapta meg, Szeleczky pedig hosszú időn át Ledért alakította, a szerep pedig igen kedves lett neki. Nem is sejtette, milyen konfliktusa származhat még a szerepből…

1942-ben a Nemzeti Színház németországi vendégszereplésre készült, a repertoárban pedig szerepet kapott a Csongor és Tünde is. A turné előtt Németh Antal közölte vele, hogy Tündét kell játszania, Szeleczky azonban nem akart lemondani Ledér szerepéről, amiben még a kritikusok szemében is nagy sikere volt, ezért megmakacsolta magát. Később Magyar Bálinttól tudta meg, hogy előtte már Bajor Gizi is visszautasította a szerepet és az utazást. Ezután támadni kezdték a sajtóban, hogy nem akar fellépni a baráti Németországban, majd a Színészkamara fegyelmi bizottsága elé is beidézték. Bár az eltiltást feddésre enyhítették, Németh Antallal végül úgy összevesztek, hogy Szeleczky Zita végül elhagyta a Nemzeti Színházat.

„A katonák és a nemzet kishúga”

1942-től Szeleczky Zita játszott az Operettszínházban és a Madách Színházban, majd 1944 őszén, miután Németh Antal elhagyta a Nemzeti Színház igazgatói posztját és helyére Szálasi megbízásából Kiss Ferenc került, Szeleczky is visszatért. Ez idő alatt gyakran szerepelt honvéd-kívánsághangversenyeken, és a katonák között nagy népszerűségre tett szert: öt páncélost Zitának kereszteltek el, 1942 végén pedig eljegyezte őt a 121. gépvontatású tüzérüteg, mellyel vőlegényeinek száma 160 főre emelkedett.

Hazai közönség előtt utoljára 1944. december 10-én, Budapest ostroma alatt lépett fel Gárdonyi Géza Annuska című darabjának címszerepében. Másnap testvérével Kőszegszerdahelyre utazott családjához. Hamarosan az ország szovjet megszállás alatt álló területein keresni kezdték a „nemzetiszocialista színésznőt”, ezért 1945. március közepén elhagyta az országot. Az ellene felhozott legfőbb vád szerint a német megszállás után a rádióban és kívánsághangversenyeken a háború folytatására buzdított, járta a frontokat és a hadikórházakat a „magyar kórházak üdvöskéje” és a „katonák és a nemzet kishúga”. 1945. április 16-án A Reggel című fővárosi napilap azt az álhírt terjesztette róla, hogy Sopronban öngyilkosságot követett el, amit akkori férje, Haltenberger Gyula is megerősített. Hamarosan azonban megjelentek a tisztázó cikkek.

Szeleczky Zitát a Népbíróság 1948. február 7-én jogerősen 3 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélte népellenes bűntett és háborús uszítás vádjával. A vádpontok között szerepelt még egy 1944. novemberi eset, amikor egy „Hungarista Est” keretén belül elszavalta Petőfi Sándor Föl szent háborúra című versét, amelyben elhangzik a következő: „Jön az orosz, jön az orosz / Itt is van már valóba”, valamint felhozták ellene azt is, hogy az esküvőjén díszmagyart viselt. Nem változtattak az ítéleten annak ellenére sem, hogy az összes tanú mellette vallott, még a kommunista Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda is. Utóbbi egy későbbi interjúban így emlékezik róla: "Elmondtam, hogy együtt végeztünk Zitával, és soha-soha jobboldali kijelentést ez év alatt én tőle nem hallottam. Magyarkodott, díszmagyart viselt az esküvőjén, magyaros estélyi ruhákban szavalt. Legtöbbször Adyt, aki ugye, mégsem volt nyilas! Igaz, mélységesen vallásos volt, és így Mécs Lászlót is szavalt, de azóta Mécs Lászlót is rehabilitálták. Az új antológiában szerepelt két verse. De Várkonyi Zoli is kiállt Zita mellett, aki partnere volt 1944-ben, valami kétszemélyes darabban, a Madách Színházban. Az üldözött Várkonyinak Zita 1944 március tizenkilencedike után biztos rejtekhelyet kínált fel üldözői elől. Ezek után valóban csak hitvány emberek hihetik, hogy Zita antiszemita lett volna. Mikor minden este kiállt a színpadra Mária főhadnagyként a németek által megszállt Magyarországon és elmondta: "Szent március, mi most megesküszünk, hogy Pest-Buda falain soha többé idegen zászló nem lobog...", kérdezem én, milyen oldalon állt Szeleczky Zita? Jobb-, vagy a baloldalon? Egyiken sem! Színész volt, aki játszotta a rá osztott szerepet. És Zita a rá osztott szerepet mindig nagyon jól játszotta, mert szuper tehetségű színésznő volt. Hihette a Szeleczky Zita, aki minden este, amikor kilépett a színpadra, tombolva ünnepelt a közönség, hogy valami rosszat tesz?”

Emigrációban

Több művésztársával együtt először Ausztriában, majd Olaszországban élt. Színházalapításra az emigrációban is voltak törekvések, a pöckingi menekülttáborban például Köpeczy Bócz Lajos színtársulatában játszott Páger Antallal, Hajmássy Miklóssal és Vaszary Pirivel és sikerrel vitte színre Herczeg Ferenc Kék róka című darabját. A társulat vezetését 1946-ban Lózsy Hugó vette át, ezután a müncheni Simmern-Schule épületében folytatták működésüket.

Szeleczky Zita 1948-ban több társával együtt Argentínába költözött, ahol a Páger Antal vezette Magyar Színjátszó Társaság előadásain szerepelt. Gyakran léptek fel Sao Paulóban és Rio de Janeiróban, önálló estjei pedig nagy sikert arattak, de eredményesen lépett fel emigráns német színházak előadásain is. Miután kivált a társulatból és több művészt is magával vitt, a Páger-féle társulat felbomlott. 1951-ben Szeleczky megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat Buenos Airesben és olyan klasszikusokat vittek színre, mint Az ember tragédiája és a Bánk bán. Előbbiben Évát, utóbbiban Melindát alakította.

Az 1956-os magyar forradalom idején drámai üzenetben kérte a világ asszonyainak segítségét, ezután az argentin államfő kihallgatáson fogadta. 1962-ben az USA-ba költözött, ahol 1987-ben átvehette Ronald Reagan elnöki kitüntetését.

Külföldi tartózkodása során, 1949 és 1974 között a világ magyar településeit látogatta önálló műsoraival. Küldetésének tekintette a magyar kultúra terjesztését és a magyarságtudat fenntartását, az amerikai tartózkodása során pedig kapcsolatot ápolt Wass Alberttel. Levelezésükből kiderül, hogy a magyar ügy szolgálatában szorosan együttműködtek.

A rendszerváltoztatás után egyre sűrűbben járt haza, 1993-ban pedig az emigrációban kifejtett munkájáért a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetést kapott Wass Alberttel együtt. 1994-ben a Legfelsőbb Bíróság minden vád alól felmentette azzal az indoklással, hogy Szeleczky Zita a hadba indulók buzdításakor nem valósított meg bűncselekményt, a buzdítás művészi tevékenysége természetes velejárója volt. Véglegesen 1997-ben települt vissza Magyarországra, 1999. július 12-én halt meg Érden. Kérésére Nekézsenyben, a családi kriptában helyezték végső nyugalomra.

Emlékezete

2015-ben, születésének 100. évfordulóján a Magyar Posta Zrt. emlékbélyeget bocsátott ki. 2018-ban a Nemzeti Színház Szeleczky Zita-emlékgyűrű néven díjat alapított, szülőházán pedig megtalálható emléktáblája.

Irodalom

JÁVOR Zoltán–PÉTER Zsolt: Szeleczky Zita élete és művészete. PIM–OSZMI, Budapest, 2020.

Szeleczky Zita életútja és válogatott magánlevelezése. (Szerk. Lips Adrián-Mátravölgyi Dorottya-Sepsi Enikő-Sztruhár Bettina). L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020.

JÁVOR Zoltán: Hit és magyarság. Szeleczky Zita élete és művészete. Délvidék Ház, Szeged, 2012.