„kevés olyan ember van, aki úgy tud a gyermeki lélek ezerhúrú hárfáján muzsikálni és olyan visszhangot teremteni, hogy zeng bele az egész színház. Ezen kevesek közé tartozik Lakner Artúr a gyermeki szív és lélek ismerője… a gyermekvilág kedvence, kifogyhatatlan mókákban, térfákban, ötletekben.” (Mai Nap, 1929. október 2.)

Hogyan lett Lakner Artúrból Lakner bácsi?

Barkochbázzunk! – Tárgy? – Nem. – Személy? – Nem. – Fogalom? – Igen! – Lakner bácsi? – Nyert!

Lakner Artúr (Zólyom, 1893. április 7. – Németország, 1944) a két világháború közötti időszak egyik legkiemelkedőbb színházi-filmes személye, akinek gyermekszínházából később nagyon sok sikeres színművészünk került ki. Ferrari Violetta, Kalmár Tibor, Pápai Erzsi, de még a három Ruttkai-testvér, Éva, Iván és Ottó is nála kezdte karrierjét.

Fő munkahelye mégsem a gyermekszínház volt, számtalan foglalkozást űzött: dalszövegíró, filmgyártás vezető, reklámszakember, filmdramaturg, színdarabíró, író, filmszkeccsrendező és mozi igazgató – kifogyhatatlan volt ötletekben. A Rudas fürdőben előadást rendezett a Vöröskereszt javára, emellett magas posztot töltött be a Corvin Filmgyárban, ahol az első világháborús hadiözvegyeknek és árváknak gyűjtött pénzt jótékonysági matinékkal. A némafilmek korszakában ő volt az egyik legkiválóbb feliratíró, különösen a vígjátékokban jeleskedett. Ő fordította Buster Keaton, Charlie Chaplin és Harold Lloyd filmjeit. Több nemzetközi sztár filmpremierjét rendezte, bankettet szervezett számukra, jó pár ismert filmessel pedig személyes kapcsolatot ápolt. Barátai közé tartozott a francia művész Harry Baur, az amerikai filmkomikus Harold Lloyd, Fedák Sári, Joe Pasternak, Willy Frost. A némafilmgyártás során együtt dolgozott többek között Korda Sándorral, Mattyasovszky Ilonával és Lugosi Bélával, aki később Draculaként vált ismertté Hollywoodban. Kevesen tudják, de az ő nevéhez fűződik Walt Disney első egész estés rajzfilmjének, a Hófehérkének néhány karaktere: Tudor, Vidor, Morgó, Szende, Szundi, Hapci és Kuka Lakner Artúrnak köszönhette magyar nevét. Kiváló reklámtervezőként tartották számon: a Royal Apolló igazgatójaként különleges, feltűnő reklámötletekkel hívta fel az emberek figyelmét.

Számos elfoglaltsága mellett működtette gyermekszínházát, ami élete végéig kedvenc projektje maradt. Bár mindössze 32 éves volt, kopasz feje, magas termete és szemüvege miatt adta magát, hogy „gyermekei” Lakner bácsinak hívják.

1929. szeptember 29-én a gyermekszínház elfoglalta állandó helyét az Új Színházban, ahol mindig a következőképpen szólította meg közönségét: „Szervusztok, mélyen tisztelt kis hölgyeim és uraim!” A színház kapcsán sosem az vezérelte, hogy minél több legyen az előadás jövedelme, csak az, hogy minél több élményt tudjon nyújtani apróságokból álló közönségének, az előadások szüneteiben például gyakran labdázott nézőivel.

A gyermekszínház

Színházának családja is szerves részét képezte: felesége, Ágó tanította be az egyes szerepeket a gyerekeknek, ő készítette az elszámolásokat, a szereposztásokat és a szerepgépeléseket. Még fontosabb, hogy ő volt Lakner bácsi legfőbb kritikusa is. Társulatának állandó művészei voltak lányai, Lili (Lakner Lívia) és Nolly (Lakner Noémi). Nolly hároméves korában lépett először színpadra, szép lassan pedig kialakult állandó szerepe, a Lakner bácsi kisinasa figura. A tréfás jelenetet mindig előre megbeszélte az apa-lánya páros, amelyhez Noémi minden alkalommal egy hatalmas ceruzát vitt magával a színpadra, mint kisinas. Miután „nyugdíjba vonult”, a szerepet mindig más vette át: játszotta Lakner bácsi kisinasát Ruttkai Éva, Berky Harry és Márk Ágnes is.

Lakner Artúr kilenc testvér között nőtt fel, akik szívesen segítették fivérüket az előadások lebonyolításában: lufikat osztogattak, összegyűjtötték az előre kiosztott majd kitöltött találós kérdéseket, amelyeket előzőleg Lakner bácsi készített a gyerekeknek. Lakner Dezső fizette ki a gyerekszereplőket, akiktől nyugtaként mindig egy puszit kért. A család minden tagjának köze volt valamilyen szinten a színházhoz és a művészetekhez: több autodidakta zongorista segítette az előadásokat, Lakner Amanda pedig az Iparművészeti Főiskolára járt, így számos jelmezt tervezett nagybátyja színháza számára.

Lakner Artúr az 1930-as évek elején új ötlettel állt elő: szerepeltetni kell azokat az idős művészeket, akik kőszínházban már nem igazán kapnak szerepeket! Így került a gyermekszínházhoz Küry Klára, Medgyaszay Vilma és Dajbukát Ilona.

1934. augusztus 3-án a filmszakmában elért eredményeiért a korszak egyik legnagyobb kitüntetését, Signum Laudist kapott Horthy Miklós kormányzótól.

Több balatoni turnét szervezett, amelyeken a gyerekek és többnyire édesanyjuk is ingyen üdülhettek. A turnék és a budapesti előadások során háromfelvonásos gyermekoperákat és vígjátékokat adott elő társulatával, néha vegyes műsort is rendezett, amelyeket tematikus előadásokból állított össze.

Lánya, Lívia szerint Lakner bácsi örök gyerek maradt: „Egyszer egy film külső felvételeihez Martonvásárra ment, hogy a grófi kastély kertjében megfelelő helyszínt találjon. A kertben sok toboz volt, s miután nem volt nála táska, a tobozokat a kalapjába gyűjtötte és a feje tetejére tette, a kalap alá. Egyszer csak szembe jött vele a gróf. Ő udvariasan megemelte a kalapját, és az arcán gurultak végig az elrejtett tobozok.”

Gyermekszínészei közül sokakra felfigyelt a szakma, s gyakran hívták kőszínházakba a fiatal kis tehetségeket egy-egy szerepre. Az 1930-as évek elején a Vígszínházban bemutatták Erich Kästner Emil és a detektívek című ifjúsági regényének színpadi változatát, Lakner Artúr fordításában. A darabot Hegedüs Tibor rendezte, a főszerepet Somlay Artúr alakította. Kalapos Pannit pedig Lakner bácsi lánya, Noémi játszotta. Emellett a filmgyár is gyakran kért szereplőket, akiket Szirtes László válogatott ki a megfelelő szerepekre.

Sikerük vitathatatlan volt: a nézőtéren gyakran hírességek is megfordultak. Horthy Miklósné egy alkalommal a páholyból nézte végig az egyik előadásukat, másnap pedig az ebédlőasztalnál áradozott a gyerekek alakításáról, más alkalommal a tatai bányatársaság igazgatója, Vida Jenő tette náluk tiszteletét. De kiemelendő Dolly Jenny híres táncosnő, aki Budapesten született, de Párizsban futott be karriert. Idősebb korában úgy döntött, Magyarországról fogad örökbe árva gyereket, végül két kislány nevelkedett nála. Dolly Jenny imádta a gyerekeket: egy alkalommal az összes jegyet megvásárolta Lakner bácsi egyik előadására, amelyekkel árva gyerekeket vitt el az előadásra a Royal Apollóba. Az előadás előtt minden érkező gyereknek egy kiló csokoládét ajándékozott.

Édes mostoha

Lakner Artúr egyik legismertebb története az Édes mostoha, mellyel a gonosz mostohához fűződő előítéleteket kívánta szétoszlatni. A darabot először a Vígszínházban mutatta be, a címszerepben Ladomerszky Margittal, a gyerekszerepet pedig Váradi Kató alakította.

Két évvel később a szerepet a kis Ruttkai Éva vette át, majd vele kezdődtek meg a filmforgatások is. Ruttkai azonban a forgatás elején megbetegedett, így új főszereplőt kellett választani a helyére. A filmben végül Pécsi Gizi szerepelt, amellyel nagy sikert ért el.

Lakner Artúr a színdarabból 1943-ban regényt is írt, mely az évek során több kiadást is megért.

Fellépések a Vígszínházban és más játszóhelyeken

A társulat egy idő után állandó vendége lett a Vígszínháznak, 1936-ban itt adták elő a Majd a Zsuzsi című gyermekdarabot, melynek főszerepét Ádám Klára alakította. Bár a színésznő ekkor még csak négyéves volt, s később szinte semmire sem emlékezett az előadásból, mégis hatalmas sikert ért el, s felkeltette még a híres forgatókönyvíró, Szepes Mária figyelmét is. Őt választották ezért a Tomi, a megfagyott gyermek és a 300 000 pengő az utcán című filmek főszereplőjévé.

A gyerekeket a Vígszínházban komoly stáb készítette fel az előadásokra. A táncokat a híres koreográfus, Feleki Kamill és felesége, Fini tanította be nekik, a dalokat Feleki testvére, László, aki a színház karmestere és zongoristája volt. A prózai szövegekben Feleki László menyasszonya, Lakner Lívia segédkezett. Lakner bácsi lánya 1936-ban, tizenhat éves korában már egyedül rendezett a Vígszínházban.

1938-ban dr. Németh Antal igazgatásával megnyílt a Nemzeti Színház szabadtéri színpada a Margitszigeten, s mivel az igazgató nagyon kedvelte Lakner bácsi gyerekekből álló társulatát, szívesen adta át a színpadot a részükre. Itt adták elő a Három csöpplány című produkciót.

Lakner Artúr rengeteg hazafias dalt írt, amelyeket nagy sikerrel énekeltek a gyermekszínpadon.

„Gyermekei” így emlékeztek rá később: „Én mindig azt szoktam mondani, hogy én két főiskolát jártam. Az első színművészeti főiskolám a Lakner Bácsi Gyermekszínháza volt. Ugyanis mindent tanultunk, beszélni, énekelni, táncolni, minden olyat megtanultunk, ami ehhez a pályához szükséges és a legfontosabb.” (Pápai Erzsi). „Hogy miért szerettük csinálni? Mert nem volt kötelező, és olyan csapatba tartoztunk, amit mi, gyerekek sehol nem tudtunk megkapni. Csak szeretetet és feladatot kaptunk.” (Galambos Erzsi). „Lakner bácsi olyan rendkívül csodálatos művész volt, nála nem létezett protekció, zseniálisan, szívvel-lélekkel, sokrétűen értett a színházhoz, nagyon szerettem.” (Pécsi Gizi)

Lakner Artúr internálása

Lakner Artúrt 1944-ben internálták, behívója a Rökk Szilárd gyűjtőtáborba szólt. Bár próbált különféle orvosoknál igazolást szerezni, hogy nem egészséges a szíve, de segíteni senki sem tudott vagy mert rajta. Lakner a végsőkig húzta, mielőtt elment az internálótáborba, ám mikor lányának, Líviának is el kellett hagynia otthonát karon ülő kislányával, a férfi úgy döntött, inkább magától jelentkezik a táborban, mielőtt az egész családot elhurcolják.

A Rökk Szilárd utcából először Kecskemétre vitték, ahonnan még levelet tudott küldeni családjának: egy konzervgyárban fog dolgozni. A munkából végül nem lett semmi, a kecskeméti gyűjtőtábor fogja maradt. A család később tudta meg, hogy még ott is előadásokat szervezett az elhurcolásra váró gyerekeknek, valószínűleg ez volt utolsó fellépése…

Lakner bácsi öröksége

Lakner Artúr gyermekszínházát és küldetését lánya, Lakner Lívia vitte tovább, évtizedeken keresztül karolt fel tehetséges gyerekeket, írt könyveket, rendezett színdarabokat és újabb generációknak tette lehetővé, hogy a színház világában találjanak rá önmagukra. Lakner bácsi lányának színházában nevelkedett Ulmann Mónika, Ábel Anita, Csondor Kata és Dögey Éva is.

Irodalom

LAKNER Lívia: Lakner bácsi és száz gyermeke. Békéscsaba, 1993.