„Vége a világnak, vége / a reménynek / Városok pusztulnak, / srapnelek zenélnek. / Emberek vérétől / piros a tarka rét. / Halottak fekszenek az / úton szerteszét. / Még egyszer elmondom / csendben az imámat: / Uram, az emberek / gyarlók és hibáznak…” (Seress Rezső: Vége a világnak)

A „kis Seress”

Seress Rezső Budapesten született Spitzer Rudolf néven, zsidó felmenőkkel rendelkező keresztény családban, édesanyja neve Spitzer Blanka volt. 1934-ben feleségül vette a főváros legszebb asszonyaként emlegetett Nádler Hánit, aki Seressért elhagyta gazdag férjét. A barátai által csak „kis Seress” néven emlegetett férfi mindössze 156 cm magas volt, ráadásul külseje sem volt különösebben szép.

Iskolai tanulmányait félbe hagyta, megszökött otthonról és egy vándorcirkuszhoz szegődött artistának. Édesanyja többször próbálta hazahívni, de Seress a társulattal maradt, tehetséges légtornásznak bizonyult. Egy vecsési fellépése előtt, gyakorlás közben lezuhant a trapézről és csaknem életét vesztette. Több hónapon keresztül a Kolányi Klinikán lábadozott, de a kórházból kikerülve sérülése miatt nem térhetett vissza a porondra.

Felépülése után a fővárosi éjszakai életben próbált szerencsét, kisebb kocsmákban szórakoztatta a közönséget. Az egyik Üllői úti kocsmában ismerkedett meg Bilicsi Tivadar táncos-komikussal, aki felismerte a férfiban rejlő tehetséget és azt javasolta neki, végezze el Rákosi Szidi színitanodáját. Seress szintén tánckomikusként szeretett volna elhelyezkedni, ebben viszont mankói meggátolták. Ennek ellenére 1920-ban elvégezte az iskolát, vele együtt végzett Vaszary Piri és Halmay Tibor is. Színészként nem sikerült befutnia, kezdetben a Margitszigeten és vidéki társulatoknál lépett fel, majd a városligeti Műszínkörben kapott szerződést. Egyetlen örömét a színtársulat régi zongorája jelentette, amelyen esténként gyakran játszott. A Műszínkör igazgatója tehetségesnek tartotta az autodidakta zenészt, és fellépési lehetőséget kínált Seressnek, aki hamarosan saját dalait is előadta. Kitörni azonban továbbra sem tudott, az 1920-as években ugyanis a hanglemezgyártást betiltották, a rádiózás pedig csak a gazdagok kiváltsága volt. Ennek ellenére az élőzene hódított a szegényebb emberek körében, Seress Rezsőt pedig hamarosan egész Budapesten ismerték.

1925-ben Nádor József zeneszerző vette szárnyai alá, a VII. kerületi Kulacs vendéglőben biztosított neki rendszeres fellépési lehetőséget. Keresetéből vásárolt magának egy télikabátot, valamint egy lakást a kerületben. Karrierje ebben az évben kezdett szárnyalni: újra lehetőség nyílt a hanglemezgyártásra, Seress első dala, a Még egy éjszaka 16 000 példányban kelt el és négy különböző felvétel készült róla. Sorra érkeztek az új dalok, a Ki volt az az asszony… kezdetű nótája még az előzőnél is nagyobb sikert aratott, különösen a cselédek, kocsisok és inasok körében, akik Budapest utcáin fütyülték és énekelték. A közönségnek tetszett a dalok melankolikus hangulata és az is, hogy a józan realitás helyett Seress a mélyről jövő érzelmeit adta elő. A zenész munkái főleg a reménytelen szerelem és az elérhetetlen boldogság témáit dolgozták fel. Neve egész Budapesten ismertté vált, olyan hírességek is elzarándokoltak a magyar fővárosba Seress Rezső miatt, mint a perzsa sah és felesége, a walesi herceg és az író John Steinbeck. Pedig Seress énekelni nem tudott, dalait inkább elmondta, zongorán pedig csak fél kézzel játszott, bal kezével ugyanis nem tudott játszani. A hangjegyeket sem ismerte, így a kották használatlanul hevertek zongorája tetején.

Sorra születtek slágerei, majd az operett írással is megpróbálkozott. Annak ellenére, hogy Szerelem az egész vonalon című darabját a szakma elismerte, senki sem akarta színre vinni, a színházak megmaradtak a hivatásos írók munkái mellett.

A gazdasági világválság alatt számtalan munkahely ment tönkre, ugyanakkor a hangosfilm is ebben az időben kezdte meg hódító útját. A korábbi némafilmek háttérzenéjét zongoristák biztosították, akik szintén sorra veszítették el megélhetésüket, ez pedig Seresst is szorongással töltötte el, rettegett, hogy munkahelyét elveszíti.

A Szomorú vasárnap legendája

1935-ben felkereste Jávor László bűnügyi tudósító, aki arra kérte a zenészt, komponáljon dallamot Szomorú vasárnap című verséhez. A munka nehezen haladt, végül a dallamot egy Arányi Kornél nevű zeneakadémista kottázta le, miután Seress elfütyülte neki elképzelését. A dal bemutatása után hetekig semmilyen visszajelzés sem érkezett, egészen addig, míg egy fiatal cselédlány holtteste mellett meg nem találták a Szomorú vasárnap kottáját, aki lúgkövet ivott. Egy héttel később egy pénzügyminisztériumi tanácsos, Lédig László is öngyilkos lett, főbe lőtte magát egy taxiban, búcsúlevele mellett pedig ott hevert a vers is…

A dalhoz hamarosan az a legenda fűződött, hogy mágikus hatására néhány hallgatója olyan mély depresszióba süllyedt, hogy többen is öngyilkosok lettek miatta, a holttestek mellett pedig megtalálták a dal kottáját is. Budapesten egy ideig statisztikát is vezettek arról, hányan vetettek véget életüknek a dal hatására, hamarosan pedig a hazai és a külföldi sajtó is cikkezni kezdett az esetekről, több helyen az „öngyilkosok himnuszaként” tartották számon. Amerikában már úgy tudósítottak, hogy a Szomorú vasárnap hatására tömegek ugrottak a Dunába. A dal köré fűződött legenda mélyen elszomorította Seress Rezsőt, úgy érezte, ő tehet a halálesetekről és gyilkosnak tartotta magát.

A valóság ezzel szemben sokkal egyszerűbb. A vers szerzője, Jávor László a 8 Órai Újságnál dolgozott bűnügyi riporterként, aki gyakran már a rendőrség kiérkezése előtt értesült a halálesetekről. Elkeserítette, hogy a Szomorú vasárnap semmilyen eredményt nem ért el, ezért a helyszínre érkezve az öngyilkosok holttestei mellé helyezte a dal kottáját. A morbid népszerűsítésnek és a sajtóvisszhangnak meg is lett az eredménye: Seress Rezső szerzeményét máig több mint 100 különböző nyelven adták elő és olyan nemzetközileg ismert művészek is feldolgozták, mint Frank Sinatra, Louis Armstrong és Billie Holiday. A Gloomy Sunday jogdíjaiból Seress hatalmas vagyonra tett szert a tengerentúlon, az Irving Trust bankháznál vezetett számláján 370 000 dollár gyűlt össze. A pénzhez azonban sosem jutott hozzá, a korszak nem tette lehetővé az átutalást, személyes pénzfelvételre pedig nem adatott lehetőség. Ha Seressnek módjában is állt volna Amerikába utazni, tériszonya meggátolta ebben, ráadásul egyszer megálmodta, hogy zuhanás közben fog meghalni, így nem is vágyott az utazásra. Mi több, még a VII. kerület határát sem lépte át soha.

Munkaszolgálat a második világháborúban

Annak ellenére, hogy Seress keresztény volt, származása miatt a zsidótörvények őt is érintették, így hamarosan fellépéseit betiltották, dalait nem játszhatták. Amikor Magyarország belépett a háborúba, édesanyját deportálták és az egyik haláltáborban meggyilkolták, Seresst pedig munkaszolgálatra kötelezték. Az aknásított mezőket ellenőriztették vele és árokásásra kötelezték. Munka közben fél veséjét egy német tiszt szétrúgta. 3,5 év után életét mégis a Szomorú vasárnapnak köszönhette: egyszer egy fekete Mercedesből egy német tiszt szállt ki, aki társainak azt mondta, személyesen szeretne végezni a zenésszel. A tiszt azonban egyik budapesti fellépésén meghallgatta Seress Rezsőt és az „öngyilkosok himnuszát”, ami nagy hatással volt rá, így ruhát adott neki és hazajuttatta Magyarországra. Emlékül egy H. W. monogrammal ellátott cigarettatárcát adott a zenésznek.

Seress Rezső a kor hangulatát és emlékeit a Szomorú vasárnap dallamára megírt Vége a világnak című versében foglalta össze.

A tragikus vég

Hazatérve a VII. kerületbe feleségét egy másik férfi karjai közt találta, a viszonynak azonban hamarosan vége lett és többet nem esett szó kettejük között a dologról.

A kommunista hatalomátvétel után Seress dalait indexre tették, a kultúrpolitika szerint ugyanis azok a Horthy-korszak polgári igényeit szolgálták ki. Fellépésekre ennek ellenére volt lehetősége, játszott az Akácfa utcában, a Kispipában, majd régi vendéglőjében, a Kulacsban is. Amerikában továbbra is töretlenül népszerű volt munkássága, feltehetően nagy siker várt volna rá, de Seress sosem hagyta el Magyarországot, még 1956-ban sem, pedig többen is az emigrálást javasolták neki és a feltételek is kedvezőek lettek volna. Élete végéig a VII. kerületben élt és játszott, egy idő után csak magának.

Míg az 1930-as években igazi látványosságnak számított, még a külföldiek is gyakran felkeresték budapesti utazásuk alkalmával, az 1950-es évek második felében hanyatlásnak indult a karrierje. A rádiózás, majd a televíziózás lassan az átlagember számára is elérhetővé vált, ezzel pedig új zenei irányzatokat ismert meg a közönség: Seress Rezsőt Elvis Presley és a Beatles váltotta fel. A melankolikus Seress Rezső, aki a háború borzalmait sosem heverte ki, még mélyebb depresszióba esett. Presser Gábor, aki egy ideig egy házban élt a zenésszel, egyszer így nyilatkozott: „Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után.”

Seress Rezső életét egyre inkább értelmetlennek látta és beigazolódni látszott az „öngyilkosok himnuszának” legendája. 1968-ban kiugrott józsefvárosi lakásának erkélyéről, a zuhanást azonban túlélte. A MÁV Kórházba szállították, ahol néhány nappal később, január 11-én a begipszelt lábát tartó dróttal fojtotta meg magát.

Emlékezete és a Szomorú vasárnap hatása

A Szomorú vasárnap a mai napig töretlen népszerűségnek örvend: 1984-ben Rolf Schübel német rendező állított emléket Seress Rezsőnek és leghíresebb dalának azonos című filmjében, a zeneszerző életét pedig a Madách Színházban játszott Szomorú vasárnap című musical dolgozta fel Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor szereplésével.