„A színház népnevelés. Mennél magasabb szintre tudjuk emelni, annál nagyszerűbb. De azt nem lehet, hogy csak és azonnal a magasabb szinten csináljuk."

Fiatalkora

Gobbi Hilda 1913. június 6-án született Budapesten. Apai nagyapja, Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester és zeneszerző 1863 és 1880 között a Nemzeti Színház zenekarában hegedült. A fiatal Gobbi Hildát is tanította hegedülni, azonban nem járt sikerrel. Erről a színésznő önéletrajzi könyvében így emlékezett: „Gyűlöltem ezeket az órákat, mert tehetetlen mérgében a vonóval rá szokott suhintani a kezemre. Azt hitte, lusta vagyok, pedig kínlódva szerettem volna megismerni a zenét. Nem ment.” Édesapja, Gobbi Ede katonatiszt volt, édesanyja, Scheckenburger Margit jómódú parasztcsaládból származott. Szülei már egészen fiatal korában elváltak. Gobbi édesanyjával maradt, akivel nehezen boldogultak. A fiatal lány főiskolai ösztöndíjából és tanulmányi segélyéből, valamint az édesanyja kártyavetéséből tartották fent magukat.

A Pázmány Péter Tudományegyetem botanikus kertjében volt gyakornok, 1932–1935 között az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia tanulója volt, habár felvételi előadása nem nyerte el a bizottság minden tagjának tetszését. A vizsgán ugyanis Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjának méregjelenetét adta elő, ami sem külsejéhez, sem kiállásához nem passzolt, felső fogsora pedig beszéde közben nem látszódott. Ódry Árpád állt ki a fiatal színművészjelölt mellett, aki azt vallotta, hogy az oktatók azért vannak ott, hogy tanítsanak. Ezután újból meghallgatták Gobbit. Ekkor Ady Endre Sóhajtás a hajnalban című versét szavalta el, és fel is vették. Olyan ismert színművészekkel tanult együtt az Akadémián, mint Várkonyi Zoltán, Ungvári László, Szelecky Zita és Szörényi Éva. Jó barátságba került Major Tamással, akinek édesanyja szervezte a Fővárosi Ifjúsági Színpadot. A fiatal Gobbi Hilda nehéz anyagi körülmények között töltötte akadémista éveit, ruházkodásra sem mindig futotta jövedelméből. Többször megkapta Bajor Gizi levetett cipőit, a színésznővel pedig később is jó kapcsolatot ápolt. 1952-ben Gobbi Hilda kezdeményezésére nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum.

1935-ben szerezte meg oklevelét, ezután leszerződött a Nemzeti Színházhoz. Első nagyobb szerepét 1935. november 21-én kapta, Andai Ernő és Bálint Lajos Baskircsev Mária című darabjában Breslau kisasszony szerepére ugrott be. Már kezdő színészként is gyakran játszott idős asszonyokat és boszorkányokat, mivel sem testalkatához, sem kiállásához nem passzoltak a naivaszerepek. A későbbiekben fellépett Mirígy (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde), Aase (Henrik Ibsen: Peer Gynt, ami ráadásul az egyik legmeghatározóbb szerepének bizonyult), Nyilas Misi (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig), Gertrudis (Katona József: Bánk bán) és Gertrud (William Shakespeare: Hamlet) szerepében.

A Horthy-korszakban aktív szerepet vállalt a munkásmozgalomban, és gyakran fellépett a Vasas Szakszervezet művészestjeinek darabjaiban. Több irodalmi estet is szervezett, amelyeken főleg baloldali írók és költők műveivel léptek fel. Emiatt gyakran támadta a sajtó és a politika.

Az illegalitásban

A német megszállás (1944. március 19.) után illegalitásba kényszerült, amelyre őt és Major Tamást is Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója biztatta. Fizetést továbbra is biztosított részükre. Gobbi Hilda számára Esterházy Ilona vette fel a pénzt. Kisebb megszakításokkal végig az ő és férje, dr. Babics Antal lakásán bujkált, akik végig támogatták a művésznőt: helyet biztosítottak a Gobbi által szervezett találkozóknak, amelyeket a Békepárt kérésére intézett, emellett élelmet és szállást biztosítottak számára. Ezeken a találkozókon ismerkedett meg Péter Gáborral és feleségével, Simon Jolánnal, valamint Rajk Lászlóval, Kádár Jánossal és Kállai Gyulával. Édesapja által pedig katonai mentesítő űrlapokat szerzett, ezeket Major Tamás és Horváth Árpád segítségével továbbított az ellenállás számára.

Az illegalitás alatt egy alkalommal a Gresham Kávéházban egy bizonyos Ádám (az Andrássy út egyik büfése) kereste őt fel, hogy tudna-e számára pecsétet szerezni. Gobbi félve, de segített és bár a pecsét későbbi sorsának alakulását nem tudni, de feltehetően sok ember köszönhette neki az életét. Később megbízatást kapott, hogy a nagykanizsai internálótábor egyik elvtársának adjon át egy üzenetet, azonban mire odaért, az illetőt már kivégezték.

A háború után

Budapest bombázása után saját kezével segített újjáépíteni a lebombázott Nemzeti Színházat, az ostrom után pedig megszervezte a főváros színészeinek ellátását: élelmet és ideiglenes szállást biztosított számukra, a háború után pedig elkötelezett baloldaliként továbbra is részt vett a közéletben. Elmondása szerint nem tudta megbocsájtani és elfelejteni a fasizmus borzalmait, a deportálásokat. Hitt a kommunizmus eszméjében és egy jobb rendszer kiépülésének lehetőségében, ezért 1945 elején belépett a Magyar Kommunista Pártba. Tagja lett a Magyar Művészek Szabadszervezete Színházi Osztályának és az újonnan alakuló Ötös Bizottságnak, mellyel a színházak reformját és a színházi élet át- és újjászervezését készítette elő Várkonyi Zoltánnal, Major Tamással, Both Bélával és Oláh Gusztávval.

1946-ban több vidéki színházban is vendégszerepelt, sok tapasztalatot szerzett a szakmai és létfenntartási gondokról, ami alapján elkészítette a Tervezet a magyar vidéki színészek átszervezéséről című tanulmányt. Valószínűleg az ő közbenjárása nélkül is készültek volna kormányzati javaslatok a vidéki színházi élet átszervezésére, viszont így javaslatának néhány pontja bekerült az 1947 végén kiadott minisztériumi intézkedésekbe. Sosem feledkezett meg arról, hogy pályája kezdetén mennyi segítséget kapott színésztársaitól, így azt, amint lehetett, viszonozta: 1947. március 9-én megnyílt a Horváth Árpád Színészkollégium, ami a színinövendékeknek biztosított lakhatást. Szintén az ő kezdeményezésére alapították meg a Jászai Mari Színészotthont a fiatal színészeknek és az Ódry Árpád Színészotthont az idősebb, rászoruló pályatársak részére. A kommunista eszmék mellett még akkor is kitartott, mikor a Nemzeti Színház élére Major Tamás került, aki gyakran előrébb helyezte a politikai megbízhatóságot, mint a tehetséget. Gobbi Hildáról is rendszeresen gyűltek az információk káderlapján, és a Nemzeti igazgatójával is egyre rosszabb viszonyba került. 1956-ban csalódottan lépett ki a Magyar Kommunista Pártból, de a közügyekért és eszméi mellett továbbra is kiállt. Majorral egyre rosszabb lett a viszonya, s bár nem tudni pontosan, hogy min vesztek össze a korábbi harcostársak, a színésznő 1959. július 4-én megkapta felmondólevelét a Nemzeti Színháztól. Az eltanácsolás indoklása a színházi élet átszervezése és a művésznő jogos kritika mértékét meghaladó, nem éppen építő jellegű magatartása volt. Egyes feltételezések szerint Gobbi Hilda magánélete volt az, ami nem felelt meg a szocialista erkölcsöknek. A színésznő ugyanis nyíltan leszbikus volt, sokáig Temessy Hédi színművésznővel, majd Galgóczi Erzsébet írónővel élt együtt, akivel politikai meggyőződésükben is egymásra találtak. Vasárnap ebédre rendszeresen Péter Gáborhoz, az Államvédelmi Hatóság vezetőjéhez voltak hivatalosak, ahol sokat politizáltak. Erre utaló jeleket Galgóczi regényeiben is találunk. Életrajzi műve szerint 12-13 éves korában a szomszéd képzőművész fogdosta, ami miatt egy életre megundorodott a férfiaktól. Bár 1961-ig Magyarországon börtönbüntetés járt a homoszexualitásért, a színésznő másságától eltekintettek.

1959 őszétől, miután a Nemzeti Színháztól távoznia kellett, a József Attila Színházhoz szegődött, és ott szerepelt állandó tagként 1971 őszéig, amikor ismét leszerződtették a Nemzetiben. A második világháború után a legemblematikusabb színésznők között tartjuk számon. Bár sok filmben szerepelt, főszerepet mégsem kapott. 1982-ig volt a társulat tagja, majd az újonnan alakult Katona József Színházhoz került. Ugyanebben az évben jelent meg Közben… című önéletírása. Nem sokkal később kiderült, hogy rákos, és a betegség már az egész szervezetét felemésztette. Ennek ellenére még az utolsó hónapjaiban is konyakozott, cigarettázott, és interjúkat adott. Halála 1988. július 13-án, 75 éves korában következett be. Végakaratának eleget téve vasládába tett hamvai mellé helyezték visegrádi villájának egy darabját, egy csomag fűmagot és az Imperial versenyló egyik patkóját.

Emlékezete

Tehetségét számtalan díjjal jutalmazták: a Farkas-Ratkó-díj aranygyűrűjét 1941-ben kapta meg, Kossuth-díjjal 1949-ben tüntették ki, továbbá SZOT-díjat kapott 1977-ben. 1948-ban megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát, 1950-ben pedig Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazták. Végrendeletében megalapította az Aase-díjat, amelyet a magyar színházak epizódszereplőit tüntették ki. 2001-ben pedig tiszteletére megalapították a Gobbi Hilda-életműdíjat az idősebb, még nem díjazott színészek számára. Szobra található Budapesten a Stromfeld Aurél utca 16. szám alatt, a 11. kerületi Bajor Gizi parkban és a Nemzeti Színház épülete előtti parkban.

Irodalom

Gobbi Hilda: Közben… Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984.