“Rettenetes hideg volt és mindenki éhezett a táborban. Azt nem tudom, hogyan sikerült kiszöknie, de azt igen, hogy a szabadulás után a hóba ásta be magát, egyfajta iglut készített és abban bújt el. Éhezett és csontig fagyott, talán túl sem éli, ha nem halad arra egy parasztember szekéren, aki felismerte, és ledobott neki egy üveg rumot. Ez tartotta melegen, míg biztonságba nem ért. Később is bujkálnia kellett, szenesemberként korommal bekent arccal vált felismerhetetlenné, és így próbálta megteremteni a mindennapi betevőre valót.” (Básti Juli)

A 20. század egyik legszebben beszélő magyar színésze

Básti Lajos Keszthelyen született 1911. november 17-én, Berger Lajos néven. Nevét először színinövendék korában változtatta Beregire (1934), megpróbálkozott a Básthy vezetéknévvel (1936), majd annak egyszerűbb, Básti változatára módosította 1942-ben. Édesapja, Berger Rezső rövidáru-kereskedőként dolgozott, édesanyja, Fuchs Emma háztartásbeli volt.

A színész elemi és középiskoláit szülővárosában végezte. A keszthelyi Premontrei Gimnáziumban szerette meg az irodalmat, különösen Arany János költészete állt közel a szívéhez, akinek verseit gyakran szavalta. Az ismert színész, Mányai Lajos javaslatára utazott Budapestre, hogy jelentkezzen az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiára. Az igazgató, Ódry Árpád egy Ady-vers elszavalása után, azonnal felvette a növendékek közé. 1935-ben szerezte meg diplomáját, pályafutását a Bárdos Artúr által vezetett Belvárosi Színházban kezdte meg. Kezdő színészként énekes-bonviván szerepeket játszott, amit különösen szép orgánumának köszönhetett. Gyakran feltűnt operettekben és musicalekben. Elmondása szerint először Kosztolányi Dezső Édes Annájának színpadra írt átdolgozásában érezte, hogy valóban erre a pályára született. Az 1930-as évek második felében több filmben is feltűnt, melyekben hasonló szerepeket alakított. Játszott az Azúrexpressz, a Méltóságos kisasszony és a Pillanatnyi pénzzavar című filmekben.

1937-ben a Vígszínház társulatához csatlakozott, azonban a II. és III. zsidótörvény miatt 1939–40-ben már csak ritkán állhatott színpadra és filmszerepeitől is megfosztották. 1939 nyarán Londonban próbált szerencsét, ahol találkozott Noёl Cowarddal, az elismert színházi szakemberrel. Coward színműveket és forgatókönyveket írt, rendezett színházban és producerként is ismert volt. Básti angliai karrierjét a BBC-nél „speakerként” a második világháború kitörése törte derékba, haza kellett térnie. Azonban itthon sem volt könnyebb helyzetben; 1941-ig még kapott kisebb szerepeket a Magyar és az Andrássy Színházban, de ezután a háború végéig egy hazai színpadon sem léphetett fel az érvényben lévő zsidótörvények és az ukrajnai munkaszolgálata miatt. Ukrajnában munkaszolgálatosként naphosszat lapátolt, csákányozott, majd 1944-ben megszökött és arcát korommal feketére mázolva tette magát felismerhetetlenné és hamis papírokkal a józsefvárosi pályaudvaron lapátolt szenet. Erről az időszakról lánya, a Kossuth-díjas színésznő, Básti Juli egy interjúban beszélt évekkel később, a színészóriás nyilvánosan nem sokat emlegette kínjait. Bár neki nem sokat mesélt édesapja, de azt elmondta, hogy nagy trauma érte a háború alatt. A színésznő így nyilatkozott: “Rettenetes hideg volt és mindenki éhezett a táborban. Azt nem tudom, hogyan sikerült kiszöknie, de azt igen, hogy a szabadulás után a hóba ásta be magát, egyfajta iglut készített és abban bújt el. Éhezett és csontig fagyott, talán túl sem éli, ha nem halad arra egy parasztember szekéren, aki felismerte, és ledobott neki egy üveg rumot. Ez tartotta melegen, míg biztonságba nem ért. Később is bujkálnia kellett, szenesemberként korommal bekent arccal vált felismerhetetlenné, és így próbálta megteremteni a mindennapi betevőre valót.” Budapest ostroma alatt a bombázások elől egy óvóhelyre menekült be, ahol a vele szemben ülő két nő között a következő beszélgetés zajlott le: „A Páger a kedvencem, de az a Básti is elég jó volt, ám azt hiszem, kikészítették már.” Sosem derült ki, hogy a nő felismerte-e a vele szemben ülő, szenesembernek maszkírozott színészt.

A fájdalomból született színészóriás

A második világháború alatt beérett Básti Lajos színészete és jelleme. Kiállása előkelőséget mutatott, nemes kisugárzása és viselkedése a magára adó ember önérzetét sugallta, aki mindig fegyelmezett volt, választékosan beszélt és öltözött.

1945 elején a Művész Színházban kezdte meg újra pályafutását, Várkonyi Zoltán társulatában, majd ugyanebben az évben a Nemzeti Színháznál kapott szerződést. 1968–72 között rövidebb kitérőt tett a Vígszínháznál, majd haláláig az ország első teátrumának volt a tagja.

1948-ban feleségül vette pályatársát, Ferrari Violettát, kapcsolatuk azonban zátonyra futott és 1955-ben elváltak.

Számos premier fűződik a nevéhez, közülük az egyik legkiemelkedőbb Az ember tragédiájának Ádámja, akit másfél évtizedig alakított. Szerepeit mélyen átélte, érdekelte a karakter belső vívódása, valódi jelleme. 1962-ben könyvet is írt, Mire gondolsz, Ádám? címmel. Kedves szerep volt számára a Vígszínházban Arthur Miller Alku című színművének főszerepe, a Nemzeti Színházban Shakespeare Lear királyának címszerepe és a My fair lady Higgins tanár ura.

A magyar nyelv művelése kiemelkedően fontos volt számára. 1952–60 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán oktatott beszédtechnikát. Tanítványai közé tartozott második felesége, a Jászai Mari- és Aase-díjas Zolnay Zsuzsa színművésznő, akivel 1956. október 5-én házasodtak össze. Bár több mint 20 év korkülönbség volt köztük, a pár családot alapított és évtizedeken keresztül a XII. kerületi Bürök utcában laktak.

Básti Lajost 1976-ban tüdőrákkal diagnosztizálták és megoperálták. A műtét után is vállalt színházi szerepeket, sőt, eljátszotta Szabó Magda Abigél című ifjúsági regényének négyrészes tévésorozat-feldolgozásában. Budapesten halt meg, 1977. június 1-én.

Főbb szerepeiről, pályafutásáról megható portréfilmben beszélt.