„Az osztrák határ közelében Sopront választották Szálasiék utolsó magyarországi székhelyüknek. Hónapokon át építették a város védővonalait. Mindent elkövettek a város megvédésére. Támpontok egész rendszere húzódott Sopron előterében. Tulajdonképpen Sopron előtt Bécset védték a nyilasok” – kezdi az Új Szó a nyilasok soproni rémtetteit bemutató cikkét, amelynek valódi célja, hogy a Vörös Hadsereget a végén felszabadítóként mutathassa be.

Az Új Szó cikke egy felvidéki magyar város példáján keresztül azt kívánta bemutatni, hogy összefogással, együttes fellépéssel sok helyütt meghátrálásra lehetett volna kényszeríteni a nyilasokat, akik már a 16 és 20 év közötti nőket is Németországba hurcolták volna.

Az operaház vasárnap délután fényes külsőségek között megtartott díszelőadással ünnepelte az ország felszabadítását és a magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány átköltözését Budapestre. A díszelőadáson jelen volt [Kliment] Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke is. Megjelentek [dálnoki] Miklós Béla miniszterelnök, a kormány tagjai és a magyar politikai és szellemi élet számos kiválósága. A meghívott közönség a jól sikerült előadást nagy tetszéssel fogadta – írta az Új Szó.

A háború végére olyannyira kevés harcképes katonakorú férfi maradt, hogy már a tizenéveseket is mozgósították. Az Új Szó cikke közülük szólaltat meg néhányat 1945 áprilisában.

A második világháború legválságosabb tanéve Magyarországon egyértelműen az 1944–1945-ös volt. Az országon átvonuló front, a folyamatos bombázások és harc szinte lehetetlenné tették az oktatást, amelyet a legtöbb iskolában ezért fel is függesztettek. A tanítást csak a harci cselekmények lezáródása után lehetett újra elkezdeni. Az Új Szó cikke e nyilvánvaló tényt a Vörös Hadsereg érdemeként tálalja.

Az Urál térségének hatalmas gyárait, Moszkva – „az új világ fővárosának” – gigantikus méreteit mutatja be Salamon Elemér cikke. A szerző erősen idealizáló visszaemlékezésében arra is kitért, milyen vendégszerető módon fogadták a magyar hadifoglyokat a Szovjetunióban, miket tapasztaltakat, amikor elmondták, hogy mely nép fiai is ők. A magyarok és szovjetek közötti barátság fontosságát már-már túlhangsúlyozó írásban erősen megjelenik a bűntudat érzése.

Az Új Szó cikke azt taglalja, hogy mennyire fontos begyűjteni a Magyarországon milliónyi példányban fellelhető fasiszta irodalmat, ezzel megtisztítva a közéletet a „fasiszta métely” hatásától, továbbá sürgeti, hogy adjanak gyakorlati útmutatót a könyvkereskedéseknek és könyvtáraknak a könyvek kiválogatására.

„A bánfalvi sváb önkénteseket használták fel erre a célra, akik vadállati kegyetlenséggel bántak a rájuk bízott” »Häftling«-ekkel [foglyokkal – a szerk.]” – emlékezett vissza Gervai Sándor, hogy a Sturmabteilung 1945 tavaszán miképp oldotta meg „kapacitásgondjait”. Az Új Szóban megjelent cikkében az SA kötelékébe lépett svábok kegyetlenségeinek felsorolásával a teljes német kisebbség ellen igyekezett hangolni a hazai közvéleményt.

Petru Groza román miniszterelnök kolozsvári látogatása alkalmával az Új Szó tudósítása szerint arról szónokolt, hogy meg kell erősíteni a magyar és a román nép jó viszonyát, barátságos együttélésük pedig történelmi szükséglet. Annál is inkább, mert mindkét nemzet lerázta magáról a „német fasizmus jármát”. Hála ezért a Vörös Hadseregnek.

A magyar miniszterelnöktől kezdve a Vörös Hadsereg ellentengernagyán át a legnagyobb magyar pártokig bezárólag szinte minden politikai erő képviseltette magát Bajcsy-Zsilinszky Endre ünnepélyes temetésén, amelyről többek között az Új Szó is tudósított.