A második világháború legválságosabb tanéve Magyarországon egyértelműen az 1944–1945-ös volt. Az országon átvonuló front, a folyamatos bombázások és harc szinte lehetetlenné tették az oktatást, amelyet a legtöbb iskolában ezért fel is függesztettek. A tanítást csak a harci cselekmények lezáródása után lehetett újra elkezdeni. Az Új Szó cikke e nyilvánvaló tényt a Vörös Hadsereg érdemeként tálalja.

Szomorú idők jártak a budapesti diákság felett. A sok „légószolgálat” meg a különböző leventegyakorlatok vonták el az ifjúságtól a tanulásra szánt időt. Tavaly tíz hónap helyett mindössze öt hónapos „tanév” jutott a diákoknak. Érdekes: a hazaáruló Sztójay-kormány egyik legelső dolga volt az iskolák bezárásáról szóló rendelet kiadása, októberben pedig Rajniss [Ferenc] „miniszter testvér” első rendelete volt az alig megkezdődött tanév félbeszakítása. A magyar ifjúság a német-nyilas klikk szemében nem volt más, mint matéria, katonának, leventének való anyag. Horatius helyett fapuskát nyomtak a diák kezébe, történelemkönyv helyett uszító röplapokat.

A felszabadító Vörös Hadsereg végre meghozta magával a magyar diákoknak a tanulás szabadságát is. A szovjet haderő által felszabadított városokban és községekben nyomban megnyíltak a tanintézetek, a fiatalság pedig hosszú évek és hónapok kényszerszünete után nekilátott tanulmányainak. A vidéki városok után most a szabad Budapesten is megindult a tanítás: a főváros utcái reggelenként telve vannak az iskolákba siető apró[bb]-nagyobb fiúkkal, lányokkal. Hónuk alatt iskolatáska, rajztábla – és végre nem az uszítás, a gyűlölet, a maszlagpropaganda fog a katedrákról feléjük hangzani, hanem a szabadság, a tudományok hangja. A Vörös Hadsereg tette ezt számukra lehetővé.

A szélsőjobboldali terror bezárta a magyar iskolákat, a Vörös Hadsereg által felszabadított demokrácia megnyitja őket. A mai diákok, a mai kisiskolások majd kint az életben, felnőtt korukban sem fogják elfelejteni, hogy mit köszönhetnek a Vörös Hadseregnek.