A második világháború európai hadszínterének utolsó időszaka 1945 tavaszán érkezett el. A német hadsereg végső tartalékaival próbálta felvenni a harcot a szövetségesekkel szemben. Más publikációban is olvasható, hogy a magyarországi frontszakaszon szolgáló magyar–német erők is elkeseredett harcot vívtak az előretörő Vörös Hadsereggel. A Szabad Nép cikke betekintést nyújt az 1945 márciusán fennálló hadi helyzetről. A részletes leírás alapján összehasonlíthatjuk a Kárpát-medencei és egyéb európai hadszínterek csapatmozgásait.

A következő cikkben betekintést nyerhetünk a sokszor emlegetett Murai alezredes és társai elleni perbe. A nyilvános tárgyalásra a Zeneakadémia nagytermében, jelentős tömeg előtt került sor. Az írásban betekintést nyerhetünk Major Ákos bíró és Murai Lipót „beszélgetésébe”. Emellett olvashatunk dr. Herczeg Tibor orvos esetéről is, aki a vád szerint az elkeseredett munkaszolgálatosokon igyekezett meggazdagodni. Rotyis Péter, Szívós Sándor, Murai Lipót végül a hóhér kezére jutott. Herczeg esetében az elsőhöz hasonlóan a másodfokú ítélet is életfogytiglani büntetést szabott ki rá.

Bizarr dologra lettek figyelmesek a háború végén a Heves megyei Kál és a környező falvak lakói. Több hivatalt, illetve hatóságot felkeresett egy bizonyos hölgy, aki először Szálasi Ferenc unokahúgaként mutatkozott be, majd a nemzetvezető bukása után Vörös János honvédelmi miniszter húgaként tetszelgett. A hölgy metamorfózisa ebben az időben nem volt egyedüli Magyarországon.

A hatalom új örökösei már a magyarországi harcok idején elkezdték kézre keríteni a nyilasokat a Vörös Hadsereg által ellenőrzött területen. A foglyul ejtett személyek háborús bűnösként kerültek a népbíróság elé, amely a felelősségre vonás legfőbb intézményeként már 1945 elejétől működött. A nyilasok számos módon próbáltak meg kibújni a büntetés alól, aminek egyik legjobb módja az ország elhagyása volt. Ne feledjük, Szálasi Ferencet is az amerikaiak fogták el német területen, és adták át Magyarországnak. Sok nyilas pedig úgy próbálta leplezni sötét múltját, hogy belépett a Magyar Kommunista Pártba.

1944 őszén a Vörös Hadsereg már Magyarország területén tört akadálytalanul előre. Igaz, hogy 1944 októberében, a debreceni páncéloscsatában kisebb sikert arattak a magyar–német csapatok, de ez sem állíthatta meg a jó utánpótlással rendelkező, sokszoros túlerőben lévő szovjeteket. A következő jelentős védelmi pont a főváros lett. A németek hamarosan aláaknázták a stratégiai szempontból fontos hidakat, és a front közeledtével felrobbantották azokat. A Horthy Miklós (ma Petőfi) híd is ennek esett áldozatul 1945 januárjában. A hidat az ötvenes években felújították.

Budapest ostroma után a helyi lakosságnak rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie. Hiánycikk volt többek között a tűzifa mellett az ablaküveg is. A korabeli lapokban rendszeresen találkozhattunk hirdetésekkel, amelyben ezeket az árukat keresik. A problémákat tetézte a vízvezetékrendszer nagyfokú megrongálódása is, ami a vízhasználat kényszerű szabályozásához vezetett. A következő cikk e rendelkezésbe nyújt betekintést.

A következő írás érdekes történetet és tanulságos „megoldási javaslatot” tár az olvasóközönség elé. Az újságcikket megvizsgálva látható, hogy valójában nem Fenyves Jenő igazgató igazságtalan intézkedéseinek bemutatása a cél. De akkor miről is szól ez az írás? Mindenekelőtt egy normatívát akar szolgáltatni, hogy az új, „demokratikus” keretek között hogyan kellene működnie egy áruháznak. Maga a címzett csak a példastatuáláshoz kellett, a történet pedig ahhoz, hogy felhívja a figyelmet az üzemi bizottságok által a munkásoknak szolgáltatott jogokra, hatáskörökre. A következő sorok nem szükségszerűen egy eladónő tollából származnak.

A világháború után félő volt, hogy a rossz higiéniás körülmények között egy fertőző betegség további emberáldozatokat szed. Ezért is volt fontos 1945 tavaszától a – korábban börtönlázként emlegetett – tífusz elleni kötelező védőoltás bevezetése. Aki megpróbált kibújni ez alól, büntetésre számíthatott. Érdekesség, hogy a negyvenes évek végéig a budai Vár alatt lévő sziklakórházban is működött egy laboratórium a betegség elleni szérum gyártására.

Honlapunkon több képet közlünk a szövetséges bombázásokról, amelyek olajfeldolgozó telepeket is érintettek. A „Hírek” rovatban most az ezeket követő újjáépítésbe nyerhetünk betekintést egy propagandacikk jóvoltából. Ezenkívül olvashatunk a budapesti tűzifaellátásról, a felállított védőintézetekről, napközi otthonokról és az 1945 januárjában alapított Nemzeti Segély munkásságáról, amely az átmenetileg szünetelő Magyar Vörös-Kereszt Egyletet helyettesítette.

A nemi betegségek, a prostitúció és a lelki nyomor a háború végének rejtett hozadékai voltak. 1947 elején még mindig 35 ezer „titkos prostituáltat” tartottak számon Budapesten. Sokan közülük azért álltak ki már kiskamaszként a körútra, mert csak így kerülhették el az éhhalált, voltak, akiknek gyógyszerre, míg másoknak mozira és selyemharisnyára kellett a pénz. Eleven érvek a méltóságukat vesztett kislányoktól és nőktől, a közegészségügyi szempontokat szem előtt tartó tisztifőorvosé mellett (ez utóbbinak az államrendőrség erkölcsrendészeti osztálya szerzett érvényt). Az évekkel később már tabunak számító témát boncolgató cikk a legvégén olvasható, szovjet módszert éltető, kötelező propagandaszöveg nélkül talán nem is jelenhetett volna meg.