A népbíróság fogházának adott otthont a budapesti Markó utca. Innen sikerült 1945 augusztusában hét elítéltnek elszöknie, aminek hatására később megerősítették az épület védelmét. Ebben az intézményben tárgyalták 1945 után a háborús bűnösök perét, a halálbüntetések végrehajtására pedig az udvaron került sor. Itt végezték ki Szálasi Ferencet, Imrédy Bélát, Sztójay Dömét, illetve Bárdossy Lászlót is.

Mindenkinek ismerős lehet a címben szereplő vezetéknév. Gróf Bethlen István miniszterelnök lemondása, majd Károlyi Gyula bukása után, 1932-től a következő négy évre vitéz jákfai Gömbös Gyula lett Magyarország miniszterelnöke. Az egykori kormányfő családjának nőtagjaival kapcsolatban jelent meg 1945 nyarán a következő cikk, amelyből kiderült, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Gömbös Máriáról megtudhattuk, hogy külföldre menekült, azonban a nővérét elfogták. Az írás fontos propagandacélt szolgált. Magyarázatot próbált adni arra, hogy miért kell a régi gárdát lecserélni, és „demokratikus” rendőrséget létrehozni.

A budapesti Népszínház utca a Blaha Lujza teret köti össze a Teleki László térrel. E máig kétes hírű helyen játszódik a következő történet, amelynek elolvasása előtt ajánlatos visszautazni egy kicsit az időben. Érdekes, hogy a cikk írója a címben nem a bűncselekményt emelte ki, hanem magát a fogalommá váló út nevét. Egy korábbi tragikus esemény is kapcsolatba hozható az utcával: 1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után az új rend első erőszakhulláma itt is válogatás nélkül sújtott le a védtelen zsidóságra.

A rendőrség feltöltése 1945 után dinamikusan kezdődött meg. A régi, megfelelő szaktudással rendelkező garnitúrát alacsonyabb iskolai végzettségű, lojális elemekkel próbálták helyettesíteni. Kik vezették a világháború után a rendőrséget? Lássuk: az országos rendőrkapitányság főkapitánya: Szilágyi József (Magyar Kommunista Párt, MKP), a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője: Sólyom László (MKP), majd 1946-tól Münnich Ferenc (MKP), a rendőrakadémia parancsnoka: Benkő Károly ezredes (MKP). És akkor a politikai rendőrségről még nem is beszéltünk. Ugye ismerősen cseng Önöknek Péter Gábor neve?

Dövényi Nagy Lajos 1945 áprilisa után nem kívánatos elemmé vált Magyarországon. A háború alatt az Új Magyarság, illetve a Magyar Futár című lapokban publikált. Írásait szovjetellenesnek, fasiszta szelleműnek minősítették, így könyveit az 530/1945. M. E. számú rendelet alapján meg kellett semmisíteni. Az elsőfokú ítélet alapján – a Murai (Metzl) Lipót ügyét is vizsgáló – Major Ákos kötél általi halálra ítélte, amit másodfokon is megerősítettek. Kegyelmi kérvényét a Népbíróságok Országos Tanácsa elutasította. Végül Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt politikusának közbenjárására csupán életfogytiglani szabadságvesztést kapott.

Tolnai György Népszavában megjelent írása Japán 1945. augusztus 15-i fegyverletételének előzményeit járta körbe. Az írásból leplezetlenül árad a megfelelési vágy az új berendezkedés kívánalmaihoz. A szigetország fegyverletételét leginkább az atombombák pusztítása okozta, ám a szovjetek általi hadüzenet, valamint Mandzsúria megtámadása és a Kvantung-hadsereg gyors összeomlása is kisebb sokként érte Tokiót. Az dokumentumot végül 1945. szeptember 2-án írták alá, ami Japán kapitulációja mellett a második világháború végét is jelentette.

A Magyarország bombázásáról készült képekből több példány is megtalálható a honlapunkon. Az amerikaiak még B–17-es nehézbombázókat is bevetettek a kárpát-medencei célpontok ellen. A magyar légvédelem olykor sikeresen lelőtt egy-egy gépet, így az amerikai katonák közül sokan vesztették életüket az ország különböző pontjain. Az amerikai katonai misszió halottaik felkutatására a következő hirdetést adta fel a Népszavában:

Budapest hídjainak újjáépítése 1945 augusztusában már komoly ütemben folyt. Ennek során kezdődött meg az 1945 januárjában utoljára felrobbantott Lánchíd romjainak kiemelése is. A cikk szerint egy anyaghiba balesetet okozott, amely után vizsgálatot rendeltek el.

Már a címben felfedezhetünk egy elég jelentős ellentmondást. Lehet-e eszerint sajtószabadságról beszélni? Vagy az állítással szemben éppen hogy a sajtó ellenőrzéséről, esetleg cenzúrájáról van szó? A kommunisták már kezdettől fogva a lapkiadás korlátozására törekedtek, és ennek egyik következményeként jött létre az 1945 februárjában elfogadott, 340/1945. M. E. számú kormányrendelet is. Már ebben kimondták, hogy lapengedélyt csak „demokratikus pártok” kaphatnak, majd ezt – még ebben az évben – kiterjesztették többek között a könyvekre és a röplapokra is.

A japán császár 1945. augusztus 15-én jelentette be rádión a háború végét. A szövetségesek hetekkel korábban, a németországi Potsdamban tartott konferenciájukon szólították fel még harcoló ellenségüket, hagyjon fel az ellenállással. Ezt a kérést Japán először nem teljesítette, így augusztus 6-án, majd 9-én sor került – a történelemben először – atombombák bevetésére. A 15-én bejelentett fegyverletétel után dálnoki Miklós Béla – az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke – táviratot küldött a győztes nagyhatalmak vezetőinek.