A nemi betegségek, a prostitúció és a lelki nyomor a háború végének rejtett hozadékai voltak. 1947 elején még mindig 35 ezer „titkos prostituáltat” tartottak számon Budapesten. Sokan közülük azért álltak ki már kiskamaszként a körútra, mert csak így kerülhették el az éhhalált, voltak, akiknek gyógyszerre, míg másoknak mozira és selyemharisnyára kellett a pénz. Eleven érvek a méltóságukat vesztett kislányoktól és nőktől, a közegészségügyi szempontokat szem előtt tartó tisztifőorvosé mellett (ez utóbbinak az államrendőrség erkölcsrendészeti osztálya szerzett érvényt). Az évekkel később már tabunak számító témát boncolgató cikk a legvégén olvasható, szovjet módszert éltető, kötelező propagandaszöveg nélkül talán nem is jelenhetett volna meg.

35.000 titkos prostituált, akinek csak egy részét lehet megmenteni

A felszabadulás után néhány hónappal nagyobb seregben tűntek fel a budapesti körutakon: 18–20 év körüli csinos fiatal lányok, akik eleinte rossz, majd egyre jobb ruhákban rótták az utcákat, rövid lejáratú kalandokra vadászva. „Ez hozzátartozik Budapest világvárosi képéhez, örülni kell, hogy itt tartunk” – mondták a túlságosan jóhiszeműek. Csak amikor egyre több és több fiatal lány bukkant fel a körutakon, és amikor egyes kerületek jelentették, hogy a havi, házasságkötés előtti orvosi vizsgálat eredményeként ötszáztizenöt jelentkező lányból negyvenkettőt betegnek találtak, akkor döbbentek rá egyesek, hogy talán még sincs minden egészen rendben.

Kétszázan a Kun utcában

1946-ban 5916 leányt állítottak elő titkos prostitúció miatt, ezekből 22,5 százalék volt beteg. A látszólagos nagy szám mögött azonban már óriási javulás van: 1945-ben 40 százalékkal több volt a beteg az előállítottakból, és ha összehasonlítjuk, hogy 1946 januárjában 28,74 százalék volt beteg közülük, míg decemberben 19,74 százalék volt, és ha megnézzük a régi statisztikát, amely például 1922–1923-ban 20,9–21,5 százalékot mutat, némi javulásról beszélhetünk.

A Kun utcai kórházban ápolják a nemi beteg lányokat. A kimutatás szerint a legtöbben artistanők, pincérnők, háztartási alkalmazottak, egyetemi hallgatók. A földszinten két, egymás melletti terem: az út kezdete és vége. Az első teremben ugyanis csupa tizennégy–tizennyolc éves leány, de akad köztük tizenhárom és tizenkét éves is. A tizenkét évesnek Nagy G. Júlia a neve. A haja kopaszra van levágva, tetves volt, rühes, és háromféle betegségben szenvedett, amikor idehozták. Nagy élénk kék szeme van, sírva fakad, amikor mesélni kezdi rémregényét: Jött egy férfi... Tizenöt forintot adott… Hat testvérem volt otthon, mindnek csonttuberkulózisa volt… Az apa pincér volt, de most öreg és reszket a keze, újságos egy kávéházban… Ez kevés volt az evéshez és a gyógyszerhez.

– Hogyan kérdezhetitek – inti le egy másik, a feltűnően csinos szőke 15 éves Mária –, nem kell ezt szégyellni, úgy keressük meg a kenyerünket, ahogy tudjuk. Én már háromszor voltam itt, csak nem fogok hetekig lófrálni egy vacak munka után, mikor így telik mozira és selyemharisnyára.

Az éjjeli szekrényben ponyvaregények tömege, húsz lányt megkérdezek: ki vállalna közülük rendes, állandó munkát? Tízen habozás nélkül, lelkesen jelentkeznek, négyen gondolkodnak, csak ímmel-ámmal nyújtják fel később a kezüket, hatan hangosan nevetnek a kérdésen.

Kétszázan vannak: javíthatók, züllöttek vegyesen. De ha belátogatnának a szomszéd terembe, talán mind az első csoportba tartozhatna. Ebben a másik teremben negyvenen vannak: szájukon, szemükön, mellükön borzalmas sebek, van köztük, akit már húsz éve kezelnek. Szájuk szélén gúnyos, minden mindegy mosoly.

„Csak nem akarnak jó útra téríteni az urak: előbb kellett volna!” – mondják cinikusan.

Egészségügyi táborok

A statisztika szerint harmincötezren vannak titkos prostituáltak. Tény, hogy sok történt a helyzet javítása érdekében a felszabadulás óta. Dr. Bakács Tibor tisztifőorvos-helyettes vezette be az ú[gy]n[evezett] egészségügyi felügyeletet, és ma már körülbelül nyolcszáz nő van egészségügyi felügyelet alatt. Ez a szám napról napra emelkedik, ahogyan az államrendőrség erkölcsrendészeti osztálya növeli a razziák számát. Ezek a nők a területileg illetékes nemibeteggondozó intézet vezetőinél kötelesek jelentkezni, és gyógykezeltetni magukat. Ha a rendelkezéseket nem tartják meg, a Kun utcai zárt osztályra kerülnek. Az újítás máris jelentős eredményt hozott, fél év óta nem szaporodnak az új betegek.

Dr. Bakács tisztifőorvos-helyettes most szervezi meg, az ú[gy]n[evezett] egészségügyi táborokat: itt a betegek orvosi kezelésen túl munkaközvetítés útján állásba kerülnek. Az orvosi munka azonban nem elég: elsősorban társadalmi úton oldható meg ez a kérdés. Eddig egyedül a Szovjetunióban oldották meg a kérdést azzal, hogy megszüntették a kizsákmányolást, és életlehetőséget adtak valamennyi állampolgárnak – ezzel [a] társadalmi alapját vették el a prostitúciónak.