A következő írás érdekes történetet és tanulságos „megoldási javaslatot” tár az olvasóközönség elé. Az újságcikket megvizsgálva látható, hogy valójában nem Fenyves Jenő igazgató igazságtalan intézkedéseinek bemutatása a cél. De akkor miről is szól ez az írás? Mindenekelőtt egy normatívát akar szolgáltatni, hogy az új, „demokratikus” keretek között hogyan kellene működnie egy áruháznak. Maga a címzett csak a példastatuáláshoz kellett, a történet pedig ahhoz, hogy felhívja a figyelmet az üzemi bizottságok által a munkásoknak szolgáltatott jogokra, hatáskörökre. A következő sorok nem szükségszerűen egy eladónő tollából származnak.

Kaptuk a következő sorokat:

Áruházi elárusítónő vagyok. Az utóbbi évek során fogalommá lettünk sok-sok társnőmmel együtt. Nekünk mindig csinosnak, ápoltnak kellett lenni, a felügyelők vizs[lató] szemei előtt naphosszat mosolyogtunk, kedvesek és figyelmesek voltunk. Mindezt éhbérért, rendkívül rossz körülmények között, melyek semmi okot sem szolgáltattak arra, hogy derűsek, elégedettek legyünk.

A változott világtól saját sorsunk megváltozását is reméltük, de egyes áruházak vezetői, úgy látszik, nem annyira kívánják a változást, mint mi: nem akarnak tudomást venni az új helyzetről. A Fenyves Áruház igazgatósága, azaz dr. Fenyves Jenő szintén így tesz. Az üzemi bizottság megalakult, de ő annak javaslatait – melyek pedig mind törvényes rendelkezésekre támaszkodnak – kereken elutasította. Az üzemi bizottság kérte a személyzet januári fizetésének folyósítását, az áruházi vagyon leltározását, s a személyzet igazolását. Nem elég, hogy a jogos kérelem elutasításra talált, olyan hangon és szellemben történt ez, mintha mi sem változott volna. De a világ mégis megváltozott, hiába nem akar erről egy-egy vezető vagy tulajdonos tudomást venni.

Dr. Fenyves Jenő az egész személyzetnek felmondott, majd kiválasztott 15 igazolatlan alkalmazottat, s elrendelte az áruház megnyitását. A felmondásokat az üzemi bizottság felszólítására sem volt hajlandó hatálytalanítani, s mindezzel világos bizonyságát szolgáltatta annak, hogy nem hajlandó demokratikus szellemben eljárni. Az üzemi bizottság megkísérelte az együttműködést, de miután ez teljesen lehetetlennek mutatkozott, kötelessége, hogy ebből levonja a következtetést:

Meg kell tennie a szükséges lépéseket ahhoz, hogy új vezetőség kerüljön az áruház élére, mely megfelelően viszi a dolgokat, a jelenleginek pedig felelős fórum előtt kelljen számot adnia magatartásáról, eljárásáról.

Egyesek félreértik a demokráciát. Akik talán proletárdiktatúrától rettegtek, most megkönnyebbülten fellélegeztek, s azt hiszik, hogy a demokrácia azt jelenti, minden marad a régiben. De tévednek. Az új demokrácia nemcsak széles jogokat, hanem éles fegyvereket is ad a dolgozók kezébe, és azokon áll, hogy éljenek e fegyverekkel. Csak ha egy-két hasonló szellemmel eltöltött vállalat élére hivatalból fog új, megfelelő vezető kerülni, csak ha néhány reakciós vezető zárt ajtók mögött vagy munkatáborok korlátai között fog elmélkedni arról, hogy mégis jobb lett volna törvényes teret biztosítani az alkalmazottaknak, csak akkor fognak az ehhez hasonló esetek megszűnni.

Éppen ezért gyors intézkedésekre van szükség – a dolgozni akaró öntudatos alkalmazottaknak az áruházakban, a reakciós múltat visszaidéző vezetőknek pedig legjobb esetben is munkatáborokban van a helyük.

(Aláírás)