A következő cikkben betekintést nyerhetünk a sokszor emlegetett Murai alezredes és társai elleni perbe. A nyilvános tárgyalásra a Zeneakadémia nagytermében, jelentős tömeg előtt került sor. Az írásban betekintést nyerhetünk Major Ákos bíró és Murai Lipót „beszélgetésébe”. Emellett olvashatunk dr. Herczeg Tibor orvos esetéről is, aki a vád szerint az elkeseredett munkaszolgálatosokon igyekezett meggazdagodni. Rotyis Péter, Szívós Sándor, Murai Lipót végül a hóhér kezére jutott. Herczeg esetében az elsőhöz hasonlóan a másodfokú ítélet is életfogytiglani büntetést szabott ki rá.
Murai [(Metzl) Lipót], Herczeg [Tibor], Molnár [Tibor], Spóner [Rudolf]: ezek már nem a kisbűnösök. Ezek már a főbűnösök közül valók, akik – mint a tárgyalásvezető bíró mondta – nem csupán a kegyetlenül meggyilkoltak és hozzátartozóik, hanem az egész magyar nép ellenségei.
Most itt állnak a hűvös ítélőszék előtt, hátuk mögött morajlik a népharag, az igazságszolgáltatás fékezhetetlen zaja. Hogy megváltoztak három év alatt! Akkor ők jelentették a hatalmat. Kegyetlenek voltak, fölényesek és kérlelhetetlenek. Könnyű lelkiismerettel küldték halálba az ártatlanokat, a becsületeseket, a politikailag gerinceseket, ők, a gonoszok, a becstelenek, a gerinctelenek. A reakció hű szolgái voltak, korlátoltak és tudatlanok, és ehhez még tajtékzó gyűlölet, az ostobák emberveszejtő kíméletlensége is járult. Mindegyik – főként Murai – feletteseire akar hárítani mindent. Ő csak a honvédelmi miniszter, a vezérkari főnök, az akkori kormány rendelkezéseinek végrehajtója volt. Vagyis megvallják, hogy láncszemei voltak annak a rendszernek, amely szoros bilincsként feszült a magyar nép legjobbjaira. Akármivel [is] védekeznek, egy bizonyos: a gyilkosoknak, a fasizmus pribékjeinek nemcsak az a bűnük, hogy ezreket kínoztak meg, és veszejtettek el, hanem az is, hogy hidegvérű, gonosz, gátlás nélküli pandúrjai voltak a legaljasabb rendszernek, a nácizmusnak.
Milyen másoknak láttam őket három évvel ezelőtt, virágzásuk, hatalmuk idején. Milyen hervadtak, nyomorultak most, amint egymást vádolják, hazudtolják. A vádlókból vádlottak lettek. S most ítél felettük a nép, az a nép, amely ellen ők és társaik annyi bűnt követtek el. Nemsokára kivezetik innen őket. Az ajtó becsukódik mögöttük, ugyanúgy, ahogy végképp bezáródik az emberi aljasság, gonoszság, gyilkos őrület, a fasiszta tömegmészárlás ördögi korszaka is.
Egymást vádolják a vádlottak
A Zeneakadémia zsúfolásig telt nagytermében meg-megújuló izgalmak és szenvedélyes jelenetek között szerdán kezdődött meg az utóbbi évek leghírhedtebb és legvéresebb emlékű hóhérai: Murai (Metzl) Lipót ny[ugalmazott] alezredes, dr. Herczeg Tibor orvos, Molnár Tibor és Spóner Rudolf hadapródmesterek monstre bűnügyének tárgyalása a néptörvényszék, dr. Major Ákos tanácsa előtt.
Már amikor a fogházőrök bevezették a vádlottakat, kitört a tömeg tomboló dühe:
– Pfuj! Gyilkosok! Akasztófára velük! – kiabálták és öklüket rázták feléjük perceken át. Az elnök csak nagy nehezen tudta lecsendesíteni a felháborodás elemi erejű megnyilatkozását.
A népügyészség vádirata mint háborús bűnösöket vádolja őket, és részletesen felsorolja azokat a jól ismert bűncselekményeket, amelyeket 1942-ben Nagykátán és Tiszasülyön a baloldali érzelmű üzemi alkalmazottak és zsidók kivételes munkásszázadokba való bevonultatásánál, valamint Ukrajnában elkövetettek, s amelyek végeredményben sok ezer munkaszolgálatos halálát okozták.
Az elnök kérdésére mind a négyen kijelentik, hogy nem érzik magukat bűnösnek, mire a hallgatóság sor[ai]ban ismét kitör a felháborodás és a felzúdulás vihara.
– Miért nem bűnösök? – kérdi meglepetve az elnök. A tanúk tömege erősíti meg a vádirat állításait.
Elsőnek Murait hallgatják ki. Arra hivatkozik, ha bűnösnek érezte volna magát, megszökhetett volna, de az elnök leinti:
– Úgy látszik, inkább elkésett.
A továbbiakban azzal védekezik, azt hitte, nyilas érzelmű volt kommunistákat hívnak be a különleges munkásszázadokba, mire a hallgatóság gúnyos nevetésbe[n] tör ki.
– Aschner [Lipót], Petschauer [Attila] is kommunista vagy nyilas volt? – kérdezi az elnök. – Kár tagadni, súlyos bizonyítékok vannak.
Murai azonban sápadtan, dadogva, botjára görcsösen támaszkodva, riadtan a tömeg felháborodó kitöréseitől tovább[ra] is csak tagad, és semmit sem akar tudni a nagykátai rémségekről.
– Ön is összetörte botját munkaszolgálatosokon – olvassa rá az elnök –, egy arany vitézségi érmes tartalékos századost pedig megpofozott. Miért vitetett ki nyomorékokat, művégtagúakat?
– Gondoltam, ipari munkára alkalmasak lesznek – hangzik a szánalmas védekezés, mire újult erővel tör ki a vihar.
– Polgári munkára igen, de nem sok ezer kilométer gyaloglásra a Don mellé, a biztos pusztulásba – fakad ki az elnök is.
Murai arról sem akar tudni, hogy a keretlegénységet a munkaszolgálatosok megölésére utasította volna. Közben halkan elmondja, hogy 1919 januárjában belépett a szociáldemokrata pártba, áprilisban pedig a kommunista pártba, mire az elnök megjegyzi:
– Ilyen kommunisták voltak azok a nyilasok is, akikre maga hivatkozik, akik mindig oda mennek, ahol a hatalom van.
Murai végső tehetetlenségében azzal próbál védekezni, hogy fejlövés érte, és beszámíthatatlan, de az elnök leinti:
– Ha alezredesnek jó volt, vállalja a felelősséget!
Herczeg, a „szabadító”
Ezután dr. Herczeg Tibor orvost hallgatta ki a [nép]bíróság. Ő is rendületlenül tagad, de az elnök elébe tárja Murai vallomását, amely szerint orvosa sötét ember, aki a szegényekkel szemben durva volt, a gazdagokat méltóságozta is, és megvesztegethető volt.
Egy nagykátai fogorvos közvetítette hozzá a vesztegetési pénzeket. Az egyik munkaszolgálatos például 10.000 pengőt fizetett, hogy szabadulhasson.
Molnár Tibor, Murai segédtisztje és főpribékje került ezután sorra. Kijelentette, hogy mindenben Murai utasítására cselekedett. Azt elismerte, hogy a Meskó-Pálffy-féle nyilaspárt tagja volt. Elmondta, hogy egy nap szuronyos katonák hoztak 35 embert, köztük Petschauer Attilát, akinek Murai letépte kitüntetését, majd valamennyit orvosi vizsgálat nélkül vagonba tették.
Most izgalmas szembesítési jelenet játszódott le Murai és Molnár között, mert Murai azt állította, hogy nem tépte le Petschauer kitüntetéseit, és nem adott utasítást a 35 ember vagonba rakására, de Molnár harsányan szemébe vágva megismétli állítását.
Spóner Rudolf, aki a 401-es különleges munkásszázad helyettes parancsnoka volt, semmit sem akar tudni arról, hogy századában naponta végeztek ki munkaszolgálatosokat, ötvenen pedig éhen haltak.
Felsorakoznak a tanúk
Ezzel befejeződött a vádlottak kihallgatása, és a tanúkra került a sor. Elsőnek Kossa István, a Szakszervezeti Tanács titkára tett vallomást. Elmondta, hogy Murai Nagykátán kommunista csőcseléknek, bolsevista bandának nevezte őket, akiktől meg kell szabadítani a társadalmat.
Hangoztatta, hogy egy sem kerül közülük haza, és jelenlétükben közölte a legénységgel, hogy a munkaszolgálatosok élve nem térhetnek haza. A 196 főnyi századból 124-et öltek meg, többen éhen haltak, aknától pusztultak el, csak 27 maradt életben. Amikor Spóner elkerült a századtól, megszűntek a kivégzések. Elmondta még, hogy Tápiósülyön Murai jelenlétében tisztek és civilek ütötték-verték őket.
– Nem tudtam ezt megakadályozni – jegyzi meg nagy felzúdulást keltve Murai.
Kossa még elmondta, hogy Murai 95 felmentettet jogtalanul nem engedett haza, nyomorékokat pedig elvitetett Ukrajnába.
Dr. Bíró László orvos arról vallott, hogy Herczeg a betegekkel nem törődött, orvosságot nem adott, sőt orvosság beszerzését sem engedélyezte.
Dr. Bernfeld Imréné elmondta, hogy férjének súlyos nyombélfekélye volt, amit számos klinikai lelettel bizonyított, mégis Herczeg megfelelő vizsgálat nélkül egészségesnek nyilvánította, és kivitette Oroszországba, ahol elpusztult.
Hermann László mérnök szintén a 401-es munkásszázadban uralkodott pokoli állapotokról tett vallomást, és súlyos bizonyítékokat szolgáltatott Spóner ellen.
Herzka Pálné elmondta, hogy Murai előtte jelentette ki: a munkásszázadokból senki sem kerül élve haza.
Bene István, az egyik század keretlegénységének tagja izgalmas szembesítési jelenet során szemébe mondta Murainak, hogy az alezredes parancsot adott ki: egy munkaszolgálatosnak sem szabad élve visszatérnie.
Takács Ferenc arról vallott, hogy apját, aki kivételezett százados volt, szintén behívták. Amikor apja emléklapját felmutatta, Murai kijelentette: nincs rá szükség, a meszesgödörben úgyis egyformán fog rohadni a többivel.
Csikvári Győző keretlegény Spónert tette felelőssé a 401-es munkásszázadban uralkodó példátlan élelmezési viszonyokért.
Végül dr. Berki Zoltánné arról tett vallomást, hogy férjét dr. Herczeg 7000 p[engő]ért kiengedte, Herczeg tagadta, hogy megvesztegették volna.
Ezzel az izgalmas részletekben bővelkedő tárgyalás a kora délutáni órákban véget ért, és az elnök a tanúkihallgatások folytatását csütörtök reggelre halasztotta.