A budapesti Népszínház utca a Blaha Lujza teret köti össze a Teleki László térrel. E máig kétes hírű helyen játszódik a következő történet, amelynek elolvasása előtt ajánlatos visszautazni egy kicsit az időben. Érdekes, hogy a cikk írója a címben nem a bűncselekményt emelte ki, hanem magát a fogalommá váló út nevét. Egy korábbi tragikus esemény is kapcsolatba hozható az utcával: 1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után az új rend első erőszakhulláma itt is válogatás nélkül sújtott le a védtelen zsidóságra.

Jött a körúton át, a Simplon kávéháznál belépett a Népszínház utcába. Nagyon melege volt, szépen levette a kabátját, majd szabályosan a bal karjára fektette. Vesztére. – Eladó? – kérdezte egy marcona alak. – Nem eladó. – Még ki sem mondta, már kapott egy nagy pofont jobbról, s mire odanézett, azalatt karjáról valaki lekapta a kabátot, s eltűnt vele, mint a kámfor. A nap és a szeme szikrázott. Pár lépésnyire tőle, a körút kereszteződésénél mint a cövek állott a forgalmi rendőr, s csaknem bocsánatkérően széttárta két karját. De az is lehet, hogy csak szabadot intett a várakozó forgalomnak.

Ekkor öt emberből álló csoport lépett ki az egyik üzletből. – Segítség! – hebegte a jó ember. – Sajnáljuk – mondták hivatalos hangon, és ők is széttárták karjukat. – De nem segíthetünk, mert mi élelmiszerellenőrök vagyunk, s éppen ellenőrzőkörúton vagyunk a Népszínház utcában. – Mind az öten? – csodálkozott. – Igen – mondta az öt ember egyszerre ott a szikrázó napsütésben, a Népszínház utca elején.