A Gestapo-ügynökök és a nyilasok halálba kergették Rotter Lászlót, a Nemzetközi Hálókocsi Társaság főtisztviselőjét. A hitlerista propagandának legmegdöbbentőbb és legelvadultabb fogása az a rémmese volt, hogy angolszász pilóták robbanó játékszereket, ekrazittal töltött babákat és töltőtollakat szórnak le Németország, valamint csatlósállamainak területére. Német hivatalos jelentések szóltak ilyen eseményekről, Goebbels sajtója pedig felelőtlenebb formában a legszörnyűbb részleteket és képeket költötte ezekhez a rémmesékhez. A nyilas rémuralom idején a mi zöldinges terroristáink sem akartak elmaradni német mestereiktől: nálunk is megtelt az ország a robbanó játékszerek rémmeséjével. Mind annyian emlékszünk még arra a plakátra is, amelyet Szennik György, a nyilasoknak jelenleg a Conti utcai fogházban őrzött rajzolója készített és amely hónapokon ét rémítgette a magyar városok utcai népét egy csonka kezű, megtépett testű kislány képével, „Én is hadicél vagyok?“ felírással. Terjedtek, áradtak a rémmesék, azzal kapcsolatban a szövetséges hatalmakra szórt átok és szidalmak, az országban azonban megnevezhető, előállítható, konkrétan megjelölhető ember nem akadt, aki robbanó játékszert, s ilyentől megsérült embert látott volna.

A Gestapo börtönében

Egyszer azután hirtelen, váratlanul megjelent a nyilvánosság előtt ugyanaz a rémmese az eredetitől jelentékenyen eltérő, de meglehetősen konkrét formában. A főváros közigazgatási bizottságának 1944 május 8-ai megtartott ülésén felszólalt Bocsáry-Spur Kálmán bizottsági tag és zsidószabotázst, aknamunkát emlegetve, a következő bejelentést tette: — Fel kell hívnom a kormányzat figyelmét arra, hogy tudomásom szerint Magyarországon nem egy esetben igen jelentős mennyiségű robbanó rongybabát foglaltak le, hála Istennek még töltetlen állapotban, zsidófajú egyéneknél. Ezek a babák arra vártak, hogy az ország bizonyos helyén megtöltve különböző helyeken elszórassanak. Tudósítások jelentek meg, amelyek már pontosabban megjelölték a „zsidófajú egyént", a robbanó rongybabák gyártóját. A közlemények úgy szóltak, hogy Rotter Lászlónak, a Nemzetközi Hálókocsi Társaság főtisztviselőjének, Kékgolyó-utca 2/a szám alatt levő lakásán foglaltak le három láda töltetlen rongybabát. Rotter László ezenkívül is náciellenes konstellációkkal gyanúsítható, mert bizalmas jó barátságban áll Bajcsy-Zsilinszky Endrével és más baloldali politikusokkal, ezenkívül pedig gyanús autókon gyanús emberek titokzatos látogatásokat tesznek nála. Rotter László akikor, amikor ezek a közlemények megjelentek, m ár két hete fogságban volt. A nyilas pribékek tartóztatták le és felvitték a svábhegyi Mirabelle-vilába, ahol átadták a Gestapónak. Bocsáry-Spur Kálmán bejelentése és a hírlapi támadások után indult meg csak nagy erővel ellene a vizsgálat, amely a nácik és nyilasok számára rendkívül váratlan eredményekre vezetett. Összeomlik a „vérvád’'

Az előhívott szakértők hiába próbáltak a Rotter László lakásán lefoglalt babákon és egyéb játékszereken bármilyen robbanásra alkalmas berendezést felfedezni. Kénytelenek voltak megállapítani, hogy azok egészen ártatlan, a, kereskedelmi forgalomban bárhol megszerezhető játékszerek, semmiféle úton és módon robbanásra nem bírhatók. Maga Rotter László előadta és minden kétséget kizáróan igazolta, hogy Erdélyben élő nővére játékkereskedéssel foglalkozik, az ő számára vásárol és évek óta rendszeresen szállít különböző játékárukat Az a tétel, amelyet lefoglaltak lakásán, hasonló célokat szolgál. Három nappal Bocsáry-Spur Kálmán felszólalása után a Gestapo szabadlábra helyezte azzal, hogy ártatlansága minden kétségen felül áll, erről azonban a nyilas lapok természetesen egy árva szóval sem emlékeztek meg. Senki sem tudta, hogy a robbanó játékszerek dolga újból ostoba, üres, alantas rémmesének bizonyult. Most a felszabadulás után beszélni szerettünk volna Rotter Lászlóval erről a régi ügyről. A Magyar Nemzet munkatársa fölkereste a Kékgolyó-utcában a főtisztviselő régi lakásán és ott fájdalmas meglepetésére — egy feketeruhás, gyászba öltözött asszonyt talált: Rotter László özvegyét. Néhány kérdés, néhány halk, megtört hangon elmondott válasz. És tisztán látjuk a tragikus tényt: a robbanó rongybabák, amelyek csak a náci nyilas fantáziában értek, mégis gyilkoltak. Megölték Rotter Lászlót, akinek szomorú sorsa nem teljesedett be a Gestapo-fogsággal és a Mirabelle-villából való szabadulásával. Özvegye így mondja el a később történteket:

A halálos hajsza

Szegény uramat valósággal belekergették a pusztulásba. Amikor a robbanó rongybabák meséje teljesen tarthatatlannak bizonyult, újabb vádat kovácsoltak ellene. Ez a vád úgy szólt, hogy férjem egy hadbíró-ezredest rejtegetett a lakásán, Babos Józsefet. A nyilasok és a Gestapo-ügynökök gyűlölték Babos ezredest azért, mert az újvidéki atrocitások ügyének kivizsgálását és a tettesek kinyomozását egyedül ő merte vállalni. Tudtak arról is, hogy Babos ezredes ebben az ügyben többször tárgyalt Bajcsy-Zsilinszky Endrével. Az a vád, hogy ő rejtegette Babos ezredest, tulajdonképpen igaz volt, de bizonyítani semmit sem tudtak ellene. Ekkor becitálták Monorra munkaszolgálatra, majd Csömörre került, ahonnan sikerült megszöknie. Kossuth Lajos-utca 3. szám alatt lakó nővéréhez menekült, innen december 24-én, karácsony előestéjén kellett tovább menekülnie. A Karátsonyi-utca 9. számú házba ment, Barcza László nyomdatulajdonoshoz, jó barátjához, aki vállalta elrejtését. Szegény uram itt élte át Buda ostromának egy részét. A legsúlyosabb bombázások idején is fenn tartózkodott a lakásban barátjával és annak családjával együtt, mert az óvóhelyre nem mehetett le, hiszen üldözői mindenütt leselkedtek rá. A felszabadulás előtt egy héttel telitalálat érte a Karátsonyi-utca 9. számú házat, a romok maguk alá temették férjemet és barátját, valamint Barcza László feleségét és kisgyermekét. Azoknak, akik az óvóhelyén behúzódtak, nem történt semmi bajuk. Rotter Lászlóné hangja elcsuklik, amikor ezt mondja, szemét elönti a könny. Pillanatnyi hallgatás után néhány szóval lezárja a szomorú történetet. Férjem holtteste még ma is ott pihen a Karátsonyi-utca 9. számú ház romjai alatt. A robbanó rongybabák hazug rémmeséje hosszú kálváriajárás után végül megölte. Azt hiszem, a mi drámánk az elmúlt rémséges időknek egyik legszomorúbb, de egyben legtanulságosabb fejezete.

Magyar Nemzet