A halál, a pusztulás után az élet győzedelmeskedik, így volt ez a háború után a fővárosban és vidéken is. Az áldozatok eltemetése után a romok eltakarítása, az újjáépítés következett. Nagyszüleink nehéz helyzetben voltak, de mint annyiszor korábban, most is helyt álltak.

Az angol–amerikai bombázásokról elmondja: 1944. áprilisban egy magyar gyakorló repülőgép zuhant le a Julianna-major felső végétől balra eső, üres lejtőre. Ugyanaznap áprilisban a Julianna-major végétől jobbra lévő tehénlegelőre ereszkedett le egy amerikai pilóta ejtőernyővel (nappali bombatámadásból). Ezt már messziről figyelték, és leérkezésekor már magyar katonák várták, és elfogták. Júliusban egy megsérült USA-repülőgép a Hárs-hegy oldalába esett. Augusztusban egy menekülő, talán sérült repülőgép egy bombát [dobott] a Nagy-Szénásra [a Budai-hegység egyik legmagasabb hegye – a szerk.].

Szeptember végén a [nagykovácsi Teleki–Tisza-]kastély és a posta közötti részre dobott egy repülőgép egy bombát. Október elején este az utca végében, az erdészháznál esett le egy bomba. Az oroszok bejövetelekor, 1944. december 25-én délelőtt itt nem voltak harcok. A környezetükben nem zuhant le repülőgép az ostrom alatt.

Mint erdészt egy hegyivadász-alakulathoz hívták be katonának, és ott egy pótkeretbe került. Végül is a Felvidéken lévő alakulattól Budapestre helyezték. Így került saját bátyja, Bajna Ferenc főhadnagy parancsnoksága alá, aki a bekerített komáromi hidászalakulat részlegének volt a parancsnoka a Margit-szigeten. Budapesten hozzájuk tartozott a rohamcsónak-alakulat, melynek csónakjait a Margit-sziget budai oldalán tartották.

Eredetileg egyik kollégája kérte meg, hogy keresse meg bátyjának sírját, aki mint német katona a kitörésben halt meg. Pilisborosjenőről, a paptól kaptak levelet a háború után, hogy öccsét, Hans Heidet, aki wehrmachtos volt, lelőve találták több társával együtt a Reiterfluss nevű pataknál, az erdőszélen, és Pilisborosjenőn lett eltemetve.

1944–1945-ben Pilismaróton, az erdészházban laktak, az erdőszélen. Az oroszok 1944. december 25–26-án dél felől jövet Pilismarótot elfoglalták. Zebegényben már előbb bent voltak.

Kb. január 3–4-én az oroszok elhagyták [Pilis]marótot, és Dömösön át nagy tömegben Zebegénybe vonultak a Dunán át kompokkal. Ez idő tájt, talán január 1–2-án egy homokszínű német tank pár német katonával a tetején Esztergom felől [Pilis]marótra befutott. Itt a lakosoktól és tőle is oroszok után érdeklődtek. A beszédjükről úgy tűnt, hogy nem németek, de német egyenruhában voltak. Ő elmondta nekik, hogy az oroszok Dömös felé visszavonultak. Ezek után a tank Dömös felé ment, majd kb. fél óra múlva jött vissza, és Esztergom felé távoztak. Szerinte ezek német felderítők voltak.

1944-ben 16 éves [volt], és a faluból többen leventék, így barátja, Stocker Gregor is.

1944. november végén a Budaörsi úton lévő Petőfi-laktanyába irányítják a környék leventéit. Itt magyar katonaruhát és teljes felszerelést kapnak, valamint gyorsított alapkiképzést a laktanyához tartozó Sas-hegy oldalban lévő gyakorlópályán. Lövészet puskával, géppisztollyal, golyószóróval és kézigránátdobás, páncélököl-használat csak elmagyarázva, de ezzel lövészet nincs. Itt a kiképzőcsoportnál német tisztek is vannak, így több alkalommal tolmácsol is.

A kitörő németek 1945. február 12-én (?) este gyülekeztek a Batthyány és a Csalogány utcában [Budapest, II. kerület – a szerk.], majd a Mária térre vonultak, és este 8.30 órakor indultak el. Az egyik irány Zugliget és a Budai-hegység erdős része, Tinnye felé, a másik [pedig] Solymár–Csobánka–Pilisszentkereszt. Ez utóbbinak egy része az Ürge-malmot érintette.

[Tolnayék] az Ürge-malomban laktak. Február 12-én rendben lefeküdtek este, különösebb nem volt. Február 13-án reggel hajnalban, fél négy felé erős kopogtatásra ébredtek. Német és magyar katonák egy csoportja, kb. 350 fő egy német tábornok (neve ismeretlen) vezetésével, Veresváry [László al]ezredes és egy magyar orvos alezredes volt ott, valamint egy kb. 18–20 éves fiatal lány civilben. Olvadó hó volt, az idő melegedett.

1944 nyarán több esemény történt Szentendré[n] és környékén. Egy négymotoros amerikai repülőgép zuhant le, mely Szentendre északi vége felett, a Vöröskő-szikla előtti völgyben repült be a Pilisbe. Már égve érkezett Angyalföld felől.

Egy másik amerikai repülőgép zuhant le Tahitótfalu felső részén, a [Szentendrei-]szigeten. Ott, ahol az út közel megy egy holtághoz. A gép nappal esett le a holtágba. Roncsai sokáig ott voltak. Egy német repülőgép zuhant le Szentendrével szemben a szigetre. Pilótáját sebesülten áthozták egy csónakon, majd a németek elvitték.

1945. február 13–14-én őt is mint civilt elfogták az oroszok Telkiben. A László-féle ház előtti ház pincéjébe zárták, ahol a kitörőket is [össze]gyűjtötték. Itt már nagyobb német csoport volt, akik egy részét Tinnyéről hozták ide. Javarészben azonban a Budajenő–Telki feletti erdőrészből kerültek ide németek, könnyű sebesültek is. Így az egyik német katonának a jobb felső combizma volt oldalról átlőve, ugyanott volt egy, aki kötszerrel rendelkezett, és bekötötte a sebet.

Kis idő múlva az oroszok beszóltak, hogy aki itt akar maradni, jelentkezzen, mert a többit viszik tovább kelet felé. A csoportból néhányan jelentkeztek, köztük a fent említett sebesültet, és ezeket külön elvitték.

1945\ január–februárjában éjjel ástunk lövészárkokat a Nyakas-[hegye]n, a fenyőkhöz közel az oroszoknak. Hajnali 3 óra felé nagy csend lett, a kísérő orosz katona és tolmácsa eltűnt mellőlünk. Ekkor nagy rakétázás kezdődött, majd rakétabecsapódásokat lehetett hallani. A németek ágyúval közénk lőttek, és közülünk ott halt meg Ványi László, aki akkor 16 éves volt.

A németek az Anyácsa-pusztai tónál és a szomori Kakukk-hegyen voltak beásva, onnan lőttek tüzérséggel. Egyébként a Nyakason és a Kakukk-hegyen teljes beásás volt már akkor. Anyácsa-puszta még az oroszoké volt. Hajnalban aztán hazajöttünk, és pár nap múlva kimentünk Ványiért, Tökön temettük el (református volt). Ekkor egyébként hó nem volt, de a föld kb. egy méter[nyi]re át volt fagyva.

December 23-án este 10 órakor még magyar katonák voltak Zsámbékon. A németek éjjel, kb. 11.30 óra felé mentek el a falutól északnyugati irányba. Ezt akkor vette észre, amikor [a] házuk közelében elakadt egy német kisautó, majd végül is Szomor felé távozott az erdő melletti dűlőúton.

December 24-re virradó hajnali egy óra felé jöttek be az oroszok Zsámbékra a Bicske felől jövő dűlőúton.