1944-ben hivatásos katonaként a Sziklaközpontban szolgált. [Hingyi László: Légierő őrmester vagy légvédelmi tüzérőrmester?]

1944. december 23-án kapják rádión a hírt, hogy az oroszok Székesfehérvárnál és Martonvásárnál nagy erővel áttörték a németek Margit-vonalát. Az utóbbi áttörő csoport erős harckocsi-támogatással Bicske és Esztergom felől, általános irányban, Budapest nyugatról történő bekerítésére törekszik. Ekkor azonnal riadót rendeltek el. Kijelölt csoportok nagy sietve pakoltak gépkocsikra, szekerekre, és irány a Pilisen átvezető úton még kifelé, egy csoport pedig bent marad. Ő az egyik barátjával még este elment a Karolina út első házában lévő pincekocsmába, ahol borozgatás közben elhatározták, hogy még mielőtt az oroszok ideérnek, ők hazaszöknek. Barátja Kelenföldön lakott, tehát közelebb, de ő Nagykovácsiban, és így ez nehezebb volt.

December 24-én reggel korán villamossal el is jutott a hűvösvölgyi villamos-végállomásra a Balázs vendéglőhöz. Előzőleg fiatal, kb. 16 éves nyilasegyenruhás gyerekek géppisztollyal hadonászva igazoltattak a Széll Kálmán téren, de ő megelőzte őket, és azt kérdezte az egyik nagyhangútól: „Öcsi, melyik villamos megy itt a Ludovikához!?” Így megúszta a dolgot.

Kb. reggel 7 órára ért a Balázs vendéglőhöz. Onnan gyalog ment haza Nagykovácsiba. Ekkor látta, hogy egy magyar alakulat, kb. egy zászlóalj három százada különválva, nagy sietve igyekszik az erdő egyes területeire, hogy ott védelmi állást foglaljanak el. Az egyik ilyen század őrmestere őt kérdezte meg térképet nézegetve, hogy hol tudnának mielőbb az Anna-kunyhóig jutni a Nagykovácsi és Telki közötti erdőbe. Elmondták, hogy szekszárdi gyalogosok, és aknavetőkkel vannak ellátva. Ezek lényegében Nagykovácsin keresztül mentek az Anna-kunyhóhoz.

Ő alig, hogy hazaért, az udvar hátsó részén lévő, még ma is álló kocsiszínben gyorsan átöltözött. Az egyik rokon kislány, aki akkor 12 éves volt, rohant hozzájuk, hogy a falu végén lévő keresztnél mintha orosz felderítőket láttak volna. Néhány katona volt, az egyik távcsővel nézett be a faluba, így szülei azt üzenik, hogy készüljenek fel, mert az oroszok mindjárt itt lesznek.

Éppen a hóna alatt vitt egy köteg szénát, amikor az első orosz a templom felől jövet az utcáról benézett házuk udvarára, egy fiatal géppisztolyos volt.

Ezt követően az előbbi magyar katonák közül többen visszaszivárogtak a falu felső része felé, a kastély felé az erdőkből, így akartak visszajutni a Hűvösvölgy felé. Ezek közül az egyiket a híd előtt a kegyszobornál, melyet éppen most akarnak visszaállítani (Stációnak hívták), az oroszok elfogták, és fejbe lőtték.

Ezt követően nagy tömegű orosz gyalogság szállta meg a falut, de ezek Hűvösvölgy felé igyekeztek. Majd ezeket követve egy nagyobb kozák lovascsoport jött, kb. 1200 fővel, és ezek tartották megszállva a falut.

Ettől kezdve nem lehetett az utcára menni, mert aki kiment azonnal elvitték. Néhányan ugyan pár nap múlva visszakerültek, de a legtöbbjük soha. December 26-án egy nagy csoport BSZKRT-egyenruhást hajtottak át a falun hadifogságba. Az óbudai villamosremízben fogták el őket, és mivel egyenruhában voltak, katonáknak tekintik őket. Ez este volt.

1945. január 1-jétől nagy sietve férfiakat és nőket vittek el a faluból lövészárkokat ásni, így voltak Budajenő, Telki, sőt a prebáli határban, Piliscsaba és Tinnye környékén is, és több helyen az itteni erdőkben is.

Ekkor indult a németek ellentámadása Tatáról Budapest irányába.

Közben mindig vittek el a férfiakból hadifogságba is. Az egyik, aki meg tudott szökni, elmondta, hogy Pilisvörösváron van egy nagy hadifogolygyűjtő. Onnan a pesti oldalon lévő külső iskolákba, de később a laktanyákba, így a Ferenc József-laktanyába vitték.

A pilisvörösvári gyűjtőből az elfogott civileket továbbvitték kelet felé.

1945 februárjában Nagykovácsiban két parancsnokság volt. Az egyik a templom melletti a plébániahivatalban, a másik félig velük szemben lévő sarokházban, melyben most a Náncsi Néni étterme van. Itt az utóbbiban egy szovjet ezredes és kísérete lakott.

A kitöréskor az oroszokat is megerősítették. Telki felől jött egy nagyobb csoport éjjel. Mind a házakhoz és pajtákhoz voltak megbújva, és mindenkire lőttek, ha mozgást láttak, ez nappal is így volt. Ezért nagyon nehéz megtudni, hogy mi is történt itt.

A kitörés éjjelén német és magyar katonai csoportok érkeztek a Nagykovácsi mindkét oldalán lévő magaslatokra és erdőkbe. Három napon át nagy lövöldözést lehetett hallani mindkét irányból. Úgy tűnt, hogy a faluban lévő oroszok egyelőre csak a falu szélén állnak védelembe, majd fokozatosan különféle irányokba mentek ki, de csak nappal. A kitörőket nappal szovjet csatarepülők támadták, és több bombát is ledobtak a Julianna major folytatásában lévő erdőrészekre.

A szovjet ellencsapás és a kitörők felszámolása során kb. 200 német katona és kb. 60 magyar katona vesztette életét Nagykovácsihoz tartozó területeken, főleg az erdőkben.

Ezek között volt Bruno Fritsch is (született: 1914-ben), akit elfogtak, és agyonlőttek. Őt hozzátartozói 1960 körül keresték itt, és kiderült, hogy Kocsardi József írta össze a dögcédulákról az adatokat. Egy nagy listát készített a kitörőkről akik itt elestek. Ezen a listán szerepelt Fritsch is, aki a temetőben van eltemetve. Kocsardi rokonait kitelepítették, a listát magával vitte egy alkalommal nyugatra. Kocsardi azóta gégerákban meghalt. [Hingyi László: Nem tudni, hogy volt-e másolata a listáról!]

A Náncsi Néni étterme melletti kisúton, mely a kálváriával van szemben, reggel hoztak le kb. 18 katonát a kitörőkből. Közöttük 3-4 magyar katona is volt, ezt az étterem házában lakó orosz őrnagy észrevette, és kirohant a sarokra, majd elkérte a mellette álló szovjet tiszttől annak pisztolyát. A csoportból kiválasztott egy Wehrmacht-őrmestert, egy jóképű, magas magyar katonát és egy fiatal SS-tizedest. Ezeket ott fejbe lőtte a többiek szeme láttára. Az SS-t a végén torkon lőtte, és emiatt sokáig haldoklott.

Egyik éjjel a Zsíros-hegyről sikerült a faluba hazajönnie Kerstner (Kenyeres) József SS-Scharfführernek [őrmester], aki azonnal átöltözött, és ruháját elégette. Előzőleg Soroksáron és Pest[szent]imrén harcolt [Hingyi László: 22. SS-lovashadosztály]. Megmenekült, de később kitelepítették, azóta már meghalt, született 1911-ben!

Ugyanígy Kaltwasser József 18 éves SS-Sturmman [őrmester], aki szintén Soroksárnál és Pest[szent]imrén harcolt a Vörös-pocsolyás háznál, éjjel egyedül sikerült a faluba, szülei házába bejönnie [Hingyi László: 22. SS-ezred?], és megmenekült.

További 3 fiatal, 17 éves SS-katonák, akiknek a szülei a kastély melletti úton laktak, a Remete-hegyről a Patak-tó mellett levezető úton jöttek éjjel a kastély felé. Az oroszok elfogták és azonnal kivégezték őket.

Forrás:

HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 582–585.