„1945. február 5-én német katonák futottak át a temetőn, és a Széchenyi-hegyen lévő tüzérségi megfigyelők ezt észlelték, és a templom ekkor sérült meg súlyosan” – ehhez dr. Horváth hozzászólva a következő kiegészítéseket tette:
A halál, a pusztulás után az élet győzedelmeskedik, így volt ez a háború után a fővárosban és vidéken is. Az áldozatok eltemetése után a romok eltakarítása, az újjáépítés következett. Nagyszüleink nehéz helyzetben voltak, de mint annyiszor korábban, most is helyt álltak.
1944. december 15–20. A Vasúti forgalom nyugat felé nagy általánosságban megbénult, csak Bécs és Esztergom felé lehetett utazni. Székesfehérvár felé a vonatokat már nem indították el. A fővárosban nagy tömegek menekültek bőröndökkel, batyukkal, kosarakkal, hátizsákokkal. Teherautók, szekerek, kerékpárok mozogtak. Nagy motordübörgéssel német katonai alakulatok gépkocsija, harci járművei mozogtak, főleg nyugati irányba.
A Ferenc József Gimnázium hittantanára volt 1944-ben. Szerinte a tanítást november 3-ával miniszteri utasításra beszüntették. A diákok a harci cselekményekre való tekintettel mind szüleiknél tartózkodtak, vagy hazamentek.
1944-ben csak 7 éves volt, de bátyjával, aki akkor 13 éves volt, együtt járta a környéket. Részben szülei, részben bátyja, valamint saját emlékei szerint a következők történtek házuk környékén:
1944. december 24-én, éppen karácsonyi gyertyagyújtáskor, kb. délután 6 órakor nagy sorozat tüzérségi belövés érte a környéket, valószínűleg szovjet sorozatvetők tüze volt.
Ekkor mindenki az óvóhelyre menekült. [Hingyi László: ugyanebben a házban, a negyedik emeleten laktak, 4 emeletes a ház!) Az éjszaka és a hajnal csendes volt.
1944-ben a XIII. kerületben, a Tar utcában lakott, a Lehel utca és a Hungária körút kereszteződéséhez közel.
1944. december 24-én mint repülőtiszt jött Budapestre felesége meglátogatása céljából. A Dunántúl egyik repülőteréről hivatalos eltávozással, menetlevéllel. Budapest bekerítése miatt nem tudott visszamenni alakulatához, így bent rekedt, és feleségénél húzta meg magát a Dózsa György út és a Thököly út sarkán lévő házban. (Dózsa György út 5.) Velük szemben egy étterem volt a Thököly út másik oldalán. Mivel csak menetlevele volt, bujkált, mert a nyilasok rendszeresen bejártak a házakba, és katonaszökevényeket kerestek.
1944-ben a közelben, a Mexikói út 44.-ben laktak az első emeleten. Akkor a vasúti töltés csak kb. fele olyan magas volt, mint most, mert készítés alatt áll. A vonatok a város felőli Francia úti oldalon közlekedtek, és még nem híd volt a Thököly út–Egressy út felett, hanem sorompó. 1944. december 24-én SS-ek jönnek a környező utcákba. Egy bejött hozzájuk a házba, és a még fent lévőket leküldi a szomszéd ház óvóhelyére, így őket is.
1944. december 25-én a kőbányai kocsiszínbe ment, amely a Szent László Gimnáziummal volt szemben, ott, ahol most a Harmat utcai lakótelep van. Ebben a kocsiszínben teherkocsik voltak vontatás céljából. Ekkor látta, hogy a rendezőfülke zárva, [az] indítási jegyzék az asztalon, [az] utolsó bejegyzés 9.30 ór[ára], reggel[re] volt dátumozva. A portás közölte vele, hogy a villamosok beálltak a kocsiszínbe, mert a Szépilona [kocsiszínhez] bejöttek az oroszok. Ekkor a Hungária remízbe ment, ott este 6 óráig beszélgettek. A HÉV sem járt ekkor.
1944–45-ben Kispesten laktak. November 1-je felé Monor és Üllő között, kifelé menet, jobb oldalon, az árokba fordulva motorjával dél felé állt elhagyva egy homokszínű, hólánctalpas német jármű. Motorháza fel volt nyitva, lánctalpa szétesve. Ezt kb. 1945. márciusban vagy áprilisban látta.
1944-ben Pestszenterzsébeten a Tinódi utcában laktak. Velük szemben volt a környék egyetlen emeletes háza, melyet 1944 szeptemberében egy amerikai bombatámadás alatt eltaláltak, és rommá dőlt. Az ő házuk is megsérült, így mint bombasérülteket kitelepítették őket a mostani Soroksári út és Koch Róbert utca sarkára, a HÉV-megállóval szemben.