A halál, a pusztulás után az élet győzedelmeskedik, így volt ez a háború után a fővárosban és vidéken is. Az áldozatok eltemetése után a romok eltakarítása, az újjáépítés következett. Nagyszüleink nehéz helyzetben voltak, de mint annyiszor korábban, most is helyt álltak.

1944. december 25-én a kőbányai kocsiszínbe ment, amely a Szent László Gimnáziummal volt szemben, ott, ahol most a Harmat utcai lakótelep van. Ebben a kocsiszínben teherkocsik voltak vontatás céljából. Ekkor látta, hogy a rendezőfülke zárva, [az] indítási jegyzék az asztalon, [az] utolsó bejegyzés 9.30 ór[ára], reggel[re] volt dátumozva. A portás közölte vele, hogy a villamosok beálltak a kocsiszínbe, mert a Szépilona [kocsiszínhez] bejöttek az oroszok. Ekkor a Hungária remízbe ment, ott este 6 óráig beszélgettek. A HÉV sem járt ekkor.

1944–45-ben Kispesten laktak. November 1-je felé Monor és Üllő között, kifelé menet, jobb oldalon, az árokba fordulva motorjával dél felé állt elhagyva egy homokszínű, hólánctalpas német jármű. Motorháza fel volt nyitva, lánctalpa szétesve. Ezt kb. 1945. márciusban vagy áprilisban látta.

1944-ben Pestszenterzsébeten a Tinódi utcában laktak. Velük szemben volt a környék egyetlen emeletes háza, melyet 1944 szeptemberében egy amerikai bombatámadás alatt eltaláltak, és rommá dőlt. Az ő házuk is megsérült, így mint bombasérülteket kitelepítették őket a mostani Soroksári út és Koch Róbert utca sarkára, a HÉV-megállóval szemben.

December 23-án hallgatták az angol rádiót, a BBC-t, mely magyar nyelvű adásában bemondta, hogy az orosz csapatok bekerítették Budapestet.

December 26-án több szabadságos katona igyekezett vissza Budapestre a Dunakanyarból. Estefelé azzal jöttek vissza, hogy Szentendrén már oroszok vannak, és nem tudnak Budapestre bemenni. Közben a helyi KISKA-alakulat [kisegítő karhatalmi alakulat – a szerk.] a szélső házakban Duna-figyelésen volt golyószórókkal, puskákkal. Közben a helyi leventealakulatok is kispuskával, mivel a túloldalon már oroszok voltak.

1944-ben szüleivel az egykori Bián [a mai Biatorbágy része – a szerk.], a Bicskére vezető út utolsó házában laktak.

December 24-én délelőtt és déltájban erősen leharcolt, kb. 30 fős német csoport jött sebesülten, véresen. Többen már bekötött sebekkel, néhányan már a rosszullét tüneteivel, főleg lóháton érkeztek Etyek felől. A házuknál megálltak, majd apjától tájékozódtak, hogy merre kell menni Herceghalom, Bicske és Zsámbék felé. Néhány német katona szintén sebesülten, gyalog igyekezett az egykori Bián át Herceghalom felé. Egyik ezek közül visszamaradt, és megvárta náluk az orosz lovas kozák csapatok bejövetelét, akik december 24-én délután 3 óra felé értek ide. Ezek bejőve [a] házukba, a visszamaradt német katonát – annak ellenére, hogy térdre esve könyörgött, hogy ne bántsák őt, mert nem ártott nekik semmit –, először kifosztották, majd lelőtték. Ezt a németet apja később a kertjükben temette el, és nincs exhumálva.

1944-ben mint őrmestert hívták be katonának a légvédelmi figyelőkhöz. Kiképzésen Dobogókőn voltak, és vele együtt volt ott Vaszy Viktor karmester [később a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, majd zenei igazgatója – a szerk.] is.

1944 decemberében Budajenőn a 6-os légvédelmi figyelőőrsöt vezette. Budapest körül 12 figyelőőrs volt, és ezek telefonon a budai Sziklaközpontba [a magyar légvédelem vezetési pontja – a szerk.] jelentették vizuális és hangmegfigyelő eredményeiket a felettük átrepülő repülőgépekről. Budajenőn a paplakban lakott, ami akkor egy fiúnevelő intézet is volt. Bútorait, kályháját odamenekítette. Dobogókőn a 7-es figyelőőrs volt.

Október 15-e előtt nagy fogolycsoportokat, katonákat és civileket vittek át a falun Budapest felől. Aki szökni próbált, azt a helyszínen kivégezték. A csoportokat főleg magyar katonák kísérték, de néha német katonák is.

A szőlőtelep környékén nappal repülőgépek bombáztak, a bombatölcsér[ek] mélysége 170 cm és 2 méter között változott.

Az egyik éjszakai bombázáskor, amikor egy erőművet bombáztak [Hingyi László: a bánhidai erőmű lehet], Budajenő irányában ejtőernyőn világítógyertyák ereszkedtek le.

A nyilaspárt helyisége a jelenlegi kultúrházban volt. A bejárat közepén egy kétnyílású kocsikapu volt. Pincéje igen jó.

1944. november végétől német alakulatok voltak a faluban, akikhez később lóvontatású trének is csatlakoztak, de ezek csak kb. 4 napig voltak itt. Kékesszürke egyenruhájuk volt. Rövid ideig magyar fogatos egységek is voltak a faluban. A németek ágyúkat is állítottak fel a falu végén, a szőlőhegynél, a Zsámbék felé vezető út mellett, de attól északra. A kisbíró ekkor németeket hozott a református parókiára, ahol egy szobát kértek tisztek részére, akik kb. fél 12 tájban meg is jelentek. Megkínálták őket meleg levessel, ezután barátságosabbak lettek, és elmondták, hogy a szobát nem veszik igénybe, mivel az oroszok Baracskánál áttörték a frontot. Még aznap délután Zsámbék felé eltávoztak, velük együtt a magyar fogatos egységek is, így kiürítették a falut.