Az angol–amerikai bombázásokról elmondja: 1944. áprilisban egy magyar gyakorló repülőgép zuhant le a Julianna-major felső végétől balra eső, üres lejtőre. Ugyanaznap áprilisban a Julianna-major végétől jobbra lévő tehénlegelőre ereszkedett le egy amerikai pilóta ejtőernyővel (nappali bombatámadásból). Ezt már messziről figyelték, és leérkezésekor már magyar katonák várták, és elfogták. Júliusban egy megsérült USA-repülőgép a Hárs-hegy oldalába esett. Augusztusban egy menekülő, talán sérült repülőgép egy bombát [dobott] a Nagy-Szénásra [a Budai-hegység egyik legmagasabb hegye – a szerk.].

Szeptember végén a [nagykovácsi Teleki–Tisza-]kastély és a posta közötti részre dobott egy repülőgép egy bombát. Október elején este az utca végében, az erdészháznál esett le egy bomba. Az oroszok bejövetelekor, 1944. december 25-én délelőtt itt nem voltak harcok. A környezetükben nem zuhant le repülőgép az ostrom alatt.

A kitöréskor:

A bányánál lévő elhagyott munkáslakásban, illetőleg -házban a kitörő németek körülfogtak egy ott lévő orosz csoportot, akik idősek voltak, és munkaszolgálatot teljesítettek ott. Előzőleg közülük az egyik öngyilkos lett a lakásban.

Február 12–13-án egy magyar hadnagy és két honvéd volt lelőve a temetőnél, az árokban hajnalban.

A felettük lévő erdészháztól [az] egyik délelőtt kb. 12 németet hoztak le az oroszok mint hadifoglyot itt előttünk. Ezeket a templomnál lévő plébániára vitték, ahol egy orosz tiszt a templom előtt lelőtte őket.

Jóval később még találtak 2 fiatal németet agyonlőve, kivégezve az Adyligetre [a budapesti II. kerület része – a szerk.] menet, [a] jobb oldalon lévő fenyvesben, közel az úthoz. Több német és magyar volt elesve az erdőkben is, ezeket helyben temették el akkor. 1956 körül a helyi tűzoltók exhumálták őket, és a temetőbe temették át, a sírj[uka]t még meg tudták találni az erdőben.

Az elesett oroszok közül kb. 18-at díszpompával temettek el a faluban, ahol most emlékmű is van. A többit, hogy a lakosság ne lássa, hogy hányan estek el, az elesés helyén temették el. Tavasszal a szántásnál egymás után forgatta ki őket az eke. Az egyik résznél kb. 75 ilyen orosz holttest jött elő. A másik részen további 40–45 szanaszét a mezőgazdasági részeken, illetve az erdők mellett. Ők mind harc közben estek el, de nem beszélnek róluk.

A kitörés után az Anna-kunyhónál orosz parancsnokság volt, lehetséges, hogy már a kitöréskor is!

1945. január 15-től már dolgoztak, és újból üzemelt a bánya, de csak olyanok dolgozhattak, akik nem voltak volksbundisták és SS-ek. Így ő is dolgozott. A kitelepítéskor a bánya 30 családot mentesített, így azok itt maradhattak. A többieket kitelepítették, függetlenül attól, hogy azok között is volt sok, aki nem volt volksbundista vagy SS[-tag].

1946 és 1947 között a legtöbben Heidelbergbe és Sinsheimbe kerültek. Helyettük a Heves megyei Besenyőtelekről kb. 100 főt telepítettek ide 41 éves korig. De hoztak ide a Heves megyei Szentgyörgyről is néhány családot.

Az 1948-as kitelepítettek közül Münchenbe és néhányan Mannheimbe kerültek. Ezek helyébe a Felvidékről, az Érsekújvár melletti Andódról jött néhány család. A solymáriakat és pesthidegkútiakat főleg Mosbachba és környékére telepítették.

Forrás:

Hingyi László: Budapest ostroma 1944–1945. Források Budapest ostromának történetéből. II. kötet. Budapest, Etalon Kiadó, 2019. 586–587.