1944. december 15–20. A Vasúti forgalom nyugat felé nagy általánosságban megbénult, csak Bécs és Esztergom felé lehetett utazni. Székesfehérvár felé a vonatokat már nem indították el. A fővárosban nagy tömegek menekültek bőröndökkel, batyukkal, kosarakkal, hátizsákokkal. Teherautók, szekerek, kerékpárok mozogtak. Nagy motordübörgéssel német katonai alakulatok gépkocsija, harci járművei mozogtak, főleg nyugati irányba.

Minden reggel elindult a Margaréta utcából a Széll Kálmán téren lévő piacra, több eladóbódé bezárt, a piac elnéptelenedett.

A német csapatok egységei szakadatlanul dübörögtek át a városon nyugat felé [Hingyi László: valószínűleg az ardenneki támadásra kivont alakulatokról volt szó].

A nyilasok kiadták a jelszót: „Budapestet meg kell védeni!” Egy Vágó Pál nevű nyilas képviselő ehhez még hozzátette, hogy „ha kell, Budapestből második Sztálingrád lesz, de nem adjuk fel…”

A német rádiószózatok azt állították, hogy a „német nemzetiszocializmus a legyőzhetetlen népi erőkre támaszkodik. Az összes germán törzsek valamennyi tagja erejét megfeszítve dolgozik a fegyver-, lőszer-, repülőgépgyárak üzemeiben, hogy milliószámra ontsa a fegyvereket a hős német katonáknak.”

Valójában az volt a helyzet, hogy 1944. december 12-ig a Tolbuhin marsall által vezetett 3. Ukrán Front seregei a Dunántúlon a Balaton déli szegélyéig tolták előre hadállásaikat. A Duna nyugati partja mentén pedig Budafokig jutottak.

Zavarórepülés, légiveszély, légiriadó jeleit fújták a szirénák szinte mindennap, mely légitámadást jelentett. A rádió műsorát állandóan megszakították a repülők részére kiadott rejtszöveges közlemények. A hírek és egyéb műsorok között állandóan lelkesítő indulókat játszottak, főleg német és nyilas indulókat.

A délutánok már hűvösek és több helyen ködösek voltak a budai részeken, Nagytétény irányából egyre erősebben dörögtek az ágyúk. Időnként már jól lehetett hallani a száguldó lövedék vijjogó hangját, a távoli robbanás halk puffanásnak hallatszott.

December közepétől valóban sok jel mutatott arra, hogy a németek valóban kiürítik a fővárost. Gyalogságot szállító géppisztolyoszlopok, tehergépkocsik hosszú, szürke sora szinte torlódott a nyugat felé vezető betonutakon.

December 9-én a 2. Ukrán Hadsereg [Front] csapatai Budapesttől északkeletre 120 km arcvonalszakaszon áttörték a német csapatok arcvonalát. 60 km mélységben nyomultak előre, és Budapesttől északra elérték a Dunát.

December 21-én a 3. Ukrán Hadsereg csapatai Budapesttől délnyugatra, Érdtől a Balaton északkeleti csücskéig támadásba lendültek, és súlyponttal a Velencei-tó délnyugati sarkáig áttörték a német védelmi vonalat. Az első három napon 40 km mélységbe törtek előre, elfoglalták Székesfehérvárt, Bicskét. Ezzel elvágták Budapesttől nyugatra, Győrbe és Bécsbe vezető közutat és vasúti összekötő vonalat, mely a legfontosabb vasútvonal nyugat felé. A 3. Ukrán front csapatai támadásával egy időben a Dunától északra lévő 2. Ukrán Front szintén előretört az Ipoly irányában. Így a pilisi hegyi utakon folyó közlekedést veszélyeztették, majd a 3. Ukrán Front páncélosainak Esztergomba történő befutásával azt el is vágták, és Budapestet bekerítették.

December 23-án szintén elment a Széll Kálmán téri piacra. Útközben látta, hogy a Vérmezőn sűrű rajokban gyakorlatozott egy nyilas karszalagokat viselő magyar katonaság, talán a Szálasi-hadsereg. Az eső esett és szürke ködfátyol ült a tájon, emiatt nehezen lehetett tovább látni. December 24-én kora hajnalban Bicske és Etyek felől Budakeszi, Pesthidegkút, Solymár, Hűvösvölgy, Óbuda irányába szovjet csapatok futottak be erős páncélos ékekkel. Kisebb csoportjaik elérték Békásmegyernél a Dunát, ezzel hadászati szempontból Budapest teljes bekerítése befejeződött. Az eső átváltozott hópihévé, és mire elindult a Széna tér felé, már javában szállingózott a hó. A délelőtt felerősödött szél ugyan elfújta a hófelhőket, viszont fagyni kezdett. A piacon sok helyen kínáltak fenyőfákat, főleg katonák, akik vidékről jövet hozták azokat. Délben idézést kapott 15 éves fia, melyben az volt, hogy mint leventének másnap, a „törvényes következmények terhe mellett” meg kell jelennie a XII. kerületi elöljáróságon.

Kora délután sétálni mentek a Farkasréti temető felé, egyszer csak kb. 150-200 méterre elébük vágódott le egy tüzérségi gránát. Nagy villanás, fülsiketítő éles robbanás zaja és fekete füstoszlop egyszerre, majdnem fellökte őket a légnyomás. Ezután szinte futva tértek haza. Ekkor látták, hogy a Németvölgyi út felső részében sűrűn csapódnak be tüzérségi lövedékek. Az egyik házat szétvágta, a másiknak a tetejét vitte le, sebesültek az utcákon, a találatok helyén halottak. Szürkületkor leült az utcára néző ablak mellé, és onnan figyelte a környéket. Hallgatta az erősödő ágyúdörejt és számolta a becsapódásokat.

Sötétedéskor kezdték díszíteni a piacon vett karácsonyfát, mely még megadta a régi békés hangulatot, de minden egyes belövés aggodalmat váltott ki a jövő iránt.

Az este folyamán megpróbáltak rádiót hallgatni. A BBC – az angol rádió esti adásában – bemondta, hogy „Tolbuhin marsall 3. Ukrán Hadserege Székesfehérvár és a Velencei-tó között áttörte a német védelmi vonalakat, elfoglalta Székesfehérvárt és Bicskét, és ezzel elvágta a németek visszavonulási lehetőségét Budapest és Bécs közötti főútvonalakon”. Későbbi más rádióadásokból megtudták, hogy kisebb szovjet egységek Szentendrénél leszivárogtak a Dunáig, és ezzel Budapest bekerítése teljessé vált.

Éjfél felé az ágyútűz erősödött, itt is-ott is lecsapott egy-egy gránát, mégpedig hozzájuk elég közel. Egyelőre csak távolból lehetett hallani géppuska- és puskalövéseket. Egy közeli robbanás majdnem kidobta az ágyból, közben szakadatlanul hallatszott a géppuska-, géppisztoly- és puskatűz egyre közelebbről. Mintha a sok pikk-pakk már a szomszéd utcából jönne, így alig tudott aludni, többször felriadtak.

December 25-én hajnalban a lövöldözés minden irányban kiszélesedett a Farkasréti temetőtől a Svábhegy tetejéig. Még Budakeszi és Zugliget felől is lehetett hallani. A fagyos levegőben minden közelebbről hallatszott, közvetlen közelben is nagy robbanások voltak. [Hingyi László: Talán a közelben elhelyezkedett német tüzérség lövései.] Repülőgépek cirkáltak a budai házak felett, elég alacsonyan.

Reggel örömmel állapította meg, hogy még van gáz és villany.

A Magyar Rádió, a Budapest 1, éppen akkor jelentette be az I. hadtestparancsnok fontos rendeletét, hogy „Közelednek a felmentő csapatok, és Budapest nemsokára felszabadul a szovjet nyomás alól!”

A nagyobbik fiával délelőtt elmentek a XII. kerületi elöljáróságra. A második emeleten nagy tömeg fiatal zsibongott, ott várakoztak. Nekik sikerült az illetékes elé bejutniuk. Egy 30 év körüli fiatalemberhez, aki a következő felvilágosítást adta:

Másnap reggel 10 óráig a fiúnak jelentkeznie kell a közeli polgári iskolában. Jó melegen öltözzön fel, a további utasításokat ott kapja. Elmondta még, hogy mit hozzon magával, milyen írásokat készítsen elő, hol lesz az orvosi vizsgálat.

Mivel ő közölte, hogy fiát másnap viszik kórházba különféle bajok kivizsgálására és orvosi bizonyítványt hoznak, az ügyintéző fanyar tekintettel hazaengedte őket.

Néhány nap múlva rémtörténeteket hallottak arról, hogy leventeköteles ifjakat, milyen lelkiismeretlenséggel, egy szál ruhában, egy rend fehérneművel a tél beálltával nyugatra indították, hogy csatlakozzanak a visszavonuló Szálasi-hadsereghez.

Ebéd előtt rászánta magát egy sétára a 15 éves fiával. Sütött a nap, de hideg északi szél fújt. A Svábhegy teteje teljesen fehér volt, a fák zúzmarásak. A Margaréta utca sarkán várta az első meglepetés, ahol az út derékszögben a főútvonal felé fordult, egy hatalmas gránáttölcsér tátongott. A közeli házak ablakai mind betörtek, a rolókat forgácsra tépte szét a légnyomás. Sokan bámulták, és híre kelt, hogy tegnap lőttek ide az oroszok. A Böszörményi úti laktanya előtti péküzletet is belövés érte, a nagykapu és a kirakat romokban hevert. Ezután sietve hazatértek. Délután a rádió bemondta, hogy a szovjet tüzérség megkezdte Budapest lövését. Pontosan délután 4 órakor elnémult a rádiókészülék, mert megszűnt az áramszolgáltatás! Összesen 10 db gyertyájuk volt otthon. Ekkor megnézte, a gáz még égett, igaz, csak féllánggal.

A karácsony első napját otthon töltötték, mert a tüzérségi tűz estefelé tovább fokozódott. Jól lehetett látni a becsapódásokat.

Szerencsére a központi fűtéssel nem volt baj. Mire teljesen besötétedett, rettegve hallgatták a növekvő harci zajt. Este 8 órakor lefeküdtek. December 26-án reggelre vékony, átlátszó ködfátyol ereszkedett Budára. Szeszélyes forgószelek kavarták. Az utca teljesen elnéptelenedett.

A szemközti városi házakból a lakók riadtan figyeltek az útkanyarulatba, vajon milyen katonák mozognak ott. Valószínűleg SS-ek.

A tűzharc erőssége változott, néha elhalkult, majd erősödött.

Délelőtt, mint házparancsnok megszemlélte az épületet, a biztonsági berendezéseket, az óvóhelyet, majd kiadta, hogy a lakók a fürdőkádat és a rendelkezésre álló edényeket töltsék meg vízzel, mert a vízszolgáltatás bármely pillanatban megszűnhet. Az óvóhely betonból készült, így megfelelt az előírt műszaki követelményeknek, és felszerelése is kitűnő volt. Kiment a kapuhoz, döbbenettel látta, hogy néhány gyalogsági lövedék fütyülve suhant el az utca hosszában. Később kilépett az utcára, és a lövések irányába figyelt a Svábhegyre, melyen fehér ködfelhő gomolygott és maroknyi füstcsomók vágódtak fel belőle, ott már javában harcok folytak. Járókelők vagy menekülők mondták, hogy ott már orosz csapatok vannak. Be is telefonáltak a Vízművekhez, és vizet kértek, mivel ott akadozott a vízellátás.

Egy jól öltözött úr is odaállt mellé, éppen ekkor vágódott be egy puskagolyó mellettük. Erre behúzódtak a lépcsőházba.

Délután 4 óra körül váratlanul megint volt áram. Bekapcsolták a rádiót és meghallgatták a londoni BBC magyar adását, melyből megtudták, hogy Budapest bekerítése befejeződött, és a védősereg helyzete ezzel reménytelenné vált. A Budapest 1 hullámhosszán a nyilasrádió a következőket közölte: „Testvérek! Fel a szent harcra! Az ellenség bekerítette a fővárosunkat, de közeledik a felmentő csapat, és mi az utolsó percig védekezzünk!” Ezután utasításokat olvastak be más nyilasok részére. Arra gondoltak, hogy azért van áram, mert Káposztásmegyer, Bánhida és Óbuda, a víz-, gáz- és villanyszolgáltatás kulcsa, még a kezünkben van.

Pontosan este 7 órakor kialudt a villany.

Tehát mégis csak sötétben töltjük el karácsony keddjét. Kint megint erősödött a harci zaj, mintha a közelben szólna egy géppuska és a golyószóró, de pikk-pakkokat is lehetett hallani. Egyszer csak fénysávokat látni, fényszórók keresik a célt. Nemsokára néhány repülőgép húz el felettük. Mivel a harci zaj semmit sem csökkent, képtelen volt aludni, Majd fél éjszaka telt el félálomban, amikor pokoli lövöldözésre riadtak fel, csakúgy ropogott a puska, kattogott a géppuska, közben néhány akna robbant. Erre felugrottak, felköltöztek, és a még égő gáznál a konyhában üldögéltek és figyeltek ki a kamraablakon, ahonnan jól lehetett látni a Vár délnyugati oldalára, a Rózsadombra és a Gellért-hegyre. Távolban az ég alja csupa félelmetes villanás, egymásután villantak fel a vörös fénycsomók, majd alszanak ki. A közelükben azonban fülsiketítő dörrenések voltak, talán német tüzérség lőtt a közelből. Mindez még sötétben, kora hajnalban.

December 27-én reggeli közben a szomszéd ház falát elvitte egy gránát. Nem volt ajánlatos az utcára menni, mivel a Svábhegy felől sűrűn fütyülgettek a gyalogsági lövedékek és csapódtak be előttük a földbe.

Éppen az egyik házban lakó akart kilépni az utcára, amikor alig 100 méterre vágódott be egy nehézakna. A légnyomás majdnem a falhoz lapította őket. Ezután mégis átfutott a túloldalra, és a házfalakhoz lapulva igyekezett a fő útra, majd Pestre, mivel élelmiszerük ott maradt.

A földszinti lakó mondta, hogy a boltok már nem nyitottak ki, már a villamosok sem járnak, és senki sem tud közlekedni. Késő délután a szemközti bérkaszárnyában (városi házak) hirtelen több ablak nyílott ki, és kíváncsi fejek néztek ki az utca felé. Mint kiderült, az utcájukban egy csoport nyilaskatona jelent meg teljes harci díszben, géppisztollyal és töméntelen sok kézigránáttal az övükben. Őket nem zavarta, hogy közben gyalogsági lövedékek fütyülnek néha át az utcán. A csoport végén hetyke kis hadnagyocska lépdelt. A egyik ablakból egy nő mélyen utána hajolt, és beszédbe elegyedtek. A fiatalember nagy taglejtésekkel magyarázott valamit.

A szomszédból figyelő, sok sváb külsejű ábrázat a lelkesedés fényében égett. Ezeket a katonákat sem láttuk soha többé.

Alig sötétedett, az éléskamrába vágódott egy puskagolyó, és összetört három üveget. Sajnos az Orbán-hegy felől éppen belátni a Margaréta utcába. Óvatosan belépett a kamrába, és kilesett a „frontra”. A golyók, mint dühödt darazsak fütyörésztek. Amikor visszalépett, még több golyó verte le a vakolatot. Ugyanakkor tüzérségi lövedékek és aknák is becsapódtak a környező házak tetejére. Ekkor vonultak le az óvóhelyre, ahol este 7 órára valahogy sikerült elhelyezkedniük.

December 28-án késő reggel ébredtek, és azt mondták a kint járók, hogy egész éjjel nagy lövöldözés volt. Később felmentek a lakásba, de az ágyúk eget-földet rázó koncertje kísérte őket a második emeletre. Valószínűleg német tüzérség a közelből lőtt az Orbán-hegyre.

Délelőtt ötször kellett lerohanni az óvóhelyre, mert orosz és német repülőgépek üldözték egymást fejük felett. Közben az oroszok néhány bombát a Vár környékére dobtak. Az ablakból látta, amint a bombák egyre gyorsuló sebességgel csapnak le a házak közé, utána hatalmas por- és füstfelhő szállt fel az égnek. A robbanás zaja csak később ért ide.

Vacsora után levonultak az óvóhelyre, de egymásután a többi lakó is, mivel lélegzetelállító bomba- és gránátzápor hullott a környékre. A ház egyik lakója újságolta, hogy beszélt a Farkasréti temető felé vonuló csíki csendőrökkel, akik azt mondták, hogy jó tíz nap is eltelhet, mire komolyra fordul a helyzet.

Közben óriási robbanások többször is megremegtették az óvóhelyet is, majd váratlanul elcsendesedett.

December 29-én pénteken reggel özönlöttek le az éjszakát a lakásban töltő lakók, és elmondták, hogy az elmúlt éjjel rettenetes volt, és azt hitték, hogy bármikor meghalhatnak. A csendőrlaktanyát az orosz tüzérség összelőtte, a polgári iskola több belövést kapott, házuk körül úgy repkedtek a gránátok, hogy majd elvitték a tetejét.

Ebben a házban 11 család élt az ostrom alatt.

Kint szürke volt a táj, hideg téli reggel. Titokzatos köd ült a budai lankákra, melyek mögül állandó dübörgés, puskaropogás morajlott.

Alig végeztek a reggelivel, kirobbant a tüzérségi koncert. Újból környéküket érték tömegével a találatok. Rohanás vissza az óvóhelyre!

A köd megritkult, a Duna felett kósza füstfellegek gomolyogtak.

Fekete, kövér füstfoltok mindenütt. A Vár felett vadul keringtek a szovjet repülőgépek, és vijjogó íveléssel csaptak le egy-egy célpontra.

A szemközti villalakás erkélyén ebben a pillanatban kúszott be egy gránát. Füst, por, tégla- és kődarabok röpdöstek szanaszét.

A Németvölgyi úton éppen most két sovány ló húzott egy szekeret. Egyszer csak egy hosszú villanás, aztán egy robbanás. Ahol a szekér az imént volt, hatalmas porfelhő tört hirtelen az égnek, majd abból hirtelen egy rémült ló vágtatva száguldott visszafelé. A kocsis még mindig fogva a gyeplőt, futott utána, megpróbálva megállítani.

A szekér helyén csak romhalmaz, és néhány szétroncsolt szekéralkatrész volt szétszóródva.

Ekkor jött rá, hogy minden reggel arra ébredtek, hogy a közelből, valószínűleg a Böszörményi út és a Kiss János altábornagy utca környékéről, egy ágyú egyes lövéseket kezd leadni, melynek hangja kétségbeesett kutyaugatásra emlékeztet.

December 30-án reggel 6 órakor egy rekedt ágú ugatása ébresztette, majd a Svábhegy oldalából hallatszott a becsapódó gránát robbanása Délelőtt felmentek a lakásba, de rövidesen vissza kellett jönniük az óvóhelyre, a tüzérségi pergőtűz miatt, mely a környéket érte.

Késő délutánra a pergőtűz csökkent, majd megszűnt.

Gyönyörű, szép tiszta, világos este volt. Minden csillagot jól lehetett látni, mivel délután hó esett, és fehér lett a táj.

A Rózsadomb oldalán hirtelen kigyulladt egy ház. Vörös fény áradt a hideg éjszakában, aztán kialudt a fény.

December 31-e. Nagyon-nagyon messze, a Duna túlsó oldalán lövöldöztek. A Svábhegy szürke párafelhőbe takaródzott. Pezsgőt, likőrt és pálinkát hozott a ház egyik fiatal nője a pesti nyilasházból, hű testvérei adták. Egy másik férfi a XII. kerületi nyilasházat ismerte jól, úgy látszik, sokat volt ott.

Jó reggel felé volt már az idő, amikor befejezték a szilveszterezést.

Január első napjaiban a harctevékenység annyira fokozódott Budán, hogy az óvóhelyet alig lehetett elhagyni. Ha jó idő volt, mely kedvezett a repülésnek, akkor reggel 8 órától kezdve szünet nélkül keringtek a szovjet harci gépek a Svábhegy, Hűvösvölgy, a Várhegy és a Gellért-hegy házai felett.

Vízért mentek, a nap már félig elbújt a hegyek között, a völgyekbe pára ereszkedett le, majd csípős szél indult a hegyekből. Az utcán ritkán járt valaki, az is inkább futva, és a házakhoz lapulva. Házuk a második emeleten kapott egy nagy belövést, be lehetett látni a belső szobákba. A XII. kerületi elöljáróság előtt két ágyú terpeszkedett ütegállásban.

Az egyik a Svábhegy, a másik a Sas-hegy felé nézett. Az ott lévő közös légópince kijáratában SS-legények és budai sváb gyerekek álldogáltak. A szemben lévő pékműhely minden oldalról találatot kapott, de a sütőterem épségben maradt. Itt még dolgoztak, a kapu előtt sorban állt a tömeg. A pékmester meg állandóan szét akarta zavarni őket, mert félt, hogy az oroszok észreveszik őket, és ezért közéjük lőnek. Ekkor a tömeg behúzódott az udvarba, mivel a kenyér jó részét a katonaság vitte el, ők továbbmentek. A tanítóképző környékén SS-legények járkáltak, de csak rövid ideig tartózkodtak kint az utcán, mivel mind a tanítóképzőbe igyekezett, ahol konyhájuk volt. Ők továbbmentek vizet keresni. Minden útkereszteződésnél egy-egy ágyútorok förmedt rájuk. Végül elérték a megadott helyet, de ott kiderült, hogy a vizet egy öntözés céljára épített ciszterna szolgáltatja. Visszafele éppen az elöljáróság mögötti üres telken haladtak át, amikor félelmetes zúgással repülőgépek húztak el felettük.

Január 2-án hullani kezdett a hó. Szürke felhőben úszott a Svábhegy, majd a felhők megvékonyodtak, és részben eltűntek. De újból beborult, és szürke, sötét hófelhők úsztak el felettük. A havazás délután folytatódott, két napig tartott, és csak azután derült ki. Ekkor szovjet repülőgépek nagy tömege repült el a város felett. Ezt nem zavarta meg semmi, sem német repülőgépek nagy tömege repült el a város felett. Ezt nem zavarta meg semmi, sem német repülőgépek, sem gépágyúk, mert azok is hallgattak. Takarékoskodniuk kellett a lőszerrel. Pesten azonban nagy harcok folytak. Esténként sziporkázó fénytengert lehetett látni az égbolt északkeleti részén. Ég Budapest, mondták többen. A fények a Nyugati pályaudvar és annak meghosszabbításában, Újpalota felé látszottak.

Egyik nap a szomszéd ház oldalába vágott be egy nagy tüzérségi gránát. Hatalmas dörrenést hallottak, és megrázta a falakat. A folyosó ablakából kilesve látták, hogy sűrű porfelhő takarja az udvart, alig látni a ház kontúrjait. Amikor a füst, a por és a hamu eloszlott, látták meg a szomszéd ház oldalát. Nagy nyílás tátongott ott, az udvarra kiesve sérült bútorok, összeszaggatott ágy és fehérnemű mindenütt. Néhány méter, és az ő óvóhelyükbe vághatott volna. Megrémült, síró emberek szaladgáltak a roncsok között. Közben átkiáltottak hozzájuk, hogy szerencsére nincs sérült közöttük.

Január 3-a. Éppen mély álomból ébredt, ekkor már valaki az utcára nyíló vészkijáraton jött be.

Január 4-e. Amikor felment a lakásba látta, hogy mindenütt köd. Hűvösvölgy felől kattogott egy géppuska, majd a tüzérség felettük lőtt át.

Január 12-e. Az ostrom még csak negyedik hete tart, amikor kitekintett lakásuk egyik golyó által kivágott részén. Látta, hogy ólomszínű felhőzet mellett kísértetiesen néz ki a Németvölgyi úti iskola udvara, ahol sár, piszok, rendetlenség látható, amit az utóbbi német katonaság, a magyar rendőrök, akik nemrégiben voltak itt, hagytak hátra. A köd alig ritkul, az Istenhegy, Látó-hegy, Svábhegy csúcsai ködlepelben. A közelben lévő csendőrlaktanya kedvenc célpontja a szovjet aknavetősöknek, mert minden két-három percben arrafelé csapott le egy akna. Kis idő múlva házuk környékét lövik aknavetőkkel.

Január 13-án viszonylag elcsendesedett a környék. Ekkor két fiatal nő a házukból átmerészkedett Pestre, ahonnan élelmiszereket hoztak magukkal. Ők úgy gondolták, hogy valami nyilasraktárból, mert egy rúd szalámit, sonkát, vajat, tejet és tojásport hoztak. Ők mondták a pesti híreket, miszerint az oroszok elfoglalták a pesti külvárosokat. Újpest, Kispest, Pesterzsébet került orosz kézre, valószínűleg már pár nappal előbb. Sőt egy szovjet ék befutott az Üllői útra, így annak környékén életveszélyes a mozgás.

A Duna-hidak állandó szovjet tüzérségi tűz alatt állnak, azokon alig lehet közlekedni.

Éjjelente soha nem látott tűztenger sziporkázott a láthatáron Pest felett, melyet az udvarra vezető lépcsőről bámultak.

Forrás:

HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 448–457.