A Ferenc József Gimnázium hittantanára volt 1944-ben. Szerinte a tanítást november 3-ával miniszteri utasításra beszüntették. A diákok a harci cselekményekre való tekintettel mind szüleiknél tartózkodtak, vagy hazamentek.

Az ostrommal kapcsolatos visszaemlékezése a következő:

December 24-én szenteste a sűrűsödő orosz tüzérségi belövések miatt leköltöztek az óvóhelyre.

1945. január 1-je felé egy kb. 80 fős nyilas rohamcsoporthoz hívták, hogy vigasztalja meg őket, mielőtt bevetésre mennek a Rózsadomb oldalába. Ezek félig civilek, félig egyenruhások, vasutasok, BSZKRT-osok, postások voltak. Ekkor már az oroszok az új Szent János Kórháznál voltak. Január 7-én vasárnap délután hívták, hogy látogassa meg az Acsády Ignác utca 3–5.-ben lévő leányárvaházat, ahol negyven árva kislány van az óvóhelyen. Mivel a házak pincéi egybe voltak nyitva, sikerült a Csaba utcai házakon át és azok között a Városmajor utca 33-as számú házig jutnia. Ott a ház kijáratánál kinyújtottak egy seprűt. Ha arra az oroszok rálőttek a Szent János Kórház felől, akkor nem volt szabad az utcára lépni. Az oroszok hosszában lőtték be a Városmajor utcát. Őt a házparancsnok csak rohamsisakban engedte az utcára kilépni. Fekete reverendában volt, és vitt egy kis csomagot.

A mostani iskolákban SS-ek voltak, onnan melléje szegődött egy fiatal SS-őrmester, méregzöld SS-nagykabátban volt. Elmondta, hogy szászországi származású, tilos a vallást gyakorolniuk, és azért jött vele, hogy meggyónjon és áldást kérjen. Ezt megtette neki.

Együtt mentek a Városmajor utca 68.-ig, a János Szanatóriumig, ahol az SS-ek utolsó állása volt. Innen ő felment az Acsády Ignác utca 3–5.-be, a leányárvaházba. Amikor délután 2 óra felé visszafelé jött, akkor látta, hogy ugyanaz az SS-őrmester holtan fekszik, kiterítve a Városmajor utca 68. folyosóján. Nem tudja, mi történhetett vele.

Január 14-én vasárnap ismét elment a leányárvaházba. Az oroszok ekkor már távcsöves puskával lőtték a környéket, de sikerült eljutnia az Acsády Ignác utca 3–5.-be.

Január 18-án csütörtökön barnás terepszínű kabátban lévő SS-ek próbáltak temetni a városmajori templom előtti részen, pontosabban a templomtorony előtti gesztenyés sorban. Mivel fagyos volt a föld, tojáskézigránáttal próbálták felszakítani a talajt, de nem sikerült nekik. Látta, hogy a kézigránátot rossz helyre dobták a hóba, mivel ott vezetett az aszfaltos gyalogút a templomhoz. Ekkor ő odaszólt nekik, így odébb próbálkoztak, mely sikerült is nekik. Ott temették el társaikat, akiket terepszínű sátorlapokban hoztak ide a Városmajor felső végéből, a kertészet felől. Ő hat civilt temetett a templomtorony előtt lévő bombatölcsérbe ugyanakkor.

Ekkor már az oroszok a Városmajor túlsó végén, a kertészetben voltak.

Január 20-án egy fehér hólepelben lévő SS-katona egy kisméretű Flakkal állt a templomtorony tövében, és január 26-áig kb. 100 töltényt lőtt el, főleg repülőgépekre.

Aznap éjjel a Csaba utca 7/B-be hívták egy ledobott német ejtőernyőstartály a robbanása miatt. Több sebesült volt, ezeket a Siesta Kórházba vitték. [Hingyi László: Itt halt meg Balázs Gézáné 51 éves, egy százados neje, aki összeégett, temetve január 23-án, a templomtorony előtt.] Január 21-e vasárnap, a házak pincéi már egymásba vannak nyitva, hogy itt közlekedjenek, és ne az utcán.

A Városmajor utca 33. előtt egy nagy tankcsapda volt, kb. 5 méter mély és 10 méter széles. Ez az iskola és a szemben lévő ház között volt, ahol egy gyógyszertár volt akkor, most zöldséges van a helyén, a Csaba utcán át.

Hallott arról, Horánszky miniszteri tanácsos, aki a Városmajor utca 6.-ban lakott (szerinte a 12.-ben), december 28-án, amikor ablakot nyitott, a hegyoldal felől belőtt gránát robbanása következtében repeszt kapott, és azonnal meghalt.

Január 21-én vasárnap, tehát ezen a napon ismét elment a leányotthonba, de már egyáltalán nem lehetett az utcán menni. Az egybenyitott pincéken átment a Szamos utcáig, majd ott átszaladt, onnan a Temes utcáig ismét pincéken át ment, onnan már csak fal mellett, majd a nagy hóban hason kúszva tudta csak megközelíteni az árvaházat.

Az SS-ek még bent voltak a János Szanatóriumban, kb. 4-5 fő. A szanatóriumon túl már senkiföldje volt, a lejjebb lévő kertészet földszintes házaiban már oroszok voltak. Nagy hó volt!

Ezt a környéket összesen 80 SS védte a Szilágyi Erzsébet fasortól a Kis-Sváb-hegy oldalában a tetőig. A Szent János Kórházban volt elhelyezve a fővárosi kórházak központi élelmiszerraktára. Ott volt az orosz csapatok pihenője is.

Az ostrom alatt ott tartózkodott Hohmann Antal lelkész, az egri megyénél volt plébános.

Január 25-én egyik volt tanítványa, egy fiatal hadnagy, akinek szülei a Csaba utca 6.-ban laktak, hazatért szüleihez. Rábeszélték, hogy térjen vissza alakulatához, és harcoljon tovább. Aznap este el is búcsúzott szüleitől. Január vége felé, amikor már előre lehetett menni, találták meg holtan a Csaba utca és Krisztina körút kereszteződésében, hanyatt fekve. A hazulról hozott élelmiszere még részben nála volt. Az oroszok csak február vége felé engedték eltemetni.

Ettől kezdve a nagy utcai lövöldözés miatt nem lehetett az utcára kimenni.

Január 26-án péntek délután a [Kis-Sváb-]hegy felől jövő oroszok elérték a Városmajor utca hosszában. Ott a 33-as számú ház pincéjébe mentek, majd azon át a Csaba utca 7/B-be és a 7/A.-ba, és onnan a házukba jutottak a pincébe. Egy román jött velük tolmácsnak, aki szintén be volt öltözve orosz katonának. A házakat alaposan átkutatták, főleg német katonákat keresve. Ekkor befutott egy orosz T–34-es harckocsi a templomtorony elé, itt leállt, és a Csaba utca hosszában a Postapalota sarkát lőtte. Az öt emelet sarokrészét mind kilőtte, mivel ott állítólag németek voltak. Január 27-én az oroszok elhajtották több férfivel együtt a volt Ignotus utcába. A Városmajoron át a templom mögött mentek sötétedésben. Amint a kápolna mögé értek, a Csaba utca 8.-ból németek két lövést adtak le rájuk. Ekkor visszahúzódtak, majd később kijutottak az Ignotus utca egyik házáig. Ott egy óvóhelyen több halott és sebesült orosz feküdt, egy orosz orvosnő próbálta bekötözni őket. Onnan sebesülteket kellett áthozniuk, szintén a templom mögött, a Maros utca 30.-ba, ahol egy komolyabb kötözőhelyük volt az oroszoknak. Onnan egy másik csoport vitte őket tovább a Siesta Kórházba.

Ő egy kb. két méter magas, hatalmas orosz sebesültet vitt, alig tudták vinni hárman. Szerinte január 27-én még voltak SS-ek a Csaba utca 8.-ban. Egy halott nő holttestét találták meg a templom mögött a hóban, nem tudják, hogy ki volt és mikor halt meg.

Február 11-én a kitörés a Szilágyi Erzsébet fasorban volt. Itt akart kijutni a Várban lévő – az atya szerint – 9000 német. Közülük ezrével estek el a Szamos utca és a Szent János kórház közötti útszakaszon. Állítólag néhánynak sikerült kijutni a budai erdőkön át.

Szerinte a kitöréskor házukba nem jött be senki, és itt nem voltak harcok.

Forrás:

HINGYI László: Budapest ostroma 1944–45. Források Budapest ostromának történetéből. Etalon Kiadó, Budapest, 2018. 475–478.