A törökdúláshoz hasonlítható háborús károk az egyházakat is súlyosan érintették. Hogy képet kaphassunk a pusztulás mértékéről, az egyházi tisztségviselők által írt dokumentumokat, elsősorban a plébániai Historia Domusokat, és a püspökök kérésére adott plébánosi háborús kárjelentéseket kell fellapoznunk.

A szigetközi település Győr és Mosonmagyaróvár között félúton fekszik. A Khuen-Héderváry-kastélyba a második világháború alatt először a német nagykövetség költözött, majd pedig a szovjetek foglalták el, akik hadikórházat működtettek az épületben – és a falu plébániáján is. A hédervári plébános főleg a kastélykápolnát ért veszteségeket részletezi.

Esztergom Szent István-város nevű negyede (a mai Esztergom-Kertváros része) helyi lelkészének beszámolójából is kitűnik, milyen heves harcok folytak a településen és környékén. A Dunán átívelő Mária Valéria híd középső három nyílását a visszavonuló német csapatok 1944. december 26-án felrobbantották. Ugyanezen a napon a szovjet haderő elfoglalta az érseki székhelyet, amelyet 1945. január 7-én a német és magyar csapatok még visszafoglaltak. A harcok 1945 márciusában értek véget.

1944 telén a Börzsöny északi lejtőin fekvő község súlyos harcok kereszttüzébe került. A szovjet bevonulás itt is templomfosztással, iratmegsemmisítéssel és általános „zabrálással” járt együtt. A kárjelentés készültekor a legnagyobb gondot az építőanyag beszerzése és a munkaerő hiánya okozta, Drégelypalánk plébánosa is a veszteségek enyhítésén fáradozott.

Letkés, az Ipoly partján fekvő település 1944 decemberében heves harcok színhelye lett, így a lakosságot kitelepítették a szomszédos községekbe. A visszavonuló német csapatok december 20-án felrobbantották az Ipoly hídját. Csaknem egy héten keresztül tartottak a harcok, amelyek során a falu nagy része, a szőlőhegyen álló Szent Orbán-kápolna, valamint a lelédhídi kápolna is elpusztult. A ma Szlovákiához tartozó Ipolykiskeszi szintén megszenvedte a harcokat. A címben kiemelt „Sztálin-orgona” (katyusa) egy szovjet rakéta-sorozatvető köznyelvi elnevezése volt.

A Nógrád megyei település plébánosa rendkívül részletes beszámolót ad, nem csupán az egyházi épületeket ért károkról, de az események folyásáról is. Beszámolójából pontos képet kaphatunk, hogyan is zajlott egy-egy település bevétele, mit élhettek át az ott lakók, miként lehetett életben maradni ilyen embertelen körülmények között.

A Dunakanyarban fekvő települést 1944. december 8-án érték el a második világháború harcai: három német monitor horgonyzott le a Duna zebegényi szakaszán, és 19-ig folyamatosan tüzeltek a Törökmező (Nagymaros külterületi településrésze) irányába, feltehetően szovjet csapatokra. 19-én délután megszűnt az ágyúzás, s néhány óra múlva a szovjet katonák nyomultak a községbe.

A Komárom-Esztergom megyei település plébánosa nagyon röviden a környék falvainak helyzetéről is tudósít, és kéri, káplánját mielőbb helyezzék el Bajnáról, mert erkölcstelen viselkedése méltatlan. Az sajnos a vizsgált dokumentumokból nem derül ki, pontosan mi volt a káplán vétke, sem az, hogy elkerült-e végül a faluból.