A Dunakanyarban fekvő települést 1944. december 8-án érték el a második világháború harcai: három német monitor horgonyzott le a Duna zebegényi szakaszán, és 19-ig folyamatosan tüzeltek a Törökmező (Nagymaros külterületi településrésze) irányába, feltehetően szovjet csapatokra. 19-én délután megszűnt az ágyúzás, s néhány óra múlva a szovjet katonák nyomultak a községbe.

„A templom épületét – Istennek hála – nagyobb rongálódás nem érte. […] A plébánia épülete azonban nagyobb megrongálást szenvedett. Három hónapon keresztül állandóan a katonaság használta, ennek következtében ajtók, ablakok, kályhák, zárak stb. összetörve; az udvaron a kőkerítés, kapuk és a kert oszlopai és kerítése szétzúzva. Az anyakönyvek, a legfontosabb pléb[ániai] iratok megmaradtak, a templompénztár és a takarékbetéti könyvecskék is. Csak az irattár többi része szóratott szét, hasonlóképpen az egyházközségi irattár nagy része is, amelyet már megmenteni nem lehet. […] Betörés következtében a perselyek leszaggattattak és kiüríttettek. […] Az oltárokat bántódás nem érte, a tabernákulumot [az Oltáriszentség őrzésére szolgáló szekrény – a szerk.] sem. […] Az istentiszteleteket mindig megtartottuk.”

A plébános aláírása nem olvasható.