A nagyváradi püspök az 1944. szeptember 25-én kelt köszönőlevelét a szovjet és román támadás miatt nem tudta elküldeni a hercegprímásnak, aki Fiedler Istvánt korábban annak ötvenéves papi jubileuma alkalmából köszöntötte. Amikor a postaszolgálat újraindult Nagyváradon, Fiedler püspök a következő utóiratot fűzte a levélhez:
A törökdúláshoz hasonlítható háborús károk az egyházakat is súlyosan érintették. Hogy képet kaphassunk a pusztulás mértékéről, az egyházi tisztségviselők által írt dokumentumokat, elsősorban a plébániai Historia Domusokat, és a püspökök kérésére adott plébánosi háborús kárjelentéseket kell fellapoznunk.
Olyan egyházi „kárjelentést” is találhatunk, amely sokkal inkább szubjektív élménybeszámoló, mint a háborús veszteségek jegyzékbevétele. Balassagyarmat plébánosának habitusa levelének minden során átsüt: beszédes, kedélyes ember, aki még az orosz katonákkal is szót tudott érteni. Nyolc oldalon át mesél tapasztalatairól, élményeiről.
A varsányi káplán sommás beszámolója mellett meg kell jegyeznünk, hogy Szalai József az elsők közé tartozott, akiket az új, „demokratikus bíróság” börtönbe juttatott. Hetényi Varga Károly kutatásai során adatok hiányában nem tudta kideríteni, pontosan milyen „vétség” lehetett, amely okot szolgáltatott a káplán letartóztatására. Annyi azonban bizonyos, hogy Szalai 1946-ban egy évet raboskodott a balassagyarmati börtönben.
A Gerecse déli oldalán fekvő község kétszer vált hadszíntérré: 1944 telén és 1945 tavaszán is bombázták. Itt lelte halálát feleségével Magyary Zoltán egyetemi tanár, a közigazgatás-tudomány világhírű művelője 1945. március 24-én. Az alábbi jelentést készítő Molnár Kálmán héregi esperes 1951 körül a Szabad Nép Békénk ellenségei című cikksorozatának célpontjává lett. A lejárató rovat egy évvel korábban azzal a céllal indult, hogy a papok tekintélyét, becsületét sárba tiporja a közvélemény előtt, így a híveket az egyháztól elidegenítse. Egy-egy hasonló írás megjelenése általában a letartóztatás előhírnöke volt. Molnár esperesről 1950. június 3-án ismeretlen szerző tollából egy hosszabb cikk jelent meg. Ezt követően egy évre börtönbe került „beszolgáltatás elmulasztásának vétsége” miatt.
1945 nyarán a legtöbb jelentés már nemcsak a háborús károkat részletezi, a lassú, nehézségekkel teli újjáépítés folyamata is kirajzolódik belőlük. Az úgynevezett Karola-vonaltól északra eső területen, a Cserhát északi nyúlványai alatt fekvő Rimóc községet sem kerülte el a front 1944 decemberében. A helyi plébános sorai mély hitről tesznek tanúbizonyságot, ő maga csaknem mindenét elvesztette a harcokban, s csak a hívek jóindulatára és segítő szándékára hagyatkozhatott. Amint alkalom nyílott rá, megindult az újjáépítés.
Az egyházi kárjelentések általában a következő kérdésekre adtak választ: milyen kár érte az egyházi épületeket, a templomot, a plébániát és a népiskolát, továbbá az istentisztelet bemutatásához szükséges felszerelést, plébániai iratokat, anyakönyveket; milyen felszereléssel tudná támogatni az egyházközség a teljesen kifosztott templomokat; valamint általában részletezi a plébános személyes tulajdonában esett károkat. A következő szűkszavú érsekújvári kimutatást Dr. Prenner Béla plébános írta, akit 1946-ban a kommunista államapparátus sikeresen eltávolított a városból. 1946-tól a közeli Tardoskedden teljesített szolgálatot, ahol 1949-ben minden vád, feljelentés nélkül letartóztatták, és vizsgálati fogságban tartották. A börtönből 1951. február 3-án szabadult.
1944 novemberének végére a szovjet csapatok elérték Eger városának határait. Az érseki központ helyzetéről szóló beszámolót ezúttal nem egy helyi plébános, hanem Jelenffy Szilárd rendőrtörzsfelügyelő írta meg Serédi Jusztinián esztergomi hercegprímásnak, egyúttal tolmácsolta számára Czapik Gyula egri érsek szavait. A közigazgatási hatóságok közül Jelenffy volt az, aki utolsóként hagyta el a települést.
Az esztergomi Prímási Levéltárban őrzött háborús kárjelentések egyik legszívbemarkolóbb darabja Scheffler János szatmári püspök (1942–1952) saját kezű beszámolója az átélt szörnyűségekről. Szatmárnémeti 1944. szeptember 16-i szőnyegbombázása rettenetes károkat okozott a városban, sokan lelték halálukat az óvóhelyeken és a pincékben. A támadásban elpusztult a püspöki palota, s maga alá temette az ott dolgozókat, a kispapokat, a papokat, az apácákat. Scheffler püspök a bombázás idején nem volt ott, ő maga néhány évvel később, 1952-ben halt vértanúhalált a zsilávai börtönben, miután elutasított mindenféle közreműködést a békepapi mozgalom megszervezésében.