A budavári Nagyboldogasszony-templom (a mai Mátyás-templom) épülete Budapest ostroma során igen súlyosan megsérült. Az altemplomában ezekben a napokban német tábori konyha működött, később a szentélyben pedig a szovjetek lóistállót rendeztek be. A gyönyörű épületből 1945 tavaszára csak romok maradtak.

„Mély tisztelettel jelentem, hogy templomunkat Buda ostroma alatt súlyos bombatámadások érték. Ezen támadások következtében a tetőzete teljesen tönkrement; [a] nemrégiben épült tornya annyira megrongálódott, hogy újra le kell bontani, és újból felépíteni; oldalfalain tátongó nyílások, kisebb és nagyobb belövések nyomai láthatók; plafonja több helyen beszakadt, a Szent Kereszt-oltár előtti részen kb. 30 m2 nagyságban […] nem csak a díszítő festés, hanem még a vakolat is lehullott róla. A falakon látható freskókat nagyobb baj nem érte, de ezek is megrongálódtak. A templom festett ablakait az elmúlt nyáron leszedettük, és a kriptában helyeztük el, ezeknek bajuk nem történt; annál inkább elpusztult a templom minden külső ablaka. […] Így a templom erősen szellős és télen hideg, de február 25. óta minden nap megtartjuk benne a szokásos istentiszteleteket.

A templom belső berendezésén is súlyos rongálások láthatók. Az orgona és a központi fűtőkészülék hasznavehetőségéhez hozzászólni nem tudok, mert mind a kettő villanyra jár, villany pedig még nincsen; de a külső jelek arra mutatnak, hogy itt sok baj van. Egyébként a padok nagy része összetörve; villanyberendezésünk leszaggatva és összetörve; több értékes paramentumunk [a szentmiséhez szükséges eszközök – a szerk.] hiányzik; szőnyegeink értékesebb rész[e] szintén [eltűnt]. […] Wertheim-szekrényünket [páncélszekrény – a szerk.] feltörték, és 2 db történelmi nevezetességű kelyhünket […] elvitték. Mindez a németek ittléte idején történt, akik a templom összes ajtaj[á]t feltörték, a főkapun át teherautókat vittek a templomba, a templom járdáját ágyukkal, lőszerkocsikkal és tankokkal rakták tele, a kriptát, [a] sekrestyét és a pincét állandóan megszállva tartották, géppuskafészeknek használták, itt tivornyákat rendeztek, és viselkedésükkel az egész templomot bemocskolták. […] A templom épületében és belső berendezésében okozott kár még laikus felbecsülés alapján is megüti a másfél milliót – aranypengőben.

Plébániánk is elpusztult, sőt munkaerő hiányában még ma is romok alatt van. Az anyakönyveket megmentettük. Az épület jó része kiégett, falai ledűltek, lépcsőházai leszakadtak. […]

A várat ért pusztulás leglesújtóbb következménye az, hogy a hívek nagy része az épületeket ért rombolás és azok lakhatatlansága miatt már is elköltözött a várból.”

Kátay Béla p[á]p[ai] kamarás, plébános