„Esténként beosontam a Nemzeti Színházba és a házi színpadon, a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre.”

Jávor Pál elszegényedett pomerániai nemesi család leszármazottjaként született Aradon, 1902. január 31-én. Eredeti neve Jermann Pál volt. Születésekor az édesapa, Jermann Pál 53, az édesanya, Spannenberger Katalin éppen 17 esztendős volt, aki a visszaemlékezések szerint a Jermann családnál szolgált cselédként. A kis Pali tehát megejtett cselédlány gyermekeként született, a szülők ekkor még értelemszerűen nem voltak házasok, így Jávor keresztlevelére vezetéknévként a kor szokásainak megfelelően a Spannenberger név került.

A szülők házasságkötése után már Pali fiukat is megillette a Jermann név, és az egyházi anyakönyvbe hármas keresztnévvel jegyezték be: Pál Gusztáv Albert. Az édesapa az Arad Vármegyei Gazdasági Egyesület pénztárosaként dolgozott, halálakor a három fiával egyedül maradt édesanya gyümölcsüzletet nyitott, hogy gyermekeit valahogy taníttatni tudja. Pál az aradi reállíceumba járt, majd tanulmányait Szombathelyen fejezte be.

Miután iskolai tanulmányait befejezte, rövid ideig az Aradi Hírlapnál dolgozott újságíró-gyakornokként. Ezalatt egyre jobban érlelődött benne a gondolat, hogy színészi karriert épít magának. Életének egyik meghatározó fordulópontja az volt, amikor 1919-ben kiutasíttatta magát Romániából. Visszaemlékezéseiben azt írta, nem tudja, miért akart filmszínész lenni, hiszen erre a mesterségre semmi előképzettsége nem volt. Dániába akart eljutni, hogy ott a Nordisk Filmtársaságnál szerezzen filmszínészi szerződést. 1919-ben, miután a dániai utazás nem valósult meg, Budapestre került, ahol felvételizett az Országos Színművészeti Akadémiára, 1920-ban azonban eltanácsolták innen. Tanulmányait a későbbiekben az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatta. Az első időkben nyomorgott, hosszú ideig pályaudvaron, utcán aludt. A Színművészeti Akadémia egyik tanára, Pethes Imre színművész támogatta anyagilag, Csortos Gyula pedig állást szerzett Jávor számára a Tháliában. A nyomorral teli évekre később így emlékezett vissza:

„Esténként beosontam a Nemzeti Színházba és a házi színpadon, a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre.”

A mostoha körülmények ellenére Jávor Pál talpra állt, és kitartó munkával számos színházi társulatnál megfordult. Játszott Szegeden, Székesfehérváron, majd a Pesti Színházban, a Vígszínházban és a Fővárosi Operettszínházban. Pályája csúcsára akkor ért el, amikor 1935-ben a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Szakmai elismertsége mellett ismertségét kétségkívül az ebben az időben reneszánszát élő magyar filmgyártásnak köszönhette. A számtalan fontos szerep, valamint elragadó egyénisége, tüzes tekintete az 1930-as évek férfiideáljává tette.

Rendkívül rabiátus, korlátokat nem ismerő természete volt: kicsapongó, sokszor italozó életet élt. Az 1930-as évek eleje nagy változást hozott az életébe. Ekkor ismerkedett meg Landesmann Olgával, akivel 1934. július 24-én házasságot kötött. Jávort a kétgyermekes édesanyával való kapcsolata miatt sokan támadták. Közös otthonukat a Kékgolyó utca 10-ben, majd pár év múlva a Pasaréti úton, saját villájukban rendezték be.

A második világháború megpróbáltatásai a színészlegenda életét is megváltoztatták. A korszak hisztérikus, kirekesztő közhangulatát felelőssé tevő Jávor Kritikusok és dilettánsok című írásában adta közre gondolatait. Nyíltan kiállt azon színész társai mellett, akiket a zsidótörvények leparancsoltak a színpadról.

Az igazi megpróbáltatások azonban csak ezt követően kezdődtek el Jávor és származása miatt üldözött felesége számára. A németek 1944. március 19-i megszállását követően vidékre utaztak, így sikerült megmenekülniük a Gestapo letartóztatásától. Beszédes tény, hogy Jávor neve a titkosrendőrség letartóztatási listájának legelején foglalt helyet.

1944 nyarán – tiltakozva az elhurcolások és a növekvő terror miatt – Jávor Budapestre utazott, és a Nemzeti Színházi öltözőjében összetörte Kiss Ferencnek, a Színészkamara nyilas érzelmű elnökének gipszszobrát, amiért fegyelmiben részesítették. Az elnyomó rendszer azonban itt nem állt meg: azonnali hatállyal eltiltották foglalkozásának gyakorlásától, és filmjeit betiltották.

Színészként tehát nem politizált, de amikor látta, hogy az országban a barbárság és az erőszak kerekedik felül, nem tartotta a száját, megmondta véleményét, és nyíltan az üldözöttek mellé állt. A körülrajongott, jómódú színészből ezután megvetett, üldözött ember vált, akit halálra kerestek a nyilasok. Az igazán veszedelmes hetek azonban az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvétel után kezdődtek.

Kun András páter rettegett városmajori nyilas csoportjának tagjai fogták el, és ezzel megkezdődött Jávor kálváriája. Embertelenül bántak vele, kegyetlenül megalázták. Előbb a sváb-hegyi, Gestapo által lefoglalt Lomnic szállóba vitték, ahol kihallgatták, majd ezt követően Székesfehérvárra, Veszprémbe, Körmendre, Sopronkőhidára és végül Németországba hurcolták.

Naplójában így emlékezett vissza erre az időszakra: „Kis idő múlva újra bejön az őr és egy cédulát nyom a markomba. – Ami erre rá van írva, azt kétóránként, reggel hattól este tízig el kell mondania az őrség előtt. És lemutat a szemben levő ház kapujában levő nyilas díszőrségre. Ez van a cédulán: – Én, Jávor Pál, fajtámmal és nemzetemmel szemben gyalázatosan viselkedtem, amiért most áldozatot hozó testvéremnél tisztelettel jelentkezem. – Fegyveres őr kísér át a kapu felett lógó nyilas zászló alá. Többször megesik, hogy amikor megállok valamelyik őr előtt, az őr nem tudván, miről van szó, megrázza a kezem. De az is gyakran előfordul, hogy rám ordít a nyilas, hogy hangosabban, vagy ha nem tetszik neki a szövegmondásom, megismételteti. Persze híre megy a dolognak és rövidesen nagy publikum előtt kell ezeket a jelentkezéseket elvégeznem…”

Meghurcolásának krónikáját 1946-ban jelentette meg az Egy színész elmondja című kötetben. Jávor Pál 1945. július 19-én tért haza a németországi Pfarrkirchenből és a Nemzeti Színházban folytatta félbetört pályáját. 1946-ban hosszabb turnéra indult az Egyesült Államokba, ami végül 11 évig tartott. Jávort ekkor már egy évtizede csábították a tengerentúlra. Feleségével együtt hagyta el Magyarországot.

Amerikában Jávort igen sok csalódás érte. Hollywoodban csak kisebb filmszerepeket kapott, mert a nagyobb produkciók nyelvi nehézségek miatt nem foglalkoztatták. Hogy a víz színén tudjanak maradni, Jávor a Waldorf Astoria hotelben dolgozott telefonkezelőként, majd egy bérházban éjszakai portásként. Közben számtalanszor találkozott az emigrációban élő Márai Sándorral és Zilahy Lajossal.

Kétségbeejtő anyagi helyzetükben felesége Jávor sokszorosított fényképeit és hanglemezeit árulta. Összességében elmondható, hogy Amerikában nem tudta folytatni itthoni sikereit. Elkeseredése és a kilátástalanság kikezdte egészségét. Bánatát alkoholba fojtotta, de felesége mindvégig kitartott mellette.

1957-ben hazatért, feleségével együtt nem sokkal később visszakapták annak idején otthonul szolgáló villájukat is. Kisebb szerepekben még feltűnt, de sikereket már nem aratott. 1958-ban gyomorműtéttel operálták, a daganat azonban kiújult, 1959. augusztus 14-én hajnalban halt meg. A már életében legendává vált színészt néhány nappal később tízezrek búcsúztatták a Farkasréti temetőben.

Irodalom

Bános Tibor: Jávor Pál szemtől szemben. Budapest, Gondolat, 1978.

Jávor Pál: Egy színész elmondja... Budapest, Akadémiai, 1987.

Kiss András: Jávos Pál levelei az emigrációból. https://archivnet.hu/hetkoznapok/javor_pal_levelei_az_emigraciobol.html, 2020. november 13.