„Örökké él, kit nagyon szeretnek”

Volt, aki földalatti szükségkórházat működtetett, ahol amputáltak vagy szülést vezettek le, gyakran ugyanazon a lepedőn, ugyanazon a műtőasztalnak kinevezett matracon. Volt, aki – számolva a sugárzásveszéllyel – az ország értékes rádiumkészletét mentette. Volt, aki a nyilasok kegyetlenkedései elől zsidókat, a nemi erőszakról hírhedt szovjet katonák elől nőket, asszonyokat bújtatott, vagy gondoskodott az árván maradt gyermekekről. És volt olyan is, aki pusztán lényével, tehetségével szerzett örömet másoknak, amíg utol nem érte a terror. Emberek, akiktől a jóság szabadságát erőszakkal sem tudta elvenni a hatalom.

Apa nélkül, hat testvérrel együtt nőtt fel, így hamar megtanulta, mit jelent a küzdelem, és mennyit számít ínséges időkben a testvéri, felebaráti segítség. Ezért is állhatott Krisztus szolgálatába, nem pusztán a szószéken, hanem cselekedeteiben is. Élete szimbolikus mozzanata volt, amikor plébánosként egy alkalommal egy rászorulónak adta a saját cipőjét. Az első világháború alatt kórházvonaton szolgált katonalelkészként. Többször találkozott testközelből a halállal, mégsem riadt meg tőle, inkább megtanult vele farkasszemet nézni. Egyházában a püspöki rangig vitte – tisztségével járó befolyásával mindig, minden körülmények között az elesettek, üldözöttek védelmében élt. 1945 tavaszán szovjet katonák elől bújtatott nőket a győri Püspökvárban. A lányok, asszonyok védelmére kelt püspökre egy részeg orosz katona többször rálőtt. Apor Vilmos még néhány napig élt: maradt ereje és hite gyilkosa lelki üdvéért is imádkozni. 1945. április 2-án, húsvéthétfőn halt vértanúhalált. Nemcsak az általa megmentett emberek emlékeznek rá mély tisztelettel, hanem egyháza is: II. János Pál pápa 1997. november 9-én boldoggá avatta a római Szent Péter téren.

A pásztói születésű Himler kalandos életén végigtekintve egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy mai kifejezéssel élve egy igazi „self-made man” volt. Hiszen élete végén hány kortársa mondhatta el volna el magáról azt, hogy elhagyva az óhazát az „amerikai álom” földjén újságíróként, bányászként és az USA hírszerző szervének tisztjeként egyaránt megállja a helyét? Bizonyára nem sokan…

A Lipótvárosban élő és dolgozó kikötőmester, Golopencza Illés a nyilas rémuralom idején életét kockáztatta azért, hogy lelkiismeretére hallgatva megmentsen 150 embert a haláltól. A háború után a Csanády utca 21. alatti házban megmenekült zsidók hálájuk jeléül nyilatkozatban tanúsították cselekedeteit, de az iratot az íróasztalfiókba tette – évtizedekig saját fia sem tudta, hogy édesapja milyen hősies tetteket hajtott végre.

„Évtizedek múlva is emlékezett ennek az epizódnak minden pillanatára. De legfőképpen arra a magyarul rosszul beszélő, szemüveges, kopaszodó, mesébe illő emberre, a házparancsnokra. Neki persze már bácsi volt ez a román apától és bolgár anyától származó igaz magyar férfi, aki olyan magától értetődően vállalta a »felkoncolás« kockázatát, aki szorongott, félt, mégis kötelességének érezte, hogy annyi ember életét megmentse abban a házban” – emlékezett vissza Golopenczára az általa megmentett Vitray Tamás Kiképzés című, egyes szám harmadik személyben írt önéletrajzi regényében.

„Esténként beosontam a Nemzeti Színházba és a házi színpadon, a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre.”

2010 óta a pesti alsó rakpart egy szakasza Salkaházi Sára nevét viseli. E név talán sokak számára ismerősen cseng, de vajon miért róla nevezték el a Szabadság híd és a Közraktár utca közötti rakpartszakaszt?

Harminc éves volt, amikor belépett a Szociális Testvérek Társaságába, majd ott szerzetesi fogadalmat tett. Nagy változáson ment keresztül. Alig volt húszéves, mikor első újságcikke megjelent. Naplója tanúsága szerint akkori életében ezek játszottak fontos és döntő szerepet: „A dohányzás. Az újságírás. Az ebből folyó hencegés. A kávéházazás. A kocsmai vacsorák. A cigányzene. A mulatozás. A könnyelműség: a pénz dobálása. Az önállóság stb.” Az újságírás mellett szépírói munkái is megjelentek, tehetséges volt. Mint minden fiatal, ő is kereste a saját útját, és szociális testvér lett belőle. A nyilas uralom idején pedig vállalva a veszélyeket, közel száz ember életét mentette meg, és lett a diktatúra kegyetlenségének áldozata.

Az első magyar női parlamenti képviselő volt. Magát keresztény feministának tartotta, a nemzetgyűlésbe is bejutott Keresztény Női Tábor és az általa alapított Szociális Testvérek Társasága élén állt. Mind a náci, mind a szovjet diktatúrák ellen nem kis bátorságot véve felszólalt: „Csoda, hogy a vörös és barna áramlatok között még fennáll Magyarország” – mondta 1942. januári programadó beszédében. Amikor pedig tettekre volt szükség, részt vett az embermentésben, ezzel közel ezer zsidót életét megmentve. Erről az időszakról szerényen így beszélt: „Elmondhatatlan hálával köszönöm a jó Istennek, hogy megengedte, hogy társaságunk sok tagja, köztük én is, az üldözöttek segítségére lehessünk…” Embermentő tevékenysége előtt tisztelegve 2010-ben a budai alsó rakpart Árpád híd és Margit híd közötti szakaszát róla nevezték el.