2010 óta a pesti alsó rakpart egy szakasza Salkaházi Sára nevét viseli. E név talán sokak számára ismerősen cseng, de vajon miért róla nevezték el a Szabadság híd és a Közraktár utca közötti rakpartszakaszt?

Harminc éves volt, amikor belépett a Szociális Testvérek Társaságába, majd ott szerzetesi fogadalmat tett. Nagy változáson ment keresztül. Alig volt húszéves, mikor első újságcikke megjelent. Naplója tanúsága szerint akkori életében ezek játszottak fontos és döntő szerepet: „A dohányzás. Az újságírás. Az ebből folyó hencegés. A kávéházazás. A kocsmai vacsorák. A cigányzene. A mulatozás. A könnyelműség: a pénz dobálása. Az önállóság stb.” Az újságírás mellett szépírói munkái is megjelentek, tehetséges volt. Mint minden fiatal, ő is kereste a saját útját, és szociális testvér lett belőle. A nyilas uralom idején pedig vállalva a veszélyeket, közel száz ember életét mentette meg, és lett a diktatúra kegyetlenségének áldozata.

Napvilág

1899. május 11-én született Kassán (ma Szlovákia).

Család, gyermekkor

Idegenből érkezett, osztrák származású nagyapja, Schalkház Lipót Kassán telepedett le és nyitott családi vendégfogadót a város központjában. A hamar híressé vált Schalkház Szálló adott otthont Kassa pezsgő művészeti életének. Sárára bátyja egy határozott fellépésű, erős akaratú kislányként emlékezett, aki inkább a fiúkkal játszott, akár háborúsdit is. Egyik barátnője az iskolából mókás természetűnek ismerte.

A Schalkház Szálloda, Sára testvér szülőháza (mára már lebontották). Kép forrása: http://www.salkahazisara.com/images/schalkhaz.jpg

„Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt…”

Iskolái elvégzésével szülővárosában csupán egy évig működhetett tanítónőként, ugyanis határozottan megtagadta a csehszlovák megszállók által követelt hűségesküt. Írói tehetsége már tizenévesen jelentkezett. 1919-től különböző felvidéki magyar lapokba kezdett el cikkezni. Szinte minden érdekelte: a közélet, a politika, a művészet, de írásaiban igen korán megjelent a szegények iránti részvét és tenni akarás. Első novelláskötete 1926-ban jelent meg. Akkori bohém életéről így számolt be naplójában: „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…”

A huszonéves Sára. Kép forrása: http://salkahazisara.com/powerpoint/salkahazi.pps

1922-1923-ban néhány hónapig menyasszony is volt, de gyűrűjét visszaküldte, miután ráeszmélt, hogy egy vidéki gazdatiszt feleségének élete nem neki való. Egykori vőlegénye így emlékezett rá: „Szuperintelligens nő volt, az akkori idők komoly, nagyon okos kislánya.” Sára naplóiból tudjuk, hogy a Szociális Testvérek Társaságába való belépése előtt tíz évig küszködött a szerzetesi hivatással: „És ha az Úristen foglalt le magának? […] Az első szó már elhangzott, s te meghallottad! És mégis bizonytalan vagy! Nyugtalan, kereső, vergődő…”

„Alleluja!”

Az 1927-es esztendő fordulatot hozott életében, ekkor ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. Először elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, majd idővel döntött, hogy sikeres írói-újságírói karrierjét otthagyva csatlakozik hozzájuk, Isten kedvéért. „Ezekről ember akaratáért, kedvéért nem tudtam volna lemondani” – írta naplójában. 1929-ben elfogadták jelentkezését, első fogadalmát egy évvel később, pünkösdkor, harmincévesen tette. Jelmondata egyetlen szó lett: „Alleluja!”, amely héberül annyit jelent: „dicsérjétek az Urat!”

Újfogadalmasok Szegváron, 1930-ban (Sára a középső sorban jobbról a második). Kép forrása: www.facebook.com/Szociális-Testvérek-Társasága-143677702329777

Komáromban és Kassán

A társaság először Kassára, majd Komáromba helyezte, ahol rengeteg munka várta. Heti huszonhat órában hitoktatást végzett, irányította a karitász munkát, vezette a kegytárgyüzletet, családokat látogatott, illetve szerkesztette a Katholikus Nő című lapot. Megbízták továbbá a szlovákiai magyar nők összefogásával, akiknek a keresztény házasságra való felkészítő előadásokat tartott. Bármennyire is szerette munkáját, kevés ideje maradt a napi személyes és közösségi imára, amelynek hiányát mindennél fájóbban élte meg. Így idegrendszere kimerült, ezért 1934-ben visszahelyezték Kassára. Ekkor érzett először indíttatást a missziós munkára.

A budapesti anyaházban

A misszióra 1937-ben, Brazíliában kaptak lehetőséget a szociális testvérek. Elöljárói Sára testvért szerették volna kiküldeni, de időközben a második világháború kitörése ezt megakadályozta. Sára testvér már a budapesti anyaházban, 1940 pünkösdjén, negyvenegy évesen tette le örökfogadalmát. Így már a közösség teljes jogú tagjává vált. A korábbi „Alleluja” jelmondata mellé egy szentírási idézetet választott: „Ecce ego, mitte me!”, amely latinul azt jelenti: „Itt vagyok, engem küldj!”

Örökfogadalmát követően 1941-től központi vezetője lett a Katolikus Dolgozó Nők és Leányok Országos Szövetségének. Szerkesztette lapjukat, három év alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel, illetve országszerte tanulmányi és lelki napokat tartott. Amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket, Sára testvér ez ellen protestálva Salkaházira magyarosított. Egyre nagyobb elhívást érzett arra, hogy felajánlhassa életét, amire megkapta az engedélyt elöljáróitól. 1943 őszén ezt teljes titoktartás mellett tette meg: „azon esetre, ha egyházüldözés, a társaság és a testvérek üldöztetése következne be.”

Örökfogadalmasok 1940 pünkösdjén (Sára jobbról a harmadik). Kép forrása: www.facebook.com/Szociális-Testvérek-Társasága-143677702329777

Az embermentés szolgálatában

Az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvételt követően a szociális testvérek is kivették részüket az életveszélyessé váló embermentő munkából. A Balaton-parti Jankovich-telepen Sára testvér irányítása alá tartozott egy nyaraló, ahová üldözött kisgyermekes anyákat fogadtak be. „Arca derűs volt és nyugodt. Ő volt a lelke, motorja minden mentőakciónak. Tevékenységével állandó életveszélynek tett ki magát” – így emlékezett rá a nyaraló egykori védence.

A szociális testvérek többsége Budán tartózkodott, a társaság egyik jótevőjének zugligeti villájában, miután kiürítették budapesti és vidéki házaikat, hogy a menedéket kérő zsidókat bújtathassák. Mindent Isten nevében tettek, pénzt soha senkitől el nem fogadva. A házakban csak azok a testvérek maradtak, akik az embermentő akciókban részt vállaltak. Sára testvér vágyott a közösség után, de csak ritkán juthatott el hozzájuk. Körülbelül ezer ember köszönhette az életét a társaságnak, közülük Sára testvér körülbelül száz ember életét mentette meg. Ekkor már a Ferencvárosban, a Bokréta utcai százötven személyes Katolikus Nővédő Otthonnak is ő volt a vezetője.

A Bokréta utcai otthon ajtajában. Kép forrása: www.parkorseg.hu/files/images/2_A_Bokreta_3_ajtajaban.jpg Sára testvér állandó életveszélyben volt. 1944. december 26-án, karácsony másnapján, amikor már zajlott a főváros ostroma, meglátogatott egy bizonyos Nóra testvért és megkérte, hogy másnap menjen el a Bokréta utcába.

„Arról is szó esett, hogy milyen veszélyes a közlekedés az utcán. Tréfás hangon beszélgettünk a veszedelmekről. Egyszerre minden átmenet nélkül azt mondja Sára testvér: – Tudom, hogy nem fogok természetes halállal meghalni! Anyám kérdezte meg: – Milyen halállal gondolja, hogy meghal? – Fegyver által – mondta röviden” – így emlékezett az utolsó találkozásra Nóra testvér.

Munka közben. Kép forrása: www.facebook.com/BoldogSalkahaziSara

Ezekben a napokban Sára testvért egyik női alkalmazottja feljelentette, hogy zsidókat bújtat a Bokréta utcában. Ennek hátterében egy személyes sérelem állt, Sára testvér ugyanis megfeddte az alkalmazottat kicsapongó életviteléért, és áthelyezte egy másik otthonba. A feljelentés hatására hamar sor került az intézkedésre. 1944. december 27-én este razziát tartottak a Bokréta utcai otthonban, ahol őrizetbe vettek néhány „zsidógyanús” személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt. Sára testvér a razzia végére ért oda, akár el is kerülhette volna a letartóztatást, de nem így cselekedett. Mint az otthon vezetőjét, őt is elhurcolták. Ötödmagával a Fővámház (ma a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete) elé hajtották. Egy szemtanú szerint ott teljesen levetkőztették és a Duna partjára állították őket. Sára testvér a halála előtt néhány perccel gyilkosai felé fordult, letérdelt és az égre emelte tekintettel keresztet vetett. Ezután mind a hatukat a jeges Dunába lőtték.

Sára testvér emlékezete

1972-ben embermentő tevékenységéért posztumusz a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetésben részesítette. 2006. szeptember 17-én pedig a budapesti Szent István-bazilika előtti téren boldoggá avatták.

Boldoggá avatása (Budapest, 2006.). Kép forrása: www.facebook.com/Szociális-Testvérek-Társasága-143677702329777