1945 nyarán a legtöbb jelentés már nemcsak a háborús károkat részletezi, a lassú, nehézségekkel teli újjáépítés folyamata is kirajzolódik belőlük. Az úgynevezett Karola-vonaltól északra eső területen, a Cserhát északi nyúlványai alatt fekvő Rimóc községet sem kerülte el a front 1944 decemberében. A helyi plébános sorai mély hitről tesznek tanúbizonyságot, ő maga csaknem mindenét elvesztette a harcokban, s csak a hívek jóindulatára és segítő szándékára hagyatkozhatott. Amint alkalom nyílott rá, megindult az újjáépítés.
„A háborús veszteségekkel kapcsolatban jelentem a következőket: Rimócon a három hétig tartó harcok alatt a polgári lakosságból meghaltak 16[-an], ebből 12[-en] a német repülőbombázás áldozata[i] lett[ek], 2[-en] szilánkok áldozata[i] lett[ek], és 2 nőt az oroszok lőttek agyon.
A templom súlyosabb találatot nem kapott […], kérésemre sem istállónak, sem pedig más célra fel nem használták, sőt mikor magamnak és házam népének is ott kellett aludni, az ajtókat belülről be kellett zárnom. A harcok után december 27-én volt az első szentmise.
A plébániaépület már több aknatalálatot kapott, de súlyosabb kár nem keletkezett. Az összes ablak betört. A gazdasági épület, amely a templomra irányított lövedékeket felfogta, romokban hever. […]
A kántortanítói lakás, valamint az iskola 1-1 súlyos ágyúgolyó-találatot kapott, az iskola azonkívül több aknát is. […] Az iskolai felszerelés 20 pad kivételével, az irattárral együtt teljesen elpusztult, istállónak használták.
A plébániahivatal irattára és könyvtára jórészt elpusztult, az iratokkal és a könyvekkel fűtöttek. […] A lakosságnak igen sokat kellett szenvedni, és igen tetemes károk érték nemcsak [a] marhaállományban, hanem a lakásokban is, sok épület megsérült. Mindenki csak a templomot féltette, és azt kereste a szemével, hogy létezik-e még?
Ami saját személyemet illeti, csak az a ruhám maradt meg, ami rajtam volt, összes állat[o]m (28 db), pénzem elveszett! […] A személyemet ért veszteség nem bánt, mert így megszabadultam a gondoktól, s jobban élhetek a hivatásomnak!
S egyben örömmel jelentem, hogy a hívek áldozatkészségéből a háború okozta károkat jórészt rendbe hoztuk. A templomot és a plébániát teljesen beüvegeztük, az iskolát és a kántortanítói lakást pedig részben, a súlyosabb sérüléseket is rendbe hoztuk. […] [Engem] is a hívek a legnagyobb szeretettel vesznek körül, ők tartanak el teljesen, sőt már fel is ruháztak, s lassan már annyi ruhám lesz, mint volt. […] S így egymást támogatva, biztatva, Istenbe vetett erős hittel, bizalommal nézünk a jövendőbe.”
A plébános aláírása olvashatatlan.