kommunista politikus, az államvédelem vezetője 1945 és 1953 között

Az Eisenberger Benjámin néven született Péter Gábor eredeti szakmája szerint szabó, az 1920-as évek végén bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1931-ben belépett az illegális kommunista pártba. 1945 januárjától a kezdettől fogva kommunista vezetésű politikai rendőrség (a Politikai Rendészeti Osztály [PRO], később az Államvédelmi Osztály [ÁVO], majd az Államvédelmi Hatóság [ÁVH]) vezetője volt. Fontos szerepet játszott a koncepciós perek előkészítésében, a törvénysértő eljárások végrehajtásában. 1952-ben leváltották és kizárták a pártból. 1953 januárjában letartóztatták, a Katonai Felsőbíróság 1954-ben életfogytiglani, majd 1957-ben a Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa 14 év börtönbüntetésre ítélte. 1960-ban egyéni kegyelmet kapott. Nyugdíjazásáig szakszervezeti könyvtárosként dolgozott.