kommunista politikus, a párt és az ország első embere 1956–1988-ban

Fiumében született Csermanek János néven, 1918-tól élt Budapesten. Írógépműszerésznek tanult, de szakmájában sohasem dolgozott. 1930-tól a Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének (KIMSZ) tagja volt. 1942. májustól a KMP Központi Bizottsága szervezési ügyekkel bízta meg, decembertől a Központi Bizottság Titkárságának tagja. 1943 februárjától a KMP vezető titkára, 1943 júniusától a feloszlatott KMP utódjaként létrejött Békepárt vezetője. A szovjet megszállás után a főváros helyettes rendőrfőkapitánya lett 1945 áprilisáig. 1945 januárjában leváltották a Magyar Kommunista Párt (MKP) vezető titkári tisztségéről, 1945 áprilisában az MKP Központi Vezetősége titkárságának tagja lett, 1945–1947 között Kiss Károllyal együtt a pártközpont káderosztályának vezetője volt. 1945 májusától a Politikai Bizottság tagja és az MKP Nagybudapesti Bizottságának titkára, 1946–1948 között az MKP Központi Vezetőségének főtitkárhelyettese. 1948. augusztus 5-étől 1950. június 23-ig belügyminiszter volt. 1949-ben részt vett a Rajk-per előkészítésében. 1950 májusától a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetőjeként tevékenykedett. 1951 áprilisában letartóztatták, májusban minden tisztségétől és testületi tagságától megfosztották. 1952 decemberében a Legfelsőbb Bíróság koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházra ítélte. 1954 júliusában szabadon bocsátották. Azon év októberétől az MDP budapesti XIII. kerületi Bizottságának, 1955 szeptemberétől Pest Megyei Bizottságának első titkáraként dolgozott. 1956 júliusában az MDP Politikai Bizottságának és Központi Vezetősége Titkárságának tagja lett. 1956. október 25-én az MDP Központi Vezetőségének első titkárává választották, október 28-án a Központi Vezetőség Elnökségének elnöke lett. 1956. október 30-ától november 4-ig (november 1-jétől csak névlegesen) a Nagy Imre-kormány államminisztere, látszólag azonosult a forradalommal. 1956. október 30-tól az ekkor létrehozott Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Intéző Bizottságának tagja. 1956. november 1-jén Münnich Ferenccel együtt a Szovjetunióba távozott. 1956. november 4-én a Hruscsovval történt ungvári találkozó után Szolnokra érkezett, ahol vezetésével megalakult az úgynevezett Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amelynek 1958-ig elnöke volt. A forradalom leverésétől kezdve az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke volt. 1957 júniusától az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és a Központi Bizottság első titkára. 1958–1961 között államminiszterként tevékenykedett. 1958-ban, többszöri ígérete ellenére kivégeztette Nagy Imrét, amivel nemzetközi felháborodást váltott ki, és személyét hosszú időre nemzetközileg kiközösítetté tette. 1961–1965 között ismét kormányfő volt. 1964-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, 1965-től az Elnöki Tanács tagja. Az 1970-es évtized közepétől politikája és személye nemzetközileg egyre nagyobb elismerést kapott. 1985 márciusában az MSZMP XIII. kongresszusán a Központi Bizottság főtitkárává választották. A Szovjetunióban a Gorbacsov hatalomra kerülése után bekövetkezett változásokra már képtelen volt alkotó módon reagálni, ugyanakkor nem akart tudomást venni a rohamosan romló magyarországi gazdasági-társadalmi helyzetről sem. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén kihagyták a Politikai Bizottságból, és nem választották meg a párt főtitkárának, ehelyett a hatalommal nem járó pártelnöki posztot kapta meg. 1989 májusában ezen tisztségéből és központi bizottsági tagságából is felmentették. 1989. július 6-án halt meg, éppen azon a napon, amikor Nagy Imrét és társait a Legfelsőbb Bíróság felmentette az ellenük emelt vádak alól, és rehabilitálta őket. Teljes életrajza a NEB Tudástárában olvasható.