Volt idő, amikor a bomba és a bombázó szó hallatán nem energiaitalra vagy csinos nőkre asszociáltak az emberek, hanem fülsüketítő zajra, füstre, húsra, vérre. Égből pottyant pokolra, ami másodpercek alatt söpört el és perzselt fel mindent, ami az életet jelentette. Hazánkban mintegy húszezer ember lelte halálát a második világháború során bombatámadás következtében. Térképünkön megjelenítjük azokat a településeket, amelyeket angol–amerikai, szovjet, román légicsapások értek, illetve – a teljesség igénye nélkül – korabeli fotókon mutatjuk meg a helyszíneket bombázás közben vagy után. A Szövetségesek célja a tengelyhatalmak háborús gépezetének, az utánpótlás szervezésének megbénítása volt. Az angol–amerikai légierő ezért főként a közlekedési és ipari szempontból fontos létesítményeket bombázta (fotók leginkább az ő bevetéseikről maradtak fenn), a szovjet Vörös Hadsereg, és az 1944 augusztusában Szövetségesekhez átállt Románia viszont az aktuális szárazföldi hadműveletekhez köthető támogató légitámadásokat indított közlekedési műtárgyak, vagy az ellenséges német–magyar csapatok ellen. A cikkben található térképen a bombaikonokra klikkelve megjelennek a főbb adatok. A fotókkal ellátott helyszínek megjelenítéséért zoomoljon! A fényképezőgép-ikonra klikkelve megjelenik a kép és a leírás. A térkép fotóállománya még bővülhet.
Európa szívében, a Szövetségesek célkeresztjében
Az 1943. január 14-től zajló casablancai tanácskozáson Roosevelt és Churchill elfogadta az úgynevezett CBO (Combined Bomber Offensive, ’egyesített bombatámadások’), fedőnevén Pointblanc-tervet.
A terv szerint a bombázásokat fokozatosan kiterjesztették Németország szövetségeseire, így hazánkra és Romániára is. Németország elleni támadásaikkal szemben azonban – ahol a lakosság demoralizálására törekedtek áldozatok és anyagi veszteségek árán, ezért városokat is bombáztak – a magyarországi célpontok jegyzékén a repülőgép- és repülőgépmotor-gyárak, hajógyárak, vasúti csomópontok és hálózatok, kőolajipari létesítmények, harckocsigyárak, golyóscsapágygyárak, alumínium- és gumiipari létesítmények szerepeltek. Magyarország, földrajzi helyzetéből adódóan – Európa szívében, a vasutak, közutak metszéspontjain, a legnagyobb vízi út, a Duna középső szakaszán feküdt – kiemelt jelentőséggel bírt ugyanis a német hadigépezet számára. A romániai kőolaj a Dunán és a magyarországi vasútvonalakon jutott el a bécsi, pozsonyi, budapesti, almásfüzitői kőolaj-finomítóba. Hazánk átmenő, összekötő szerepének is “köszönhette”, hogy a Szövetséges bombázók célkeresztjébe került.
Az amerikai és brit vezérkar 1943-tól küldte első felderítőgépeit hazánk légterébe. Felvételeiket központilag kiértékelték, majd kijelölték az úgynevezett elsődleges és másodlagos bombázási célpontokat. A gépeknek az elsődleges célpontokra kellett a bombákat dobniuk, de ha rossz látási viszonyok vagy egyéb tényező miatt erre nem volt lehetőség, akkor a másodlagos célpontokat támadták.
Bár a vasúti síneket ért bombázások nem okoztak számottevő kiesést a forgalom szempontjából, mert a helyreállító alakulatok gyorsan működőkész állapotba hozták a pályákat, a bombák a pályaudvarokon és azok közelében civil áldozatokat is követeltek. Budapesten a hidak közül a vasúti összekötő hidak voltak az angol–amerikai gépek célpontjai, de lerombolni nem tudták őket. (A Dunán átívelő hidakat a német csapatok robbantották fel Budapest ostroma során. Az ostrom alatt egyébként a szovjet gépek is – alacsonyan repülve – támadták a dunai hidakat, illetve az azon át visszavonuló német–magyar csapatokat.)
Az első nagyobb angol–amerikai légitámadások 1944 áprilisában kezdődtek, az utolsóra 1945 márciusában került sor. 1944. április 3-án, a kora reggeli órákban 450 B-17 és B-24-es bombázó és 137 kísérő vadászgép szállt fel Dél-Olaszországból, Bari-Foggia térségéből. Kijelölt repülési útvonaluk Dél-Olaszország – Tuzla – Eszék – Baja – Monor – Budapest volt (utóbbi bombázása november végéig tartott.)
Ingázó bombázók
A Frantic, más néven Frantic Joe I hadművelet az amerikai és szovjet vezérkar közös agyszüleménye volt. Ennek során a Dél-Olaszországból és Angliából fölszálló amerikai légikötelékek ingáztak bombázási célpontjaik, illetve a gépek, pilóták kiszolgálására felkészített szovjet–ukrajnai repülőterek között. A repülőknek tehát nem kellett minden bevetés után a támaszpontjukra visszatérniük, hanem néhány napos pihenő után – ami alatt elvégezték a karbantartást, üzemanyag- és lőszerfeltöltést is – újra indulhattak célpontjaik felé. Ez a módszer csökkentette a Szövetségesek hadikiadásait és a támadások végrehajtásához szükséges időt.
A Frantic hadművelet során 1944. június 2. és szeptember 19. között 600 támadó gép főcsoportosítása Debrecent bombázta. A jobbszárny Nagyváradot, Kolozsvárt, Szegedet, Balmazújvárost, a balszárny pedig Szolnokot és Miskolcot támadta (utóbbiak kivételével egyetlen hatékony légvédelmi löveg sem védte a magyar városokat).
A főváros elleni egyik legnagyobb bombatámadás az 1944. július 2-ai volt. A bevetési parancsban az almásfüzítői kőolaj-finomítót, a szolnoki vasúti hidat (végül nem találták el), a Weiss Manfréd Műveket, a Shell Olajfinomítót, a dunaparti, a rákosrendezői és a nyugati rendező pályaudvarokat jelölték meg célpontként. A légvédelem azonban megzavarta a pontos célzást (földről, levegőből egyaránt tüzeltek a támadó kötelékekre), így a hadművelet során több, mint ötezer civil vesztette életét.
A Vörös Hadsereg, illetve az 1944 augusztusában átállt Románia is indított bombatámadásokat, ők azonban egészen mást tartottak szem előtt, mint az angol–amerikai bombázók. Nem stratégiai célpontokat, hanem az aktuális szárazföldi hadműveletekhez köthető támogató támadásokat indítottak közlekedési csomópontok vagy ellenséges csapatok ellen – ezért ért számos találat magyar településeket. A szovjetek Pe-8, IL-4 és amerikai gyártmányú Boston repülőkről (Douglas A-20) is bombáztak.
A kioldott bombateher
A ledobott bombamennyiség igen változatos képet mutatott: volt, ahol „csak” egy-egy gyújtóbomba ért földet, de volt, ahol jelentős méretű légitámadásra került sor. A támadott települések eloszlását tekintve feltűnő, hogy a Dunántúl keleti része a legsűrűbb. Ennek oka, hogy a hadműveletek kapcsán hullámzó harc (támadások és ellentámadások) alakult ki Budapest körül 1944 végén, 1945 tavaszán – a szovjet gépek ezt a területet támadták igen intenzíven.
Áldozatok
Magyarországon összességében 1024 települést ért légitámadás a háború során, ezek többsége azonban nem előre kijelölt célpont volt. (Az angol–amerikai bombázások során sok esetben előfordult, hogy egy-egy gép leszakadt, eltévedt a többitől, és bombáját találomra, és/vagy kisebb településre dobta le. Megesett az is, hogy a bombák beragadtak a bombakamrában, és a célpont elhagyását követően szabadult meg tőlük a legénység – bárhol.) Az áldozatok számáról a különböző településeken eltérő pontosságú adatok maradtak fenn, már ahol fennmaradtak, ezért a bombázások legszomorúbb vetületéről csak átfogó, hozzávetőleges adatot közlünk: hazánkban összességében körülbelül 20000 fő veszthette életét a támadások során, ami természetesen a hozzátartozók számára óriási tragédia, ezzel együtt a németországi veszteségekhez képest lényegesen alacsonyabb szám. Ez is mutatja, hogy hazánkban nem a városok fizikai elpusztítása volt az angol–amerikai gépek elsődleges célja.
Főbb bombatípusok
Az amerikaiak, angolok, szovjetek részéről bevetett bombák:
- repeszbombák: repeszeket/fémdarabokat szórtak szét becsapódáskor, ezzel okozva sérülést, halált,
- rombolóbombák: ezek tekinthetők a klasszikus bombáknak, leginkább épületeket bombáztak velük,
- gyújtóbombák: gyújtó hatású anyag - benzin, benzol keverék, foszfor, kén, stb. - segítségével tüzet okoztak,
- ejtőernyős világítóbombák: éjszakai bevetésen, a cél kijelölésére használták (20-30 kiló súlyú fémtartályok voltak, bennük legtöbbször magnézium- vagy foszfortartalmú, rendkívül erős fényű világító anyaggal)
Az angolok ezeken felül légiaknákat is használtak: ezek a bombákkal ellentétben vékony falú, hatalmas mennyiségű robbanóanyagot tartalmazó robbanóeszközök voltak, amelyek a robbanáskor keletkező lökéshullámmal pusztítottak (becsapódáskor “lefújták” például az épületek tetejét, így az utánuk bevetett kisebb gyújtóbombák azok belsejébe zuhantak, és nem csúsztak le a tetőkről az utcákra).
További érdekes képek a bombatámadások témakörében a galériában.
Külön köszönet értékes fotókért és információkért *Rabi Lenkének (Komárom, Szőny, Almásfüzitő), Kótai Mónikának (**sopronanno.hu), Nagy Lászlónak (Baja).*
A térképen a bombaikonokra klikkelve megjelennek a főbb adatok. A fotókkal ellátott helyszínek megjelenítéséért zoom-oljon! A fényképezőgép-ikonra klikkelve megjelenik a kép és a leírás. A térkép fotóállománya még bővülhet.