A lövészárokban, óvóhelyen, börtönzárkában rekedtek nem is sejthették, mi van „odakint”, és mi zajlik a színfalak mögött, politikai körökben. Itt nem látszik a füst, a vér, a por. A valóságot nem fedik el hazug propagandaszövegek.
„A tények makacs dolgok”, és önmagukért beszélnek.
A hol? mikor? miért? válaszai felülnézetből,
térképeken: mindent a szemnek.

Se internet, se tévé: „megírta az újság” vagy „bemondta a rádió”, hogy mit gondoljon a világról az ember. A „szabad nép” mindennapjai előbb a háború, majd a „felszabadulás” terrorja árnyékában korabeli újságok hangzatos címekkel megjelent cikkeiben, amelyekben a szabadság a szolgaság szinonimája vált. Valóság – offline.

Csibész gyerekek, szerelmes fiatalok, szerető anyukák, apukák: pont olyanok voltak, mint amilyenek mi vagyunk.
Az ő életüket azonban szétszaggatta a háború, a nyomor, a betegség, a terror. Visszaemlékezések egy időszakból, amiben az emberek sosem tudták, mit hoz a következő pillanat,
vagy inkább: mit visz el. A hétköznapi emberek napló részletei mellett olvashatjuk "hivatásos" betűvetők, politikusok, közéleti szereplők sorait is.

Szálasi biztosan szelfizett volna, ha lett volna mivel. Az aktuálisan porondra kerülő "nagyágyúkról" persze mindig készült fotó, miként a hétköznapokat meghazudtoló propagandából is maradtak ránk felvételek. Ám vannak olyan képek is a háború és az elnyomás poklából, amik a korabeli vezetők tudomásával sosem készültek volna el. Mégis, egy klikkelés, és láthatjuk őket – hála a bátor fotóriportereknek.

1945-ben Magyarországon is létrehozták a népbíróságokat, a második világháború vélt vagy valós elkövetőinek elszámoltatására. A kivégzettek között olyan, korábban vezető politikusok szerepeltek, mint Szálasi Ferenc, Imrédy Béla, Sztójay Döme és Bárdossy László. Ezen az oldalon az ő népbírósági jegyzőkönyveibe nyerhetünk betekintést.