tengerésztiszt, politikus, Magyarország kormányzója 1920–1944-ben

Ferenc József osztrák császár és magyar király szárnysegédje 1909–1914 között, az első világháború kitörésekor csatahajó-parancsnok, 1918-ban pedig az osztrák–magyar flotta főparancsnoka volt. 1919 júliusában Szegeden Károlyi Gyula kormányában elvállalta a hadügyminiszteri tárcát, majd a nemzeti hadsereg fővezére lett. A nemzetgyűlés 1920. március 1-jén megválasztotta kormányzónak, a királyság államformájának meghagyása mellett. Jogkörét az országgyűlés 1933-ban és 1937-ben is kiterjesztette. Belpolitikájában határozottan fellépett a kommunisták ellen, hatalmát a nagybirtokosokra és a nagyvállalkozókra építette. Vezetése alatt Magyarország fokozatosan a náci Németország szövetségese lett. A második világháború menetében való 1943 eleji fordulat után a háborúból való kilépést fontolgatta, ennek érdekében támogatásával Kállay Miklós miniszterelnök kapcsolatot keresett a nyugati szövetségesekkel. A kiugrási előkészületekkel tisztában levő németek 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, Horthy azonban hivatalban maradt. A megszállás után megkezdődött a magyarországi zsidóság deportálása, amelyet Horthy júliusban, a szövetségesek sikeres normandiai partraszállása után leállított. Eddigre már azonban a teljes vidéki zsidóságot elhurcolták az országból. 1944. október 15-én kísérletet tett a háborúból való kilépésre, ez viszont a rossz szervezés és a németek ellenakciója miatt meghiúsult. Másnap Horthy átadta a hatalmat a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének, Szálasi Ferencnek. A háború befejezése után Németországban amerikai fogságba került. A nürnbergi perben tanúként hallgatták ki, ezután a portugáliai Estorilban élt haláláig. Hamvait a rendszerváltás után hazahozták, és 1993-ban Kenderesen temették el.