Budaörsnél 1944 karácsonyán folytak a harcok. A helyi lakosság számára azonban nem ez volt a legnagyobb próbatétel, amelyet a második világháború hozott: 1946. január 19-én Magyarországról elsőként innen indultak el a németeket kitelepítő vonatszerelvények. Budaörs 1947-re elveszítette lakosságának 85%-át.
„A községet december 24-én estétől 26-án délutánig lőtték az oroszok kisebb megszakításokban. 26-án délután foglaltak el bennünket, a front ekkor továbbment egészen Farkasrétig, attól kezdve már csak néha-néha kaptunk tüzérségi tüzet. A tűzharc folyamán természetesen az egyházi épületek is szenvedtek sérülést.
A templomot 7 lövés érte. [...] A templom nyugati falát ért 4 találat közül az egyik átszakította a szentély falát, egy darabot kitört a sekrestye sarokkövéből, majd a szentély közepére pattant, és ott nem robbant föl. 25-én már nem tudtunk ott misézni, mert senki nem vállalkozott – sem a német, sem a magyar katonák közül – arra, hogy a lövedéket a templomból eltávolítsa. Végül is 27-én egy orosz katona első kérésemre kivitte a golyót a templomból. [...]
A templom felszerelése teljes egészében megmaradt, túlságosan sok felszerelésünk nincsen, de egy templomot a legszükségesebb fehérneművel, miseruhával, oltárterítővel, kehellyel, misekönyvvel el tudunk látni.
Négy kápolnánk már nem maradt ilyen szerencsésen meg. A kőhegyi és a Starentanz-kápolnát teljesen kifosztották, a képeket, szobrokat összetörték, az oltárkövet is feltörték, és elvitték belőle az ereklyét. A temetőkápolna mellett akna robbant, ez tönkretett ajtókat és ablakokat, s a falat is súlyosan megrongálta. [...] Két kápolnát a hívek már a körülményekhez képest rendbe hoztak. [...] A plébániaépületen csak kisebb károk keletkeztek. [...] Az iskolákat sok kár érte, erről azonban az egyházközségi képviselő-testület gyűléséről való jelentéssel kapcsolatban külön fogok beszámolni. [...] A javadalmi földeken egy számottevő kár van: a gyümölcsösben néhány napig harckocsik álltak, így a legszebb barackfák elpusztultak.”
Dr. Sík Zoltán plébánoshelyettes