„Rengeteg kormányprogramot hallottak életükben, melyekből semmi sem lett” – most azonban jönnek a „bezzegek” Esztergomban, és minden megváltozik. A cikk szerint véget ér a három kategóriával pontosan körülírható sundám-bundámok és az urambátyám rendszerek uralma: „már látjuk, ismerjük őket, s eszerint viselkedünk és intézkedünk”. A bűnbakok tehát megvannak, itt az idő, hogy a horizonton felbukkanjon egy újabb ideológia és egy újabb rend(szer), amely más lesz, mint a többi.
Vannak még urak Esztergomban, akik azt hiszik, hogy a demokrácia most is bab vagy kukorica, és erre megy a játék. Sajnálattal kell megállapítani, hogy sokan vannak ilyen urak városunkban. De már ismerjük őket, méghozzá annyira, hogy osztályozni is tudjuk a következő fajták és csoportok szerint.
Az első osztályba tartoznak azok, akik a két világháború között kapták közéleti nevelésüket. Ezek az urak rendszerint olyan férfiak, akik részt vettek a helyi közigazgatásban. Kormányok mentek, és kormányzatok jöttek, s mindegyik alatt szolgáltak. Rengeteg kormányprogramot hallottak életükben, melyekből semmi sem lett. Megszokták hát, hogy a kimondott szót, az elmondott célkitűzést nem kell komolyan venni. Már most tudatosan arra rendezkednek be, hogy majd elmúlik a sok idedolgozás, majd lejáratják az új jelszót is: a demokráciát, és az élet visszalendül valamiféle speciális esztergomi mozdulatlanságba.
A második csoportba tartoznak azok, akik erős középosztályi társadalmi nevelést kaptak, és a közigazgatáshoz családi kapcsolataikon keresztül volt több-kevesebb közük. Ezek az urambátyám országának a képviselői, s elég sokan élnek városunkban. Ha közigazgattak, akár a városnál, akár a megyénél, akár más hivatalban, mindent alárendeltek családi kapcsolataiknak, társadalmi összeköttetéseiknek. Most is azt hiszik, hogy a demokráciát is alá lehet majd rendelni a kéz kezet mos szempontjainak. Vannak ritka bátorságú képviselői ennek az alcsoportnak. Az egyik például megpróbálja urambátyám módszerekkel menteni az egyik hazaáruló és háborús bűnös elkobzásra ítélt vagyonát. A másik a földreform végrehajtását az akták labirintusába igyekszik beterelni jogászi okoskodással, hogy időt nyerjen, mert aki időt nyer, az valamit nyerhet. Vagy összeköttetést s talán – fordulatot is, az ő elképzelései szerint. Urambátyám országában nem sietősek úgysem az ügyek. Az ügyek maradjanak az akta állapotában: ott érjenek, erjedjenek, pácolódjanak, forrjanak. Egy akta kicsírázási ideje ritkán lehet kevesebb hat hónapnál. Várjanak hát azok az éhes nincstelenek, akik a periférián türelmetlenkednek, mert hát vetni szeretnének az igényelt két-három holdacskába, legalább muhart vagy kölest, mert mást alig lehet. Urambátyám nem vet, neki nem sürgős. A demokrácia pedig járathatja a száját, hogy sietni kell, mert lekésünk és elkésünk. Esztergomban soha nem siettek az emberek, és soha semmiről sem késtek le.
Az urak harmadik osztályába azokat soroltuk, akik még mindig azt hiszik, hogy a demokrácia üzlet. Ezek úgy képzelik, hogy azt a társadalmi és gazdasági szabadságot, amit kaptunk, s amit építünk, szabadosságnak is lehet értelmezni. Ekképpen a demokrácia az ő számukra olyan világ visszatértét jelenti, mint amilyen mondjuk Bethlen tízesztendős uralma alatt volt.
Ezek a csoportok azért veszélyesek, mert együtt kiállnak a demokratákkal. De már látjuk, ismerjük őket, s eszerint viselkedünk és intézkedünk.