Egy szerencsésen megmenekült auschwitzi túlélő visszaemlékezéseit olvashatjuk a Népszava idézett cikksorozatában. Elmondásainak valóságát a korszak kutatásai igazolták: számos publikáció született a Harmadik Birodalom rémtetteiről, és örökítette meg a koncentrációs táborok világát. A főbűnösök pere 1946-ban kezdődött meg, sokakat azonban nem sikerült a vádlottak padjára ültetni, így az alább említett Josef Mengelét sem.

A Népszava cikksorozatot közölt a sziléziai Auschwitz haláltáborának minden képzeletet felülmúló borzalmairól. A szemtanú, akit a Vörös Hadsereg megmentett a német hóhérok karmai közül, elmondta, hogy a deportáltakat egy dr. Mengele nevű orvos szelektálta. Egy szempillantás alatt döntött arról, hogy az előtte felvonuló deportáltak munkaképesek-e vagy sem. Hüvelykujjának intéseivel jobbra vagy balra irányította az embereket. A jobb oldal a szerencsések oldala volt, ezeket a táborba vezették, ahol rabszolgák módjára dolgoztatták őket.

A halálgyárban

A bal oldalon a gyengébb fizikumú férfiakat, öregeket, terhes s kisgyermekes anyákat, 12-13 éves korig a gyermekeket csoportosították. Ezeket a tábor főbejáratán egy parkba vezették. Több tábla jelezte, merre kell haladniuk a fertőtlenítő fürdők felé. A parkban öt hatalmas épület állt, egymástól különböző távolságban.

A deportáltak ablaktalan szuterén helyiségbe kerültek, ahol meztelenre vetkőztették őket. A még megmaradt értéktárgyaikat, fülbevalókat, gyűrűt, a szájból kivehető arany protézist urnába kellett dobniuk, a ruhájukat a beton padlón kellett hagyniuk.

A fertőtlenítő terem bejáratánál SS-legények figyelmeztették a deportáltakat, hogy amennyiben ékszert nyeltek el, mondják meg, mert ebben az esetben nem lesz bántódásuk. Ha azonban a röntgensugarak kimutatják, hogy testükben ékszer van, kegyetlen sorsra jutnak. A legtöbb, aki így akarta ékszerét megmenteni, jelentkezett. A többieket beengedték a hatalmas terembe, amelyet bezártak mögöttük.

A nagy terem mennyezetén hatalmas csőhálózat futott végig, amelynek nyílásain cyklon gáz – a cián egyik pusztító hatású válfaja – préselődött be mechanikus úton. Az ablak nélküli termet hermetikusan lezárták. Kis kémlelő nyílásokon SS-banditák figyelték a szerencsétlen áldozatok vergődését. Amikor szörnyű haláltusájuk véget ért, elektromos készülékekkel a mérges gázt kiszivattyúzták a helyiségből.

A szerencsések sorsa

Több, erre a célra kirendelt fogollyal a holttesteket egymásra halmozva a felvonóba rakatták. A felvonó az épület emeletén automatikusan hányta ki magából a holttesteket, egyenesen az égetőkemence szájába. A modern technika minden vívmányával felszerelt krematóriumban azután elhamvasztották a holttesteket. Az így keletkezett hamut salaknak használták, és a tábor mocsaras területét töltötték fel vele.

Azokat, akik önként jelentkeztek, hogy ékszert nyeltek le, ugyancsak gázzal pusztították el, majd holttesteikből kioperálták a különböző értéktárgyakat, hogy semmi se menjen veszendőbe.

Amíg a munkaképtelenek csoportját a kivégzési hely felé indították, a munkaképeseket az igazi fertőtlenítőbe küldték.

– Itt is át kellett adnunk minden értéktárgyunkat – mondta a megmenekült deportált. – Azután földre dobáltuk ruháinkat, iratainkat, emléktárgyainkat, majd felemelt kézzel, nyitott szájjal elhaladtunk egy ellenőrző SS-katona előtt, nehogy valaki az ujjai között, vagy a szájában valamilyen értéktárgyat, akárcsak egy fényképet is magával vihessen. Ezután mindenkit, férfit, nőt egyaránt kopaszra nyírtak, és egy erre a célra szolgáló készülékkel a bal karba beletetoválták az illető számát. Ettől a pillanattól fogva az illető elvesztette személyiségét, neve már nem volt, csak száma, és kizárólag ezzel a számmal szerepelt a tábor életében. A fürdés futószalagos rendszerben történt. Végigmentünk egy hosszú cső alatt, ami vízsugarakat lövellt ki magából. A letusolás után silány anyagból készült rabruhát és fatalpú cipőt kaptunk…