A cikk arra hívja fel a figyelmet, hogy minél nagyobb arányban kell részt venni a május 1-jei ünnepségeken, mivel ez lehetőséget jelent arra, hogy a magyarság kimutassa: elhatárolódik „fasiszta múltjától”.

„A halálosan sebzett fasiszta

fenevad az utolsókat rúgja,

Most az a feladat, hogy végezzünk

a fasiszta dúvaddal.”

(Sztálin 1945. május 1[-jei] napiparancsából.)

Vezető magyar politikusok is méltán hangoztatják, hogy a magyarságnak jóvá kell tennie a múlt bűneit, tisztára kell mosnia a bemocskolt magyar becsületet. A régebbi magyar kormányzatok a reakció istápolásával és a fasizmus uralomra juttatásával nemcsak a sír szélére sodorták Magyarországot, hanem – ezzel a politikával – az egész haladó emberiséget Magyarország ellenségévé is tették. Vörösmarty még írhatta: „S a sírt, hol nemzet süllyed el, / Népek veszik körül, / S az ember millióinak / Szemében gyászkönny ül.” 1944-ben a végromlás határához ért Magyarországot csak ellenség vette körül. Ha a nemzet végleg elsüllyedt volna, az emberek milliói nem gyászkönnyet hullattak volna; legjobb esetben azt mondták volna, amit kezdetben figyelmeztetően, majd egyre fenyegetőbben ismételgetett is a világ haladó közvéleménye 1944. március 19. és különösen október 15. után: „nem érdemel szánalmat az, aki maga ássa sírját”. Amit a magyarság önerejéből elérni nem tudott, ahhoz hozzásegítette a felszabadító Vörös Hadsereg: letépte a jármot a magyarság nyakáról, és lehetővé tette számára, hogy végre saját maga legyen ura sorsának. A felszabadult magyar területeken megindult a nagy magyar átalakulás. Létrejött az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. [A] szélesedő népmozgalom lerakta a független és demokratikus Magyarország alapjait. A világ haladó közvéleménye felfigyelt, és örömmel állapította meg: nincs még veszve Rákóczi, Petőfi, Kossuth Magyarországa. Kezdett visszatérni a bizalom a magyarság iránt. A magyar demokrácia jól indult. A földreform megvalósításával nagy győzelmet aratott. Nemcsak Magyarország határain belül. A nemzetközi arénán is. A magyarság tettel bizonyította, hogy a cselekvés terére lépett, és valóban ki akarja irtani a reakció mélyen és szélesen ágazó gyökereit. Magyarország gyorsított léptekkel haladt azon az úton, mely a demokratikus népek nagy családjához vezet. Más jelenségek rontják Magyarország növekedésnek indult tekintélyét. A fegyverszünetben vállalt magyar hadosztályok megszervezése lassan halad előre. Sztálin május 1-jén napi parancsban felsorolja azokat az országokat, amelynek csapatai a közös ellenség: a hitleri Németország elleni harcban kivették részüket. „Meg kell említeni – írja Sztálin –, hogy […] a harcokban a közös ellenséget a Vörös Hadsereggel vállvetve a lengyel, a jugoszláv, [a] csehszlovák, [a] bolgár és [a] román hadosztályok is sikeresen támadták.” Magyar hadosztályok nem, bár a front jelentős részén Magyarország felszabadításáról volt szó! Igen kedvezőtlenül befolyásolja a haladó világ közvéleményét közismerten reakciós tisztek igazolása, sőt magas állásba helyezése (pl. Béldy [Alajos] altábornagy, Babos [József], [a] szabadságharcosok gyilkosa és mások, akiknek neve még nem került [a] nyilvánosság elé.) S ugyanakkor régi, bátor antifasiszták nem lépnek elő, még azok sem, akik közismerten nagy érdemeket szereztek a fasizmus elleni harcban. Még lassabban folyik az egész vonaton a közigazgatási és egyéb intézményekben a reakciós, sőt [köz]ismerten nyilasbarát vagy nyilas elemektől való megtisztítása. Pedig ezt a fegyverszüneti egyezmény is szigorúan előírja. „Kéz kezet mos” alapon igen sok esetben reakciós igazolók és igazolandók még mindig helyükön vannak, sőt biztonságban és igen jól érzik magukat. A haladó világ közvéleménye megtanult látni, és oda is lát, ahol egyesek azt hiszik, hogy esetleges új mezben (néha egyébként változatlan régi mezben) láthatatlanok. Igen sokan megfeledkeznek arról is, hogy Magyarországot gyorsan haladó demokratikus államok gyűrűje veszi körül: a Szovjetunión kívül Jugoszlávia, Bulgária, Csehszlovákia, Románia, Ausztria. A demokratizálódás terén tőlük elmaradni aligha lehet előnyös Magyarország számára. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a háború [a] végéhez közeledik, és ezzel közelebb jutunk a béketárgyalásokhoz is, melyek legalábbis évtizedekre fogják megszabni az egyes államok jövőjét. Magyarország utolsóként maradt a hitleri Németország csatlósa. Ma már a napnál világosabb, hogy ez mivel járt. Magyarország igen komoly lépéseket tett, hogy a múlt bűneit jóvátegye. De lehet-e Magyarország érdeke, hogy a fasizmus elleni harcban, a demokratizálódás terén elmaradjon a többi demokratikus államtól? Nem következik-e Magyarország helyzetéből éppen az, hogy a demokratizálódás tempóját lényegesen fokoznia kell, hogy Magyarország a fasizmus elleni harcban pótolhassa rengeteg mulasztását? Sztálin május elsejei napiparancsában megállapítja, hogy „a világháború, melyet a német imperialisták előidéztek, végéhez közeledik. A hitleri Németország összeomlik a legközelebbi jövőben”. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló idő egyetlen percét sem [szabad] elszalasztania annak, aki eddig túl kevéssé vette ki részét a fasizmus elleni harcból, de be akarja bizonyítani, hogy ebből becsületesen levonta a tanulságot. A május elsejei magyarországi felvonulások, tüntetések és nyilatkozatok azt mutatják, hogy a magyar népben nemcsak a hajlandóság van meg a demokráciáért folyó harc tempójának a fokozására, de megvan hozzá az ereje is.