Május elsején a vörös csillag vezetői zenével ébresztik a várost, 9 órakor kezdődik a felvonulás. Az összes gyár, üzemek, szakszervezetek munkásai részt vesznek, mert így megkapják a napi bért, mintha dolgoznának. Egész csinos összeget keres az a család, ahol apa, anya és néhány nagy gyerek is dolgozni jár. Hullámzik a tömeg, lengenek a zászlók, az előre kinyomtatott plakátok és jelmondatok hirdetik a felvonulás propagandajellegét. A lepedő nagyságú arcképek között olyan is van, amit nem vászonra festettek, hanem bársonyra égettek. Az iskolás gyermekek kezében apró vörös zászló, vannak, akik nemzeti színűt kérnek. Hiszen elvétve az is akad a lobogók között is, különben nem tudnánk, hogy Magyarországon vagyunk. (Buda, Krisztinaváros)

Fodor Eszter (szerk.). Budapest, Szociális Missziótársulat–Kairosz Kiadó, 2014. 140.