A nyilasok összeszedtek és elszállítottak Győrből minden leventét, aki bujkált, és nem akart önként elmenni a németekkel. Köztük voltam én is, meg [a] 16 éves öcsém – kezdte elbeszélését Uray György, akinek „tanulságos” történetét Vlagyimir Oldnyer, a Vörös Hadsereg főhadnagya jegyezte fel az Új Szó hasábjain.

Március 29-én léptük át az osztrák határt. Badenben csapatunkat egy hatvanesztendős volksbundista megállította, és nem törődve „hős” tisztjeink szégyenkezésével, elvette [az] összes fegyverünket.

A német front összeomlott, a német hátországban egyre nagyobb és nagyobb zűrzavar uralkodott. Úgy vándoroltunk ide-oda, mint az elhagyott juhnyáj. A pénzünk elfogyott, és élelmünk nem volt. Találtak számunkra „kiutat”: áprilisban bevonultattak a hadseregbe. Védelmi vonalakat építettünk.

Itt kerültünk amerikai fogságba. Mitterkirchenbe (Ausztria) küldtek minket. Ebben és a szomszédos faluban 83 sebesült magyar katona, 270 levente és egy 150 honvédből álló alakulat tartózkodott.

Elmúlt egy hét. Azután jött egy parancs: munkára! Kiadtak minket a német gazdag parasztoknak, s ezek részére kezdtünk dolgozni! Én Max Lohrhoz kerültem. Nagy gazdasága volt: hét ellenszenves gyerek, 160 hold föld, tizenegy fejőstehén, öt növendék marha, két szopós borjú, négy ökör, két bika, négy ló, négy sertés, 160 baromfi, negyven liba. (Kilenc hét alatt, míg nála voltam, két disznót vágott, melyek mindegyike 200 kg-nál súlyosabb volt.) Még most is mennyi magyar szarvasmarha van Németországban!

Volt munkánk elég. Ötkor ébresztő, kaszálás, istállótisztítás – egyszóval mezőgazdasági munka a németeknél. Mikor pedig elkezdődött az aratás, hajnali négytől este kilencig dolgoztunk. Tőlem nem messze dolgozott Kovács Ágoston honvéd (Heves m[egye]), Csányi Lajos honvéd (Pest m[egye]), Délceg Sándor sz[a]k[asz]v[ezető] (Szilágy m[egye]), Kovács Mihály honvéd (Pest m[egye]), Harcos István levente (Budapest).

A németek sohasem tündököltek valami különös udvariassággal. Mi is csak káromkodást hallottunk tőlük. És egyre-másra fedeztük fel [a] holmink (fehérnemű, órák és mások) eltűnését. A németek loptak a magyar honvédektől. Nekem az órámat lopták el.

Max Lohrnál – mint a többi németnél is – mindig elég munkaerő volt. Hitler uralma alatt bement a polgármesterhez, és annyi ukránt, oroszt és lengyelt kapott, amennyi csak kellett. A gazdánk élvezettel mesélte nekünk, hogyan ütötte-verte őket az első, legkisebb hibáért is. Ha ellenszegültek, azonnal hívta a rendőrséget, és a „hajthatatlanokkal” gyorsan leszámoltak. Max Lohr és a többiek ugyanígy akartak bánni új munkásaikkal, a magyar katonákkal is.

Kinek is panaszkodhattunk volna? A nyilas tisztek különféle parancsnokságokat szerveztek – alakulatparancsnok, községi állomásparancsnok, két-három falu felett egy-egy alkörzetparancsnok, két-három alkörzetparancsnok felett állott egy körzeti (Kreis) parancsnok. Engelfeld (ez volt a mi körzetünk) Kreis-parancsnoka például Szombathelyi [Ferenc] vezérezredes volt. És míg a rádió hírül nem adta, hogy ő is rajta van a háborús bűnösök jegyzékén, a volt vezérkari főnök maradt a Kreis-parancsnok.

A magyar katonák panaszkodtak ezeknél a parancsnokságoknál, hogy nehéz az életük a németeknél. Néha elfogadták a panaszt, akkor az egyik parancsnokságról a másikra vándorolt[ak], a másikról a harmadikra. Legtöbbször azonban el sem fogadták a panaszt. (Az eredmény így is, úgy is ugyanaz volt.) Sőt: leszidták a katonát a panaszért, megbüntették, néhányszor megvonták az ételt. Ezért a nyilas tisztek élelmiszert kaptak a német parasztoktól. Ilyen példát sokat tudnék felhozni. A tisztek nem dolgozva is jól éltek. Egyszer panaszkodtunk századparancsnokunknak, hogy nehéz a munkánk. Engedélyezett egyórai, ebéd utáni pihenőt. A németek bepanaszolták ezért az állomásparancsnoknál, aki a németek jelenlétében leszidta a századparancsnokunkat, és betiltotta a pihenést.

Szombathelyi még a kikötést is elrendelte.

A katonák nagy része paraszt volt. Saját földjüket nem tudták megművelni. Még azt sem tudták, mi történik Magyarországon. A nyilasok mindenféle hazugságot terjesztettek: Hitler folytatja a háborút (egyszer az Alpokban, máskor meg Írországban!), a „Wunderwafféval” [jelentése: csodafegyver – a szerk.] elrepült Japánba, és pár hét múlva megnyeri a háborút, és ehhez hasonlókat. Azt mondták, hogy Magyarországon rémuralom van, hogy irtják a magyar népet. Mindezt állítólag olyan emberek mesélték, akiknek „sikerült elmenekülni Magyarországról”. Azt is erősítgették, hogy már-már elkezdődik a háború a Szovjetunió és Amerika között, és már kezdik is toborozni az embereket a Vörös Hadsereg elleni hadjáratra. Ugyanakkor a nyilas tisztek a saját „kezdeményezésükből” össze akartak állítani egy magyar katonákból álló csapatot, melynek Japán ellen kellett volna mennie a frontra.

Mikor az amerikaiak minket, leventéket elengedtek a fogságból, a tisztek nagy része, nyilasok és svábok sokat verejtékeztek, hogy lebeszéljenek minket a hazajövetelről. „Az oroszok azonnal letartóztatnak titeket, és a legjobb esetben is Szibériába küldenek” – mondták.

Jó, hogy nem hittünk nekik!

A magyar demokrácia szerveinek figyelmébe ajánljuk, amit Uray György volt levente és hadifogoly a nyilasokról elmondott. Nyilván kell tartani a nyilasoknak ezt a működését is.